401.

Asame

Elmosolyodom szavain.

- Amíg nem ismertelek, nem érdekelt semmi. Nem érdekelt a halál, mert mindigis úgy vélekedtem, hogy az nem rossz, a rossz az, ha nem volt értelme eddigi életednek és úgy döglesz meg valahol, hogy nem értél el semmilyen célt, amit akartál. Aztán mikor képbe kerültél, változni kezdtek a dolgok... - árulom el neki csendesen. - Persze sikertelenül, mert kapásból benyeltem két golyót is rövid ismeretségünk alatt, talán pont ezért is. Ha minden mindegy alapon játszik az ember, elkerüli a gond, ha már van miért és kiért küzdeni, akkor pedig jön az áldás rendesen. Bár valószínűsítem, nem ez az általános menetrend, de hát ebben a világban semmi sem normális és megszokott. Nem is tudnám elképzelni, milyen lenne, ha nem yakuza lennék – mondom neki meg őszintén. Gondoltam már rá, érdekelt, milyen lehet az átlag élet, mennyivel másabb annál, mint amit yakuzaként kap az ember, de sosem gondoltam arra, hogy megválnék ettől. Mert tetszik, mert szeretek így élni. És nem volt miért itt hagynom sem. - És nem is igazán akarom. Megszoktam, beleszoktam, jó így, azzal pedig, hogy a képbe kerültél, még jobb lett. Nem számítanak a problémák... - árulom el csendesen.


Csak az számít, hogy velem van!

- Aznap éjjel, mikor Feijel leszámoltam, talán életemben először féltem a haláltól és attól, hogy mindent elveszíthetek, amit épp csak elértem. Hogy nem tudom véghezvinni a kitűzött céljaimat. Értelmetlenné vált volna minden, ha az bekövetkezik... - vallom be, majd felülök a kölyök mellé. Muszáj kicsit a vállamat máshogy tartani, mert egyre jobban lüktet. Rágyújtok, s kifújva a füstöt nézek végig Deonon megint. - Mindenesetre a sárkányom mindenképpen meg akarom csináltatni – osztom meg vele. Talán sikerül normálisan gondolkodnom most már, és higgadtan végigzongorázni a lehetőségeimet. - Légy közel a barátaidhoz és még közelebb az ellenségeiddel. - És Tatsuki fogja megcsinálni – osztom meg ezt is Deonnal. - Szembe akarok vele nézni, de nem fogok semmit sem tenni. Higgyen, amit akar. Aztán a továbbiakban még nem tudom, szeretném, ha nem maradnál vele úgy kettesben, hogy ezt bármikor megtehesse, ha lenne veled valaki, vagy legalább annyira közel, hogy jelezni tudj. Meg fogod tudni védeni magad, ebben biztos vagyok, de még nem most... Folytathatja a tanításod is – mondom ki végül, hogyan döntöttem. - És én is folytatni fogom. Nem felejtek, nem marad megtorlatlanul semmi, de ki tudom várni a megfelelő időt... - zárom le egyelőre ennyivel a témát, majd holnap átbeszéljük, gondolkodunk, de most nincs kedvem tovább ezzel foglalatoskodni. - Hogy lehet kibékülnie két embernek? - kérdezem meg elmosolyodva. - Behívattam, beszéltem vele, elmondtam azt, amit neked is, hogy miért nem akartam a közelemben tudni, és közöltem vele, hogy ettől még ne érezze úgy, hogy kedvelem – jelentem ki komoly képet vágva hozzá. - Ezen nincs mit mesélni. Megbeszéltünk mindent, ő pedig megígérte, legalábbis nagyon úgy festett, hogy a kelleténél többet nem megy az agyamra és nem csinál nagyobb szart annál, mint amennyivel még el tud bánni. Na jó, ez utóbbiban nem reménykedem egy percig sem, mert nem Asahitoról beszélnék, ha így lenne – osztom meg vele őszintén a véleményemet. - Édesanyád erős asszony – jelentem ki. - Hamarosan, remélem, alkalmam nyílik megismerni őt – mondom csendesen. - Szóval nem mondtál rólam semmit? – húzom fel kérdőn szemöldököm. - Szégyellsz vagy féltesz inkább? - mosolygom halványan.