Éhes? Ööö... Egy pillanatra magamba szállok és felmérem, éhes vagyok-e. Lényegében igen, de hogy egyek is valamit... Valahogy az egész nyomás visszaköltözik a testembe amiatt, hogy Tatsuki megdugott, az étvágytalanság és az iszony, noha a félelem már annyira nem tud megkapaszkodni rajtam. Szemem sarkából nézek Asaméra és próbálom meggyőzni magam arról, hogy ennem kell. Nem csak azért, mert a reggelin kívül semmit sem ettem ma még, ami nem volt valami tartalmas kaja, hanem azért is, mert máskülönben nem várhatom el, hogy ő megtömje magát. De valahogy nem érzem, hogy a gyomrom befogadó lenne. Lehet, hogy a vágyam is ilyen kérészéletű volt? Nem, tényleg Asaméé akartam lenni. De most miért nem? Tökre felbolydult bennem minden.
- Nem kívánom a kaját – ismerem be végül. - Abszolút nem gond, amúgy is beígértem Kazunak egy fejleszedést a félig elmondott történetéért – jelentem ki halványan elmosolyodva, aztán úgy csúszom az ágyon, hogy összeérjen a karunk Asaméval. - Azt megköszönöm. Mi hír van amúgy? Eléggé kimaradtam a dolgokból, annyi minden zajlott körülöttem – mondom kicsit végiggondolva, mik történtek velem az elmúlt napokban. Pörögnek az események, az életem olyan, mint egy jó film, nincs benne felesleges idő. Most is megszólal Kapocs, én pedig érte nyúlok és megnézem, ki írt. Shinji. Mosolygok rajta, aztán csak válasz nélkül hagyom, hiszen úgyis tudja, hogy szólnék. Remélem, sikerült Asaméban elaltatni a gyanakvást vele kapcsolatban és azt is, hogy soha senki nem fogja keresni őt. Ha megtörténne, nagyon komoly fellépésre lenne szükség, amit meg is tudnék tenni, de ehhez is szükségem van Tatsukira.
Belegondolva fonákosan beleszőtte magát az életembe az az ember. Tudom, hogy amikor nem vagyok vele, akkor is valamilyen módon értesül arról, mi van velem. Emlékszem, hogy amikor összeakadtunk Kaoruval és Kawakival év elején, utána feltűnően csendes lett mindkettő, pedig alulmaradtam, aztán Kawaki el is ment a suliból. Tutira Tatsuki keze van a dologban, de hogy az iskolába hogy tett szemet magának... Rejtély marad ez a pasi.
- Nem kívánom a kaját – ismerem be végül. - Abszolút nem gond, amúgy is beígértem Kazunak egy fejleszedést a félig elmondott történetéért – jelentem ki halványan elmosolyodva, aztán úgy csúszom az ágyon, hogy összeérjen a karunk Asaméval. - Azt megköszönöm. Mi hír van amúgy? Eléggé kimaradtam a dolgokból, annyi minden zajlott körülöttem – mondom kicsit végiggondolva, mik történtek velem az elmúlt napokban. Pörögnek az események, az életem olyan, mint egy jó film, nincs benne felesleges idő. Most is megszólal Kapocs, én pedig érte nyúlok és megnézem, ki írt. Shinji. Mosolygok rajta, aztán csak válasz nélkül hagyom, hiszen úgyis tudja, hogy szólnék. Remélem, sikerült Asaméban elaltatni a gyanakvást vele kapcsolatban és azt is, hogy soha senki nem fogja keresni őt. Ha megtörténne, nagyon komoly fellépésre lenne szükség, amit meg is tudnék tenni, de ehhez is szükségem van Tatsukira.
Belegondolva fonákosan beleszőtte magát az életembe az az ember. Tudom, hogy amikor nem vagyok vele, akkor is valamilyen módon értesül arról, mi van velem. Emlékszem, hogy amikor összeakadtunk Kaoruval és Kawakival év elején, utána feltűnően csendes lett mindkettő, pedig alulmaradtam, aztán Kawaki el is ment a suliból. Tutira Tatsuki keze van a dologban, de hogy az iskolába hogy tett szemet magának... Rejtély marad ez a pasi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése