Nem hiszem, hogy Asame ugyanarra gondol, mint amiére én. A szex megtörtént, jó volt, élveztem, csak nem azzal csináltam, akivel akartam volna. Kicsit megszorongatták a nyakam, megtéptek, megütöttek, lefogtak, megaláztak, de valahogy mindenen könnyebben túl tudok jutni, mint azon, hogy Tatsuki kihasználta a bizalmamat, a szeretetemet és a helyzetemet. Mindegy, tényleg hagyjuk. Azt hiszem, ebben senki sem tud nekem segíteni, mert ha be kéne vallanom, pontosan mit élveztem, szégyellném.
- Beszélhetünk róla – mondom csendesen Asaménak. - Talán tényleg nem most a legjobb, de talán holnap... Csak kérdezz, mert... nem igazán tudom, mit mondjak – kérem őt meg nehézkesen. - Mivel nem vettem be egész adagot, csak reggel azt a felet, már alhatok – válaszolok a kérdésére. Nem tudom pontosan, hogy így mikor telik le az az idő, amíg ébren tart a bogyóm, ezért nyolc órával számolok, de az bőven megvan szerintem, úgyhogy nem lesz baj, ha elnyom a fáradtság.
Eszembe jut az álmom a három macskáról és a nagy fekete kutyáról. Valóban Kazu volt a cirmos és a Triádok a kutya? Nem tudom, de valahogy még mindig így gondolom. Asame úgy tűnt, nagyon komolyan vette az álmomat, olyan jópofa volt. Bár az elég necces volt, hogy bent ült a szobában, míg én elragadtattatva maszturbáltam. Most felé fordulok és fürkészni kezdem az arcát. Elég jól kezelte és hálás voltam azért, mert egy szót sem szólt, csak lehűtötte magát, aztán evett velem pár falatot. Mesélni kezd, mire elvigyorodom. Rögtön a Star Wars jut eszembe attól, ahogy kezdi, de ráharapok a számra, hogy ne szakítsam őt félbe a kuncogásommal. Sajnos ez nem bizonyul jó ötletnek, mert a Tatsukival megesett szex közben felharaptam, de legalább az új, élesebb fájdalom annyira a kedvem szegi, hogy őszinte kíváncsisággal tudjak figyelni Asaméra.
Riadtan eltátom a szám, mikor azt mondja, gyerekkel együtt elégett a nő. Nem hittem volna, hogy egy mesébe ilyet beletesznek, ráadásul teljes mértékben elképzelem azt, amit mesél és így elég ijesztő az egész. Kicsit talán megbotránkoztat és kezdem úgy érezni, hamarosan nekem kell meséket keresnem, ha nem akarok ilyen kegyetlen dolgokról hallani. Gyerekeknek ilyet előadni?! Nem értem... komolyan nem. Asame az anyjától hallotta ezeket a történeteket kicsiként, amikor még nem igazán tudhatta, mi a halál. De lehet, hogy pontosan ezek a mesék voltak azok, amik megszoktatták őt az elmúlással magával. Nem tudom... talán. Mindenesetre nekem furcsa, hogy a meséknek, amiket elmond nekem, valahogy mindig olyan keserű a végük. Megmarad egymásnak a vadász és az istennő, de csak cseresznyefa és Hold képében... Mi ez?! Nem arról kéne elbeszéléseket tartani, hogy vannak jó dolgok is a világban? Hogy a szerelem beteljesülhet, a rossz megjavulhat, vagy lehet belőle jó, az ártatlan megmenekül, a gonosz elnyeri méltó jutalmát...?
- Miért ennyire keserűek a mesék? - kérdezem meg hosszú hallgatás után Asamét. - A nyugati emberek csodákat mesélnek a gyerekeiknek a télapóról, a húsvéti nyúlról, a csodaszarvasról, a három királyfiról, királylányokról, a sárkányról, angyalokról, szárnyakkal repülő vagy hét mérföldet lépő csizmáról, szegényekről és gazdagokról, amikben mindig öröm a sztori vége és a tanulság sem marad el persze – magyarázom. - Szeretem a meséidet, csak nem értem, miért olyanok, amilyenek. Hogy gyerekeknek hogy lehet elmesélni olyat, hogy meghal valaki, mert például a nyugati mesékben csak állatok halhatnak meg, a hétfejű sárkánynak levágják a fejeit, a farkasnak felvágják a gyomrát és kővel megtömik, majd bevarrják és a folyóba dobják, de ezek a gonosz szereplők, a sárkány elrabolta a királylányt és meg kell azt ölni, hogy szabadulást nyerjen, a farkas meg megevett egy nagymamát és az unokáját, akiket csak így lehetett kiszabadítani – magyarázom komoly képpel.
- Beszélhetünk róla – mondom csendesen Asaménak. - Talán tényleg nem most a legjobb, de talán holnap... Csak kérdezz, mert... nem igazán tudom, mit mondjak – kérem őt meg nehézkesen. - Mivel nem vettem be egész adagot, csak reggel azt a felet, már alhatok – válaszolok a kérdésére. Nem tudom pontosan, hogy így mikor telik le az az idő, amíg ébren tart a bogyóm, ezért nyolc órával számolok, de az bőven megvan szerintem, úgyhogy nem lesz baj, ha elnyom a fáradtság.
Eszembe jut az álmom a három macskáról és a nagy fekete kutyáról. Valóban Kazu volt a cirmos és a Triádok a kutya? Nem tudom, de valahogy még mindig így gondolom. Asame úgy tűnt, nagyon komolyan vette az álmomat, olyan jópofa volt. Bár az elég necces volt, hogy bent ült a szobában, míg én elragadtattatva maszturbáltam. Most felé fordulok és fürkészni kezdem az arcát. Elég jól kezelte és hálás voltam azért, mert egy szót sem szólt, csak lehűtötte magát, aztán evett velem pár falatot. Mesélni kezd, mire elvigyorodom. Rögtön a Star Wars jut eszembe attól, ahogy kezdi, de ráharapok a számra, hogy ne szakítsam őt félbe a kuncogásommal. Sajnos ez nem bizonyul jó ötletnek, mert a Tatsukival megesett szex közben felharaptam, de legalább az új, élesebb fájdalom annyira a kedvem szegi, hogy őszinte kíváncsisággal tudjak figyelni Asaméra.
Riadtan eltátom a szám, mikor azt mondja, gyerekkel együtt elégett a nő. Nem hittem volna, hogy egy mesébe ilyet beletesznek, ráadásul teljes mértékben elképzelem azt, amit mesél és így elég ijesztő az egész. Kicsit talán megbotránkoztat és kezdem úgy érezni, hamarosan nekem kell meséket keresnem, ha nem akarok ilyen kegyetlen dolgokról hallani. Gyerekeknek ilyet előadni?! Nem értem... komolyan nem. Asame az anyjától hallotta ezeket a történeteket kicsiként, amikor még nem igazán tudhatta, mi a halál. De lehet, hogy pontosan ezek a mesék voltak azok, amik megszoktatták őt az elmúlással magával. Nem tudom... talán. Mindenesetre nekem furcsa, hogy a meséknek, amiket elmond nekem, valahogy mindig olyan keserű a végük. Megmarad egymásnak a vadász és az istennő, de csak cseresznyefa és Hold képében... Mi ez?! Nem arról kéne elbeszéléseket tartani, hogy vannak jó dolgok is a világban? Hogy a szerelem beteljesülhet, a rossz megjavulhat, vagy lehet belőle jó, az ártatlan megmenekül, a gonosz elnyeri méltó jutalmát...?
- Miért ennyire keserűek a mesék? - kérdezem meg hosszú hallgatás után Asamét. - A nyugati emberek csodákat mesélnek a gyerekeiknek a télapóról, a húsvéti nyúlról, a csodaszarvasról, a három királyfiról, királylányokról, a sárkányról, angyalokról, szárnyakkal repülő vagy hét mérföldet lépő csizmáról, szegényekről és gazdagokról, amikben mindig öröm a sztori vége és a tanulság sem marad el persze – magyarázom. - Szeretem a meséidet, csak nem értem, miért olyanok, amilyenek. Hogy gyerekeknek hogy lehet elmesélni olyat, hogy meghal valaki, mert például a nyugati mesékben csak állatok halhatnak meg, a hétfejű sárkánynak levágják a fejeit, a farkasnak felvágják a gyomrát és kővel megtömik, majd bevarrják és a folyóba dobják, de ezek a gonosz szereplők, a sárkány elrabolta a királylányt és meg kell azt ölni, hogy szabadulást nyerjen, a farkas meg megevett egy nagymamát és az unokáját, akiket csak így lehetett kiszabadítani – magyarázom komoly képpel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése