Tartva a komoly képet hallgatom Asamét, noha csak néha, lopva nézek rá. Kicsinek és butának érzem magam, pedig még azt sem jelenthetem ki egyértelműen, hogy leterít a válaszával. Nem tudom... csak a szokásos hiszti lehet, amikor nagyon akarok valamit és nem kaphatom meg. Illetve... hogy pontos legyen, nagyon akarok valakit... és mellettem fekszik... és nem tudok igazából hozzányúlni... és ez idegesít.
Asame újabb mesébe fog, végre egy vidámabba, aminek a végén nincs halál. Ez tetszik, így mosolygok rajta. Kicsit közelebb kúszom még jobban Asaméhoz, igyekszem még jobban hozzáérni, miközben beszél, lenyúlok a combjához és becsukva a szemem simogatni kezdem lassan, egyenletesen, nem úgy, hogy izgassam őt. Nem felhúzni akarom, hanem csak jelezni, hogy ébren vagyok. Noha már elaludhatnék, nem akarok a mese közben beszunyálni, mert az tök gáz lenne. A fáradtság azonban azért dolgozik bennem, épp csak el tudok nyomni egy ásítást.
- Kár, hogy én nem tudok jól mesélni – szólalok meg csendesen. – Vannak történetek, amiket anno olvastam és nagyon szerettem, valszeg fent van a gépemen, vagy majd varázsoltatok netet rá és megkeresem őket, hogy ha érdekelnek és felolvasom – ajánlkozom. Még senkinek sem olvastam fel semmit, leszámítva a suliban a hangos olvasásos részeket, de az más. Így, kedvtelésből még nem.
A favágós mesét végigröhögöm, de konkrétan. Amikor újabb dolgot felejt el a szerencsétlen, egyre nagyobb hévvel röhögök rajta, míg végül, a mese végén, miután Asame takarót húz ránk, fel kell ülnöm, mert kezd elkapni egy röhögőgörcs. Míg ő beszél, én igyekszem elfojtani a röhögést és legyezem magam, mint valami idióta, de sajnos nem sikerül megnyugodnom, ezért ott kell hagynom a mosolygó Asamét az ágyban és a mosdóba menekülök. Iszok pár kortyot és az arcom is megmosom, majd immár megnyugodva térek vissza a szobába.
- Bocs – kérek tőle kurtán elnézést, valószínűleg fülig vörösödve, pedig továbbra is mosolyog, aztán lassan, ügyetlenül az óvatoskodás miatt, hogy kíméljem a vállam, megszabadulok a nadrágomtól és visszapockolom magam Asame mellé.
- Látom, ez jobban tetszett – jegyzi meg csendesen, még mindig felfelé görbülő szájjal. Elvigyorodom.
- A hülyeségre mindig vevő vagyok – közlöm büszkén, aztán kihasználom, hogy ilyen közel vagyok Asaméhoz és kicsit megbökdösöm az oldalát, majd vigyázzba vágom magam, védekezőn, nehogy visszakapjam.
- Kötekedsz? – kérdezi morogva, de látom rajta, hogy csak tetteti a morcosságot, ami vidámmá tesz engem. Jó érzés egy kicsit piszkálódni, igen, de mivel Asame nem tűnik csiklandósnak, nem olyan vicces ezzel heccelni. Mindenesetre most már ezt is tudom róla. Ő pedig egy óvatlan pillanatomban kihasználja az alkalmat és visszacsikiz. Vele ellentétben én nagyon csiklandós tudok lenni, úgyhogy nevetve, ficánkolva húzódok el tőle.
- Te galád!
- Sose - feleli ártatlanul, mint aki nem tett semmit, majd újra támad.
- Nee! – kiáltok rá magas hangon és egészen az ágy széléig csúszom felmutatva az ujjaimat, jelezve, hogy visszatámadok, ha nem marad nyugiban.
- De – mondja mosolyogva, nyugodtan és kicsit gonoszan, élvezve, hogy elkapott, szinte hallom, ahogy magában azt mondja ördögi hangon: „Most megvagy és kikínzom belőled a lelket, csibém.”, s folytatja a módszeres halálra csikizésemet. Amennyire tudok, védekezek, persze röhögve és ficánkolva, mígnem ráfordulok Asaméra és leszorítom az ágyra a kezét, kicsit rá is fekszem, hogy biztosra menjek. Ilyen gyorsan fordul a kocka, ugyeee? Na jó, azért annyira nem érzem magam nyeregben, ezért kínosan mosolygok. – És most? – kérdezi ravaszul, mire jó nagy cuppanóst nyomok a fülébe. Egész jól viseli, ezért a fogaimmal megráncigálom a fülét, és elkuncogom magam. - Mocsok kis dögöm – szólal meg, mire visszafekszem a testére, így felszabadul a keze. Hevesen dobogó szívvel bújok hozzá, természetesen csak óvatosan, hogy ne okozzak neki fájdalmat, majd mosolyogva nyomok puszit a nyakára. Szeretem, ha így nevez, s az, hogy a sajátjának tart, tetszik. Jólesik... Asame átölel, én pedig szívet rajzolok a vállára.
- Azért nagyon ne kanászodj el a csikizés terén – mondom neki játékosan, majd megcsókolom. Szerelmesen és őszintén. Még utoljára odabújok a nyakához, aztán leszállok róla, mert hosszútávon egyikünknek sem hiszem, hogy kényelmes lenne így és mivel most nem tudunk összebújni, csak megkeresem a kezét és megfogom. – Jó éjt – suttogom ásítással egybekötve.
Asame újabb mesébe fog, végre egy vidámabba, aminek a végén nincs halál. Ez tetszik, így mosolygok rajta. Kicsit közelebb kúszom még jobban Asaméhoz, igyekszem még jobban hozzáérni, miközben beszél, lenyúlok a combjához és becsukva a szemem simogatni kezdem lassan, egyenletesen, nem úgy, hogy izgassam őt. Nem felhúzni akarom, hanem csak jelezni, hogy ébren vagyok. Noha már elaludhatnék, nem akarok a mese közben beszunyálni, mert az tök gáz lenne. A fáradtság azonban azért dolgozik bennem, épp csak el tudok nyomni egy ásítást.
- Kár, hogy én nem tudok jól mesélni – szólalok meg csendesen. – Vannak történetek, amiket anno olvastam és nagyon szerettem, valszeg fent van a gépemen, vagy majd varázsoltatok netet rá és megkeresem őket, hogy ha érdekelnek és felolvasom – ajánlkozom. Még senkinek sem olvastam fel semmit, leszámítva a suliban a hangos olvasásos részeket, de az más. Így, kedvtelésből még nem.
A favágós mesét végigröhögöm, de konkrétan. Amikor újabb dolgot felejt el a szerencsétlen, egyre nagyobb hévvel röhögök rajta, míg végül, a mese végén, miután Asame takarót húz ránk, fel kell ülnöm, mert kezd elkapni egy röhögőgörcs. Míg ő beszél, én igyekszem elfojtani a röhögést és legyezem magam, mint valami idióta, de sajnos nem sikerül megnyugodnom, ezért ott kell hagynom a mosolygó Asamét az ágyban és a mosdóba menekülök. Iszok pár kortyot és az arcom is megmosom, majd immár megnyugodva térek vissza a szobába.
- Bocs – kérek tőle kurtán elnézést, valószínűleg fülig vörösödve, pedig továbbra is mosolyog, aztán lassan, ügyetlenül az óvatoskodás miatt, hogy kíméljem a vállam, megszabadulok a nadrágomtól és visszapockolom magam Asame mellé.
- Látom, ez jobban tetszett – jegyzi meg csendesen, még mindig felfelé görbülő szájjal. Elvigyorodom.
- A hülyeségre mindig vevő vagyok – közlöm büszkén, aztán kihasználom, hogy ilyen közel vagyok Asaméhoz és kicsit megbökdösöm az oldalát, majd vigyázzba vágom magam, védekezőn, nehogy visszakapjam.
- Kötekedsz? – kérdezi morogva, de látom rajta, hogy csak tetteti a morcosságot, ami vidámmá tesz engem. Jó érzés egy kicsit piszkálódni, igen, de mivel Asame nem tűnik csiklandósnak, nem olyan vicces ezzel heccelni. Mindenesetre most már ezt is tudom róla. Ő pedig egy óvatlan pillanatomban kihasználja az alkalmat és visszacsikiz. Vele ellentétben én nagyon csiklandós tudok lenni, úgyhogy nevetve, ficánkolva húzódok el tőle.
- Te galád!
- Sose - feleli ártatlanul, mint aki nem tett semmit, majd újra támad.
- Nee! – kiáltok rá magas hangon és egészen az ágy széléig csúszom felmutatva az ujjaimat, jelezve, hogy visszatámadok, ha nem marad nyugiban.
- De – mondja mosolyogva, nyugodtan és kicsit gonoszan, élvezve, hogy elkapott, szinte hallom, ahogy magában azt mondja ördögi hangon: „Most megvagy és kikínzom belőled a lelket, csibém.”, s folytatja a módszeres halálra csikizésemet. Amennyire tudok, védekezek, persze röhögve és ficánkolva, mígnem ráfordulok Asaméra és leszorítom az ágyra a kezét, kicsit rá is fekszem, hogy biztosra menjek. Ilyen gyorsan fordul a kocka, ugyeee? Na jó, azért annyira nem érzem magam nyeregben, ezért kínosan mosolygok. – És most? – kérdezi ravaszul, mire jó nagy cuppanóst nyomok a fülébe. Egész jól viseli, ezért a fogaimmal megráncigálom a fülét, és elkuncogom magam. - Mocsok kis dögöm – szólal meg, mire visszafekszem a testére, így felszabadul a keze. Hevesen dobogó szívvel bújok hozzá, természetesen csak óvatosan, hogy ne okozzak neki fájdalmat, majd mosolyogva nyomok puszit a nyakára. Szeretem, ha így nevez, s az, hogy a sajátjának tart, tetszik. Jólesik... Asame átölel, én pedig szívet rajzolok a vállára.
- Azért nagyon ne kanászodj el a csikizés terén – mondom neki játékosan, majd megcsókolom. Szerelmesen és őszintén. Még utoljára odabújok a nyakához, aztán leszállok róla, mert hosszútávon egyikünknek sem hiszem, hogy kényelmes lenne így és mivel most nem tudunk összebújni, csak megkeresem a kezét és megfogom. – Jó éjt – suttogom ásítással egybekötve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése