Asame
Szavakkal nem tudom kifejezni mindazt, amit most érzek. Ideges vagyok, dühös, elkeseredett, tehetetlen, s most még a cigi sem nyugtat meg. Egyszerűen nem tudok felengedni, lehiggadni és tiszta fejjel gondolkodni, pedig szeretnék, azt kellene tennem, megoldást keresni erre az egészre. Deon végül mellém bújik, én pedig megcirógatva engem simogató kezét oltom el cigarettámat, majd félrerakva a hamutartót szólalok meg csendesen, a kölyökre pillantva.
- Feküdj vissza, csibe, vigyáznod kell a vállaidra – mondom, s mikor ismét visszahelyezkedik vízszintesbe, felé fordulva hajtom vissza fejem mellkasára, remélve, hogy így nem kényelmetlen neki. Nem akarom tudni, mi történt, azt sem, hogy hogyan, már maga a puszta tény is elég, s csak az érdekel, hogy az a rohadék többet ne érhessen hozzá Deonhoz. Nem tudom, hogy fogom mindezt elérni, de igenis el fogom... - Emlékszem – felelem őszintén. Meg kell nyugodnom, le kell higgadnom, de most meditálni is képtelen lennék... Miért nem védte meg senki őt? - Miért nem volt veled Shinji? - kérdezem meg komolyan. - Hol volt, míg az a rohadék...? - Szinte csak suttogom a kérdést, de már magam sem tudom, hogy akarom-e tudni bármire is a választ. Szar, amikor a hóhért akasztják... Évekig törtem be fiatal suhancokat, hogy szajhának adjam el őket, s most nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel, de egyvalamiben biztos vagyok...:
Nem fogom eldobni őt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése