- Szeretnék neked segíteni, csibe, hogy túltedd magad ezen és nem azért, mert gyengének tartalak, vagy mert azt hinném rólad, hogy nem menne, erről szó sincs... - mondom neki csendesen, de azt hiszem, mára lehet, tényleg hanyagolni kellene a témát. Látom rajta és hallom a hangján, hogy fáradt, majd ha kipihente magát és akar, akkor beszélünk róla rendesen. - De tényleg hagyjuk ezt mára, hallom és látom rajtad, hogy fáradt vagy. Szeretnék veled beszélni erről, ha kipihented magad valamennyire. Mikor alhatsz? - kérdezem meg csendesen. Ha mást nem, keresek neki még valami mesét, amit talán nem hallott tőlem és addig mesélek neki, ha már szereti hallgatni őket.
Igazából jó így, ahogy vagyunk. Bár be kell vallanom, mikor az ölemben ült az előbb... Nem könnyű visszafognom magam mellette néha. De nem is igazán akarom, bár most mindkettőnknek az a legjobb, ha megpróbálunk uralkodni magunkon. Nem egyszerű, az biztos. Egy darabig még hallgatok kiélvezve a csendet, majd mesélni kezdek.
- Valamikor, réges-régen a hegyek rengetegében élt egy róka - kezdek bele az újabb mesébe -, aki hírhedt bűbájos és csínytevő volt. Az emberek csak beretvás rókának hívták, mert a hágón átkelőket mind egy szálig csúful rászedte, s úgy megberetválta, hogy egy árva hajszál nem sok, de annyi sem maradt a fejükön. “Hát nincs köztünk egy se, aki ép fővel térhetne haza a hegyről?”, mondogatták a falubeliek, mintha csak ez volna a szavuk járása. “Na hát majd én elmegyek és móresre tanítom azt a rókát”, állt elő egyszer egy rátarti legény. “Ejnye, hát nem félsz, hogy téged is megkopaszt?”, intették a komái, de hiába. “Ugyan már! Az én eszemen nem jár túl, annyi szent!”, felelte magabiztosan a legény, azzal fogta magát, s útnak indult. “Na, te bűbájos, gyere csak elő!”, hívta a rókát, amikor felért a hágóhoz. Hát ahogy ezt kimondta, aranyvörös, bozontos farkát csóválva máris ott termett előtte a róka. “Na, te drágalátos! Hát te vagy az, aki mindenkivel a bolondját járatod! De bennem aztán emberedre akadtál! Hiába is próbálod, rajtam ugyan ki nem fogsz!”, kiáltotta hetykén, s elindult a róka után. Ez ment egy darabig, majd hirtelen megállt, fölkapott néhányat egy datolyaszilvafa levelei közül, és a fejére tette. Ezután pördült-fordult, s egy szép menyecske képében bukkant elő a datolyaszilvafa törzse mögül. “Ez igen! Jól csinálja!”, ámuldozott a legény. Eközben a menyecskévé változott róka odasétált Jizo bodhisatwa útszélen álldogáló szobrocskájához, az ölébe vette, majd a patakból vizet merített, s meghintette vele a kőszobrocskát, mire az egy szempillantás alatt csecsemővé változott. “Tyűha, milyen ügyes!”, ámult a legény tágra nyílt szemmel. A "menyecske" hátára vette a "csecsemőt", s elindult vele. Ment-mendegélt, amíg egy kis házhoz nem ért. Egy öregasszony jött ki ajtót nyitni neki. “Édes lányom! Hát te vagy az!? De jó, hogy jöttél, olyan régen láttalak! S a kicsi is mekkorára nőtt, mióta nem láttam!”, lelkendezett az öregasszony, s azzal betessékelte őket a házba. A legény, aki a rókát követve szemtanúja volt a jelenetnek, jót derült magában, s úgy gondolta, jobb, ha szól az öregasszonynak. “Hé, öreganyám! Vigyázzon, mert az nem ám a kend lánya, hanem a szemfényvesztő róka a hágó környékéről, s a csecsemő sem más, mint Jizo bodhisatwa útszéli szobrocskája!”, figyelmeztette őt a legény. “Elment a kend józan esze! Hiszen ez az én édes lányom meg az egy szem kedves unokám! Még hogy róka! Félrebeszél kend!”, förmedt rá mérgesen a vénasszony. Hiába erősködött a legény, az öregasszony nem hitt neki. “Nem úgy van ám az, ahogy kend mondja! Hiszen láttam! Na, ha nem hiszi, tegyünk próbát! Gyújtsunk alá tüzet rőzséből! Ha tényleg róka, akkor nem fogja állni, s előbb-utóbb kénytelen lesz kimutatni a farkát!”, ajánlotta végül a legény. Azzal a menyecskét a gyerekkel együtt egy létrához kötözte, s rőzséből tüzet gyújtott alattuk. Amint a vesszők lángra kaptak, a csecsemő rögtön óbégatni kezdett, s kínkeservesen rítt a menyecske is. “Na, most mindjárt kidugja a farkát, figyelje csak!”, mondta a legény. De hiába leste, s egyre csak rakta a rőzsét a tűzre, a róka csak nem mutatta ki a farkát. Így aztán az lett a próbatétel vége, hogy a menyecske is, a csecsemő is hamuvá égett. No, megrémült ám erre a legény, s már maga sem tudta, hogy miről mit gondoljon. Hiszen a saját két szemével látta, amint a róka menyecskévé bájolta magát! Vagy káprázott volna a szeme? “Ó, te elvetemült! Megölted a lányomat meg az unokámat! Hogy teszed ezt jóvá?”, sápítozott az öregasszony keserves könnyekre fakadva. “Most aztán mitévő legyek?”, keseredett neki a legény, s egész testében remegni kezdett. Hanem ekkor váratlanul betoppant a falusi bonc. “Hát itt meg mi történt?”, kérdezte, az öregasszony pedig könnyek között elmesélte töviről-hegyire a dolgot. “Bizony gonoszul elbánt veled ez a legény. De ha most bosszúból agyonütöd, a lányod meg az unokád attól nem támad föl. Tudod, mit, öreganyám? Add nekem ezt a legényt! Én elviszem, magamhoz veszem a templomba szerzetesnek. Majd ott levezekli a bűnét imádsággal.”, szólt a bonc. Az öregasszony szó nélkül beleegyezett, s a bonc a templomba kísérte a legényt. Amint megérkeztek, tüstént hozzálátott, hogy kopaszra borotválja, hiszen a szavát adta, hogy a legényből szerzetest csinál. “Mintha csak tövestől tépnék a hajamat!”, jajdult fel a legény, annyira fájt neki a borotválás. “Tűrnöd kell, tűrnöd kell! Ezentúl mindent ki kell bírnod, vezekelned kell a szegény elhunytakért!”, csitította a bonc, s csak folyatta a kopaszítást.
Hanem ekkorra a falubeliek már megsokallták a várakozást, s mert aggódtak a legényért, nekivágtak a hegynek, hogy megkeressék. Amint fölértek a hágóhoz, látják ám, hogy a legény keserves képpel ül az út szélén, a róka meg a fogaival tépdesi a haját. Hát persze, hogy fájt neki! Erre mindannyian egyszerre elüvöltötték magukat, a róka meg hipp-hopp eltűnt a rengetegben. “Szégyenszemre mégiscsak rászedett a róka!”, ismerte be a legény lógó orral, s megsimogatta sajgó, kopasz fejét. A többiek nem bírták megállni nevetés nélkül, s a hasukat fogva kacagtak a pórul járton - fejezem be a mesémet elmosolyodva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése