410.

Shinji

Átöltözöm testőr szerelésbe az öltönykabát kivételével, mert azt még mindig rühellem. Elrakom a fegyverem és írok Ryuunak pár sort, hogy elvittem Deont Nishidához, ne aggódjon. Miután megvagyok mindennel, lemegyek a garázsba az autóért, s mire Deon megérkezik, már ott várom őt türelmesen. Köszönünk egymásnak, majd ajtót nyitok neki és végül elindulunk. Láttam, hogy sántikál, minden bizonnyal a tegnapiak eredménye a dolog, és ha meg akarja nézetni valakivel, úgyis szól majd róla. Legalábbis remélem. Egy darabig beszélgetünk az úton, majd kényelembe helyezi magát és én is inkább a vezetésre koncentrálok.

- Sikerült amúgy megbeszélned Asaméval a dolgokat? - kérdezek rá néhány perces hallgatás után. Nem az érdekel, hogy mennyire veszekedtek vagy nem veszekedtek egymással, inkább az, hogy mennyire van még gond, vagy mennyire nincs már. Persze szívesen osztom meg vele a lakásom egy időre, de ha nem muszáj, akkor inkább nem tenném.

- Nagyvonalakban igen - válaszolja. - Úgy volt, ahogy megjósoltad, fel bírt volna robbanni, de aztán lenyugodott, megbeszéltük, hogy nem lenne okos lépés most semmilyen lépés, s nagyjából ennyi.

- Örülök, hogy sikerült megbeszélnetek – felelem neki őszintén. - Na nem azért, mert nem osztottam volna meg veled a lakásom, bár elég nagy a felfordulás benne most, de jobban örülök, hogy mégis maradsz Asame mellett és nem dobott ki – árulom el neki őszintén. Nem a munkám érdekel, találok mást, de az igen, hogy a kölyöknek ne legyen semmi baja.

- Vágom - nyugtatja meg egyszerűen. - Nekem is rémkép volt, hogy lelépjek innen emiatt, és nyilván nem a kupitól vagy attól tartottam, hogy veled kell aludnom... - mondja halvány mosollyal. - Nem is akartam elképzelni, milyen lett volna, ha Asame kicsesz - vallja be.

- Elhiszem – felelem csendesen. Többet nem kérdezek tőle, most nem, majd ha akar beszélgetni, szól, vagy megkeres később, nem tudom.


Végül leparkolok Nishida háza előtt, majd ajtót nyitva Deonnak indulunk meg a yakuzához. Megint kísérnek és várnak is minket. A kölyök oldalán lépek be a dolgozószobába, és tisztes távolságban, ahogy azt kell, megállok mögötte, míg ő tárgyal a férfival. Nishida megint nyakig a munkába van temetkezve, valószínűleg bonyolódnak a dolgok. Ha hazaértünk, mindenképpen beszélnem kell Ryuuval. Érdekelne, hogy állnak a dolgok, hogy képben legyek mindennel. Szeretném tisztességesen végezni a munkámat és nem elkövetni még egyszer azt, hogy értetlenül állok valamilyen esemény előtt, mint a múltkor Deonéknál. Deon apró biccentéssel köszön Nishidának, majd úgy lépdel, hogy ne látszódjon, hogy kicsit biceg a lábán lévő sérülés miatt. Feltűnt, hogy erre a kocsiból való kiszállás óta sokkal jobban odafigyel. Átnyújtja a dossziét a yakuzának, aki szintén csak egy biccentéssel veszi el tőle.

- Van valami, amit el kell vinnem Asaménak? - kérdezi meg a férfit aztán, mire Nishida csak int, hogy igen és kutakodni kezd az egyik fiókban. Egy elég vastag dosszié kerül elő, amit azonnal át is nyújt a kölyöknek.

- Ez lenne az – adja oda Deonnak. - Hogy van Asame? - kérdezi meg végül, ahogy visszaül irodai székébe.

- Hű... - mondja elképedve. - Örülni fog, hogy nem csak a könyveit olvashatja - válaszol a kérdésre elvigyorodva, mire Nishida is halványan elmosolyodik.

- Tehát jobban – feleli a végül a yakuza. - Ha beszélni szeretnél Kazukival, már ébren van. Hiroto még alszik, hozzá még nem tudsz bemenni – mondja komolyan. - Ha ennyi, akkor mi végeztünk – bocsát ezzel utunkra, én pedig meghajlok, hogy amint Deon indulni akar, távozhassunk a dolgozószobából.