Kézbe veszem az éjjel készített rajzot. Így, nappali fénynél látom, hogy korántsem tökéletes, húz is a vágy, hogy leüljek fölé és javítgassam egy kicsit, de eszembe jut a látogató Nishidához, ezért visszateszem azt az asztalra, majd zsebemhez nyúlok, hogy telefonon értesíthessem Shinjit az útról, mikor is tudatosul bennem, hogy annyira gyorsan keltem fel, hogy semmire se figyeltem. Nem is tudom, mi ütött belém. Most a gyomrom is felkorog, ezért egy kínos mosollyal nyugtázom a szétszórtságomat, megpróbálom kissé összekaparni magam, majd visszabattyogok Asaméhoz a szobába. Az asztalon friss péksütemények teával és kakaóval reggeli gyanánt, két bögre kávé és Asame az ágyban a mostanában szokásossá vált fekete nadrágban, cigivel a szájában. Amint becsukom magam mögött az ajtót, kurtán elmosolyodom.
- Jó reggelt – köszönök neki, majd magamhoz veszem a tálcát és odaegyensúlyozom az ágyba, majd az ölünkbe teszem és nyomok egy csókot Asame vállára.
- Neked is, csibe – mondja elmosolyodva. – Hogy aludtál? – kérdezi, miközben én már török is egy falatot a különféle magvakkal ízezett bagettból.
- Hááát... mint akit kétszer agyonvertek – felelek őszintén, majd a számba nyomom az első falatot. Asaméé lenne az első falat, de ő a kávéját veszi kézbe, amellé meg nem hiszem, hogy való lenne ez a cucc. Egyébként finom.
- Akkor valószínűsítem, alvajáró is lettél - mondja csendesen, s belekortyol a kávéba. - Minden rendben van? - kérdezi komolyan.
- Nem, és remélem, nem is leszek, mert mindennemű alvási probléma elég kínosan érint – vallom be cseppet sem vicceskedve, mert ezt nagyon komolyan gondolom. - Az alvajárás szerintem félelmetes dolog, anno találtam olyan asszem, amerikai dokumentumfilmet, ami azt boncolgatta, hogy ha valaki alvajárva követ el gyilkosságot, az börtönbe vagy diliházba való-e – teszem gondosan hozzá. – Egyébként kétfelvonásos éjszakám volt, mert sikerült álmodnom megint és ezért dolgom akadt a szobámban, aztán csak nem bírtam ki és leültem rajzolni. Utána már ment az alvás is, úgyhogy most jól vagyok. Ahogy láttam, te aludtál, mint a bunda – mondom elmosolyodva, majd újabb falatot veszek magamhoz.
- Fogjuk rá. Megébredtem arra, hogy meglépsz mellőlem - oltja el a cigit beszéd közben -, de arra már nem volt erőm, hogy megkérdezzem, valami baj van-e... – Aztán félrerakja a maradék kávéját.
- Nem baj – mondom őszintén és már nyújtom is felé a következő falatot a bagettból. – Nem érintett volna túl kellemesen, ha felébresztelek és még meg is kérdezed, van-e valami bajom – árulom el az igazságot. – Kicsit eldiskuráltam magamban a tükörképemmel, rajzoltam, aztán ennyi. Időnként írok vagy firkálok valamit, az is meg tud nyugtatni – magyarázom.
- Azért ha gond van és nem ébrednék fel, keltsél fel nyugodtan – mondja, miután lenyelte a falatot. Ahhoz képest, hogy nem szokott reggelizni, újabban mindig elfogad egy keveset az enyémből. Büszke is vagyok magamra emiatt.
- Ez egyértelmű volt – jelentem ki apró mosollyal. – De nincs gond, oké? Kicsit fel voltam húzva és bealudtam, a többit kitalálod – osztom meg vele, miért hagytam magára, hogy megértse, tényleg nem volt min vagy miben segítenie. Ha meg akarja akadályozni az éjszakai magömlést, elégítsen ki, mást nem nagyon tehet. Így sem garantált, hogy nem csurgok be éjjel, mert ez sajnos elég gyakori probléma a túlzásba vitt szexuális élet teljes hiányában, amit azért igényelnék, bármennyire is szende srácnak tűnök, de napi három-négy elélvezés mellett garantáltan nem lenne ilyen incidens velem. De most vállaljam ezt be? Hát persze... Még mit nem?!
- Oké – felel így, kurtán, mosolyogva. Hát... akkor megértette. Kííínos. Zavartan megtömöm a következő falattal, és a saját számba is teszek, s lázasan kezdek kutatni valami beszédtéma után. Eredménytelenül, ezért miután feléljük a bagettet, a csokoládéval töltött croissanttal folytatom a sort. Asame nem nagyon rajong az édességekért, ezért úgy csípek le neki belőle egy falatot, hogy csak a tésztából kapjon, a töltelék megmaradjon nekem, azonban Asaménak ez nem kell, jelzi, hogy elég is volt neki ennyi reggelinek és rá is gyújt, úgyhogy egymagam pusztítom el azt némi kakaóval, majd a tálcát átcsúsztatom az ő ölébe, míg én kikecmergek az ágyból, hogy visszatehessem az asztalra a felesleges dolgokat. Magamhoz veszem a kávém és az eperleveles cigimből gyújtok rá egy szálra. Még mindig imádom. Annyira finom... szerintem Kazunak is tetszeni fog. Sőt, még lógok neki Shinji koktélcigijéből is egy szállal. Ahogy erre gondolok, elkuncogom magam.
- Képzeld – kezdek beszélni -, múltkor Kazu szobájában ment a bizniszelés a cigarettákkal. Én nagyon szeretem kipróbálni a különféle cigiket, úgyhogy körbejártak a dobozok. Bakari valami rémséget szív, az volt Tatsukinál, Kazunál Nishida mesés szegfűszeges cigije volt, Shinji meg ilyet fogyaszt. – És az orra alá dugom a dobozt, hogy meg tudja szagolni. – Olyan, mintha valami fanyar koktélt kortyolna füst állagban, nem? – kérdezem meg vidáman. - Egyből lenyúltam tőle az egészet, cserébe megkapta azt a dobozt, ami nálam volt, a te cigidből, hogy ne érezze úgy, hogy kizsákmányolom – mesélem kuncogva. – Egy csereslukk? – kínálom fel a kezemben lévő szálat cserébe azért, amit Asame szív.
- Illatra kellemes - feleli, majd beleslukkol a cigibe és én őt nézve az övébe -, de ha koktélt akarok inni, akkor inkább elmegyek az egyik bárba. Cigibe inkább maradok azoknál, amiket szoktam, bár amit te hoztál, határozottan kellemes.
- Gondoltam, hogy a kialakult ízlésvilágodat nem éri meg nagyon megbombázni, de ahogy mondani szokták, a változatosság gyönyörködtet – heccelem kicsit, majd ügyetlenül az óvatoskodás miatt előkeresem Kapcsot és írok Shinjinek egy sms-t. „Úgy tíz, max tizenöt perc múlva indulnék Nishidához. Bocs, hogy csak most szólok.”
- Ebben egyetértek, de van, ami úgy jó, ahogy van. Mindemellett amit hoztál cigi, az bejött, kellemes – mondja elmosolyodva.
- Tény, de ahogy te sem mindig ugyanolyan ruhákat veszel fel, úgy néha szívhatsz mást is a szokásoson és a véremen kívül – közlöm vele nagy vigyorral a képemen. – Nem mintha át akarnálak bármire szoktatni... - teszem hozzá játékosan, hiszen úgy szeretem Asamét, ahogy van, amilyen. Az egy másik dolog, hogy én csupán az alapokat tartom meg, egyébként elég nagy változatosság uralja a stílusomat az élet szinte minden területén. Szeretek újítani, mindig egy kicsit más lenni, de folyton önmagam maradni. Közben Shinji válasza is befut, s én megnézem azt: „Rendben. Előkészítem a kocsit, ott várlak majd.”
- Pedig a véredet határozottan szeretem szívni - mosolyogja. - Nem mondtam, hogy nem fogadom el, ha megkínálsz valami másabbal.
- És én mondtam, hogy bármi gond lenne azzal, hogy a szokott cigidet és a véremet szívod? – kérdezek vissza szinte kihívóan, majd eloltom a csikkem.
- Nem, egy szóval sem, de remélem, a későbbiekben sem fogod, mert akkor bizony... - húzza elégedett mosolyra száját
- Akkor bizony...? – kérdezek rá, mert tudni akarom a mondat folytatását. Tudom, hogy ez csak a mézesmadzag, de szívesen harapok rá. Az sem olyan nagy baj, ha véletlen abból a tíz-tizenöt percből húsz lesz, Shinji amúgy is szerintem kezdi megszokni, hogy az idővel hadilábon állok, nem jellemzőm a pontosság, ha nem valami nagyon időhöz kötött, fontos eseményről van szó, és ki is tudom menteni magam, ha kell.
- Kénytelen leszek különféle szankciókat eszközölni...
- Óóó... - tettetek játékosan riadalmat. – Miféléket? – kérdezem egyre szélesedő vigyorral. Szankciók... chöh! Reszket a májam... De ez a játék mindkettőnknek kedvére van és a mókából sosem elég. Amúgy is az ilyesmivel olyan könnyű lázba hozni... Nem mintha az nekem különösképpen jó lenne.
- Ha én azt most elkezdem neked ecsetelni, netán be is mutatni, te nemhogy Nishidához nem mész, de az ágyból sem két napig.
- Hűűű! – ujjongok felcsillanó szemekkel. – Ez nagyon csábító és igazán maradnék, de attól tartok, Nishida nem díjazná, ha hátráltatnánk őt az információ-visszatartással. – Imádom így húzni Asamét. Szerintem rohadt jó poén. Azért kíváncsi vagyok, mivel fenyítene, noha itt most eléggé konkretizálni kéne, hogy igazi szankciókról van szó, vagy előbújik belőle mégiscsak a szadista és megpróbál a szexrabszolgájává tenni. Nem biztos, hogy utóbbi nem sikerülne, ami azt illeti.
- Valószínűleg nem rokkanna bele, ha nem kapná meg azt a pár számlázást időben, mellesleg gondolj csak Kazukira... szereznél neki két olyan napot, amikor Nishida nincs a munkába merülve - oltja el a cigit és hajol közelebb hozzám végszó gyanánt, én pedig elvigyorodva nyomok csókot a szájára. Még jó, hogy nem szóltam Kazunak az érkezésemről. De hogy Shinjinek mit mondok, hogy feleslegesen ugráltattam...? Nem, ez így nem mehet, igenis fontos a munka és ezt már elég rég letisztáztuk Asaméval. De annyira jó most itt...! Most is... mindig... Basszus, ha rajtunk múlna, az ágyban töltenénk a hátramaradt életünket. Hacsak nem szottyanna kedvünk máshol is szeretkezni. Elég hamar NPC-kké válnánk a yakuzavilágban, asszem. – De persze nem akarlak hátráltatni a feladatod elvégzésében – súgja szinte a számba a szavakat, mire felröhögök. Ott a pont! Kész, ezt kétségtelenül nagyon jól időzítette.
- Úgy imádlak – nevetem, miközben kiszállok az ágyból. A vallomás valószínűleg vörössé tesz, de úgy csinálok, mintha a legtermészetesebb lenne tőlem, hogy ilyet mondok és csak a röhögéstől pirultam volna ki. Bepakolok az övtáskámba, majd kivételesen a derekamra csatolom, persze csak azután, hogy megfelelő méretre állítottam a pántját, aztán a tálcára teszem a kiürített bögréinket.
- Csak úgy? Így nem? – kérdezi heccelve engem, mire magamhoz veszem a tálcát, könyökkel lenyomom az ajtó kilincsét és nyelvet öltök rá. Nem megyek bele ebbe a játékba, mert ritkán teszek ilyen kijelentéseket és akkor is olyan zavarban érzem magam. Helyette inkább a konyhába viszem jobb lábamat kímélő módon sántikálva a tálcát, felveszem Asame dolgozószobájának asztaláról az elvitelre szánt dokumentumokat, aztán cipőt húzok, kabátot fektetek a hátamra, összefogom magamon, majd a már előállt kocsihoz megyek. Köszönünk egymásnak Shinjivel, ő ajtót nyit nekem, én beülök, s miután rám csukta a BMW-t, elfoglalja helyét a volánnál.
- Sikerült kipihenned magad? - kérdezi meg és belenéz a visszapillantó tükörbe, ahol találkozik a pillantásunk, majd újra az utat figyeli.
- Nem – válaszolok őszintén. – Nem igazán – helyesbítek. – Korán aludtam el, de éjjel megébredtem. Te viszont kipihentebbnek tűnsz – heccelem elvigyorodva. Szegénynek nem lehetett valami jó élmény a tegnap, és még mindig elismeréssel adózom neki, amiért olyan higgadtan tűrte és hálával azért, mert mellettem áll.
- Jó a kozmetikusom – árulja el mosolyogva, mire elkuncogom magam. - De tény, hogy valamennyit sikerült aludnom normális viszonylatban is.
- Mit csináltál alvás helyett? – érdeklődök kíváncsian. Remélem, semmi olyasmit, amiért átcsúsznék arra az oldalra, ahol ő ül és megszorongatnám a torkát. Nem mintha meg akarnám ölni, különben is a késő bánat már késő bánat marad akkor is, ha megszidom érte, de na.
- Levezettem a feszültséget – heccel válaszul. Öööö... oookéé... azt hiszem, ezt így ennyiben is hagyhatjuk, eleget tudok. Kínos képpel kuncogok csak. - Semmit, talán a második sms-ed után bealudtam, de ez nem az a kellemes, pihentető alvás, amit az ember otthon kiélvez, inkább csak gyors fáradtságcsillapítás - feleli végül.
- Értem. Nekem nem volt ilyen gondom, mikor másodjára aludtam vissza, totál olyan volt, mintha leütöttek volna. Tény, hogy nem éreztem magam kipihentnek ébredés után, de sokat segített a dolgon a dilibogyóm és a kávé, amit az előbb ittam.
- Kávé és cigi nélkül nem is érdemes elkezdeni a napot.
- Ja-ja-ja – értek egyet, aztán elkényelmesedek az ülésen.
- Jó reggelt – köszönök neki, majd magamhoz veszem a tálcát és odaegyensúlyozom az ágyba, majd az ölünkbe teszem és nyomok egy csókot Asame vállára.
- Neked is, csibe – mondja elmosolyodva. – Hogy aludtál? – kérdezi, miközben én már török is egy falatot a különféle magvakkal ízezett bagettból.
- Hááát... mint akit kétszer agyonvertek – felelek őszintén, majd a számba nyomom az első falatot. Asaméé lenne az első falat, de ő a kávéját veszi kézbe, amellé meg nem hiszem, hogy való lenne ez a cucc. Egyébként finom.
- Akkor valószínűsítem, alvajáró is lettél - mondja csendesen, s belekortyol a kávéba. - Minden rendben van? - kérdezi komolyan.
- Nem, és remélem, nem is leszek, mert mindennemű alvási probléma elég kínosan érint – vallom be cseppet sem vicceskedve, mert ezt nagyon komolyan gondolom. - Az alvajárás szerintem félelmetes dolog, anno találtam olyan asszem, amerikai dokumentumfilmet, ami azt boncolgatta, hogy ha valaki alvajárva követ el gyilkosságot, az börtönbe vagy diliházba való-e – teszem gondosan hozzá. – Egyébként kétfelvonásos éjszakám volt, mert sikerült álmodnom megint és ezért dolgom akadt a szobámban, aztán csak nem bírtam ki és leültem rajzolni. Utána már ment az alvás is, úgyhogy most jól vagyok. Ahogy láttam, te aludtál, mint a bunda – mondom elmosolyodva, majd újabb falatot veszek magamhoz.
- Fogjuk rá. Megébredtem arra, hogy meglépsz mellőlem - oltja el a cigit beszéd közben -, de arra már nem volt erőm, hogy megkérdezzem, valami baj van-e... – Aztán félrerakja a maradék kávéját.
- Nem baj – mondom őszintén és már nyújtom is felé a következő falatot a bagettból. – Nem érintett volna túl kellemesen, ha felébresztelek és még meg is kérdezed, van-e valami bajom – árulom el az igazságot. – Kicsit eldiskuráltam magamban a tükörképemmel, rajzoltam, aztán ennyi. Időnként írok vagy firkálok valamit, az is meg tud nyugtatni – magyarázom.
- Azért ha gond van és nem ébrednék fel, keltsél fel nyugodtan – mondja, miután lenyelte a falatot. Ahhoz képest, hogy nem szokott reggelizni, újabban mindig elfogad egy keveset az enyémből. Büszke is vagyok magamra emiatt.
- Ez egyértelmű volt – jelentem ki apró mosollyal. – De nincs gond, oké? Kicsit fel voltam húzva és bealudtam, a többit kitalálod – osztom meg vele, miért hagytam magára, hogy megértse, tényleg nem volt min vagy miben segítenie. Ha meg akarja akadályozni az éjszakai magömlést, elégítsen ki, mást nem nagyon tehet. Így sem garantált, hogy nem csurgok be éjjel, mert ez sajnos elég gyakori probléma a túlzásba vitt szexuális élet teljes hiányában, amit azért igényelnék, bármennyire is szende srácnak tűnök, de napi három-négy elélvezés mellett garantáltan nem lenne ilyen incidens velem. De most vállaljam ezt be? Hát persze... Még mit nem?!
- Oké – felel így, kurtán, mosolyogva. Hát... akkor megértette. Kííínos. Zavartan megtömöm a következő falattal, és a saját számba is teszek, s lázasan kezdek kutatni valami beszédtéma után. Eredménytelenül, ezért miután feléljük a bagettet, a csokoládéval töltött croissanttal folytatom a sort. Asame nem nagyon rajong az édességekért, ezért úgy csípek le neki belőle egy falatot, hogy csak a tésztából kapjon, a töltelék megmaradjon nekem, azonban Asaménak ez nem kell, jelzi, hogy elég is volt neki ennyi reggelinek és rá is gyújt, úgyhogy egymagam pusztítom el azt némi kakaóval, majd a tálcát átcsúsztatom az ő ölébe, míg én kikecmergek az ágyból, hogy visszatehessem az asztalra a felesleges dolgokat. Magamhoz veszem a kávém és az eperleveles cigimből gyújtok rá egy szálra. Még mindig imádom. Annyira finom... szerintem Kazunak is tetszeni fog. Sőt, még lógok neki Shinji koktélcigijéből is egy szállal. Ahogy erre gondolok, elkuncogom magam.
- Képzeld – kezdek beszélni -, múltkor Kazu szobájában ment a bizniszelés a cigarettákkal. Én nagyon szeretem kipróbálni a különféle cigiket, úgyhogy körbejártak a dobozok. Bakari valami rémséget szív, az volt Tatsukinál, Kazunál Nishida mesés szegfűszeges cigije volt, Shinji meg ilyet fogyaszt. – És az orra alá dugom a dobozt, hogy meg tudja szagolni. – Olyan, mintha valami fanyar koktélt kortyolna füst állagban, nem? – kérdezem meg vidáman. - Egyből lenyúltam tőle az egészet, cserébe megkapta azt a dobozt, ami nálam volt, a te cigidből, hogy ne érezze úgy, hogy kizsákmányolom – mesélem kuncogva. – Egy csereslukk? – kínálom fel a kezemben lévő szálat cserébe azért, amit Asame szív.
- Illatra kellemes - feleli, majd beleslukkol a cigibe és én őt nézve az övébe -, de ha koktélt akarok inni, akkor inkább elmegyek az egyik bárba. Cigibe inkább maradok azoknál, amiket szoktam, bár amit te hoztál, határozottan kellemes.
- Gondoltam, hogy a kialakult ízlésvilágodat nem éri meg nagyon megbombázni, de ahogy mondani szokták, a változatosság gyönyörködtet – heccelem kicsit, majd ügyetlenül az óvatoskodás miatt előkeresem Kapcsot és írok Shinjinek egy sms-t. „Úgy tíz, max tizenöt perc múlva indulnék Nishidához. Bocs, hogy csak most szólok.”
- Ebben egyetértek, de van, ami úgy jó, ahogy van. Mindemellett amit hoztál cigi, az bejött, kellemes – mondja elmosolyodva.
- Tény, de ahogy te sem mindig ugyanolyan ruhákat veszel fel, úgy néha szívhatsz mást is a szokásoson és a véremen kívül – közlöm vele nagy vigyorral a képemen. – Nem mintha át akarnálak bármire szoktatni... - teszem hozzá játékosan, hiszen úgy szeretem Asamét, ahogy van, amilyen. Az egy másik dolog, hogy én csupán az alapokat tartom meg, egyébként elég nagy változatosság uralja a stílusomat az élet szinte minden területén. Szeretek újítani, mindig egy kicsit más lenni, de folyton önmagam maradni. Közben Shinji válasza is befut, s én megnézem azt: „Rendben. Előkészítem a kocsit, ott várlak majd.”
- Pedig a véredet határozottan szeretem szívni - mosolyogja. - Nem mondtam, hogy nem fogadom el, ha megkínálsz valami másabbal.
- És én mondtam, hogy bármi gond lenne azzal, hogy a szokott cigidet és a véremet szívod? – kérdezek vissza szinte kihívóan, majd eloltom a csikkem.
- Nem, egy szóval sem, de remélem, a későbbiekben sem fogod, mert akkor bizony... - húzza elégedett mosolyra száját
- Akkor bizony...? – kérdezek rá, mert tudni akarom a mondat folytatását. Tudom, hogy ez csak a mézesmadzag, de szívesen harapok rá. Az sem olyan nagy baj, ha véletlen abból a tíz-tizenöt percből húsz lesz, Shinji amúgy is szerintem kezdi megszokni, hogy az idővel hadilábon állok, nem jellemzőm a pontosság, ha nem valami nagyon időhöz kötött, fontos eseményről van szó, és ki is tudom menteni magam, ha kell.
- Kénytelen leszek különféle szankciókat eszközölni...
- Óóó... - tettetek játékosan riadalmat. – Miféléket? – kérdezem egyre szélesedő vigyorral. Szankciók... chöh! Reszket a májam... De ez a játék mindkettőnknek kedvére van és a mókából sosem elég. Amúgy is az ilyesmivel olyan könnyű lázba hozni... Nem mintha az nekem különösképpen jó lenne.
- Ha én azt most elkezdem neked ecsetelni, netán be is mutatni, te nemhogy Nishidához nem mész, de az ágyból sem két napig.
- Hűűű! – ujjongok felcsillanó szemekkel. – Ez nagyon csábító és igazán maradnék, de attól tartok, Nishida nem díjazná, ha hátráltatnánk őt az információ-visszatartással. – Imádom így húzni Asamét. Szerintem rohadt jó poén. Azért kíváncsi vagyok, mivel fenyítene, noha itt most eléggé konkretizálni kéne, hogy igazi szankciókról van szó, vagy előbújik belőle mégiscsak a szadista és megpróbál a szexrabszolgájává tenni. Nem biztos, hogy utóbbi nem sikerülne, ami azt illeti.
- Valószínűleg nem rokkanna bele, ha nem kapná meg azt a pár számlázást időben, mellesleg gondolj csak Kazukira... szereznél neki két olyan napot, amikor Nishida nincs a munkába merülve - oltja el a cigit és hajol közelebb hozzám végszó gyanánt, én pedig elvigyorodva nyomok csókot a szájára. Még jó, hogy nem szóltam Kazunak az érkezésemről. De hogy Shinjinek mit mondok, hogy feleslegesen ugráltattam...? Nem, ez így nem mehet, igenis fontos a munka és ezt már elég rég letisztáztuk Asaméval. De annyira jó most itt...! Most is... mindig... Basszus, ha rajtunk múlna, az ágyban töltenénk a hátramaradt életünket. Hacsak nem szottyanna kedvünk máshol is szeretkezni. Elég hamar NPC-kké válnánk a yakuzavilágban, asszem. – De persze nem akarlak hátráltatni a feladatod elvégzésében – súgja szinte a számba a szavakat, mire felröhögök. Ott a pont! Kész, ezt kétségtelenül nagyon jól időzítette.
- Úgy imádlak – nevetem, miközben kiszállok az ágyból. A vallomás valószínűleg vörössé tesz, de úgy csinálok, mintha a legtermészetesebb lenne tőlem, hogy ilyet mondok és csak a röhögéstől pirultam volna ki. Bepakolok az övtáskámba, majd kivételesen a derekamra csatolom, persze csak azután, hogy megfelelő méretre állítottam a pántját, aztán a tálcára teszem a kiürített bögréinket.
- Csak úgy? Így nem? – kérdezi heccelve engem, mire magamhoz veszem a tálcát, könyökkel lenyomom az ajtó kilincsét és nyelvet öltök rá. Nem megyek bele ebbe a játékba, mert ritkán teszek ilyen kijelentéseket és akkor is olyan zavarban érzem magam. Helyette inkább a konyhába viszem jobb lábamat kímélő módon sántikálva a tálcát, felveszem Asame dolgozószobájának asztaláról az elvitelre szánt dokumentumokat, aztán cipőt húzok, kabátot fektetek a hátamra, összefogom magamon, majd a már előállt kocsihoz megyek. Köszönünk egymásnak Shinjivel, ő ajtót nyit nekem, én beülök, s miután rám csukta a BMW-t, elfoglalja helyét a volánnál.
- Sikerült kipihenned magad? - kérdezi meg és belenéz a visszapillantó tükörbe, ahol találkozik a pillantásunk, majd újra az utat figyeli.
- Nem – válaszolok őszintén. – Nem igazán – helyesbítek. – Korán aludtam el, de éjjel megébredtem. Te viszont kipihentebbnek tűnsz – heccelem elvigyorodva. Szegénynek nem lehetett valami jó élmény a tegnap, és még mindig elismeréssel adózom neki, amiért olyan higgadtan tűrte és hálával azért, mert mellettem áll.
- Jó a kozmetikusom – árulja el mosolyogva, mire elkuncogom magam. - De tény, hogy valamennyit sikerült aludnom normális viszonylatban is.
- Mit csináltál alvás helyett? – érdeklődök kíváncsian. Remélem, semmi olyasmit, amiért átcsúsznék arra az oldalra, ahol ő ül és megszorongatnám a torkát. Nem mintha meg akarnám ölni, különben is a késő bánat már késő bánat marad akkor is, ha megszidom érte, de na.
- Levezettem a feszültséget – heccel válaszul. Öööö... oookéé... azt hiszem, ezt így ennyiben is hagyhatjuk, eleget tudok. Kínos képpel kuncogok csak. - Semmit, talán a második sms-ed után bealudtam, de ez nem az a kellemes, pihentető alvás, amit az ember otthon kiélvez, inkább csak gyors fáradtságcsillapítás - feleli végül.
- Értem. Nekem nem volt ilyen gondom, mikor másodjára aludtam vissza, totál olyan volt, mintha leütöttek volna. Tény, hogy nem éreztem magam kipihentnek ébredés után, de sokat segített a dolgon a dilibogyóm és a kávé, amit az előbb ittam.
- Kávé és cigi nélkül nem is érdemes elkezdeni a napot.
- Ja-ja-ja – értek egyet, aztán elkényelmesedek az ülésen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése