Asame arra kér, hogy azonnal térjünk haza, ezért kecmec nélkül megyünk is. Kazu még les rám, s hogy eltussoljam, hogy akadt némi gond otthon, odahajolok a füléhez.
- Lesz cicám - árulom el neki vigyorogva. - De psszt! - teszem hozzá gyorsan és számra teszem a mutatóujjam. - Te vagy a harmadik, aki tudja, többieknek meg titok egyelőre - magyarázom meg barátomnak, miért intettem csendre, majd felállok az ágyáról és magamhoz veszem az éjjeliszekrényéről a méretes dossziét. Most semmi más nem érdekel, még az udvariaskodás sem, hiába Kazuról van szó, ha azonnal kell menni, akkor én azonnal megyek. Nem tetszik nekem ez a mondat, noha sokat segít a dolgon, hogy Asame mondta és a hangjából a feszültségen kívül nem sok mindent sikerült kiszűrnöm, nem megint Ryuuichi hívott fel emiatt. Így azért pánikba nem esem, de nem érzem magam sokkal jobban. - Akadt egy kis dolgom, úgyhogy sajnos egy perccel sem maradhatok tovább - jelentem ki őszinte sajnálattal, s igyekszem nem kimutatni, hogy idegessé tesz ez a hirtelen hazaszólítás. - Csőcsoki - köszönök is el tőle, aztán nagy léptekkel, így láthatóan sántítva haladok Shinji felé. Ő már persze talpon van, élénken figyel, választ azonban Nishida házán belül nem szándékozom neki adni semmilyen fel nem tett, de köztünk lógó kérdésre. Amint beülünk az autóba, viszont ránézek a visszapillantóban. - Asame csak annyit mondott, hogy azonnal menjünk haza, úgyhogy bemutathatod a versenyzői képességeidet - mondom neki egy kicsit heccelve, hogy oldjam a feszültségünket, de persze azért annyira nem sikerül jól magam számára a dolog. Azt mindenesetre sikerül talán érzékeltetnem, hogy nagyon is komolyan gondoltam, hogy valahogy beprotezsálom a gyorsulásra.
- Hatásos belépő lenne csikorgó kerekekkel megérkezni haza - mosolyodik el, de azért beletapos a gázba. Egy halvány mosolyra nekem is futja, ahogy elképzelem a jelenetet, többre azonban most nem. Majd ha már tudom, hogy nem ég a ház, nincs nagy vész, vigyorgok szokásomhoz híven, addig meg próbálom szinten tartani magam. - Ryuuichi nem keresett, elképzelésem sincs, mi lehet a gond otthon - jelenti ki.
- Ami két dolgot jelent - kezdek beszélni úgy, hogy közben idegesen a pólóm szélét gyűrögetem. - Vagy ő még annyit se tud, mint mi, vagyis hogy van valami gond, vagy már csak Asame volt elérhető. De utóbbi nem valószínű, mert nem hívna vissza egy olyan helyre, ahol baj érhet. Mindenesetre azért igyekszem felkészülni arra is, hogy esetleg Lux vár otthon - mondom mély lélegzetet véve. - Amennyiben így lenne... ne engedd, hogy karnyújtásnyi közelségbe kerüljön - kérem meg nagyon komolyan Shinjit. - Nem bírom elviselni őt... még a nemlétező szőrszálaim is felmerednek - vallom be őszintén. - Azt meg már láthattad, mennyire vagyok képes reagálni egy bizonyos pont elérése, vagy egy-egy bizonyos lépés meglépése után - teszem hozzá, így, burkoltan jelezve a srácnak, hogy vannak helyzetek, mikor egyszerűen beáll nálam a kékhalál állapota. Kábé. Képtelen vagyok mozdulni, megszólalni, de azt hiszem, ha egyszer mégis megtörténne, Lux torkának ugranék és megpróbálnám megölni. Mélységes undort és utálatot érzek vele szemben, ami arra sarkal, hogy elpusztítsam, hiszen egy olyan mocsadék, mint ő... Persze ki vagyok én, hogy istent játsszak és eldöntsem, kinek van létjogosultsága...? Ettől függetlenül az indulatok ott kavarognak bennem.
- Nem fogom hagyni, hogy a közeledbe kerüljön - ígéri meg. Ennyi nekem elég, azt hiszem, bízom eléggé ahhoz Shinjiben, hogy már ettől jobban érezzem magam. - Bár ha Lux lenne otthon, reményeim szerint Ryuu tudna róla.
- Akkor elképzelésem sincs, mi miatt kell hazamennünk - jelentem ki nehézkesen sóhajtva. Ilyenkor nem mókás, hogy Asame nem egy bőbeszédű, közlékeny típus. Simán hülyére idegeskedem magam, mire hazaérünk. Jó, nem kell sokat munkálkodnom ezen cél eléréséhez, ez tény, de ettől függetlenül most tényleg szorul össze a gyomrom. Próbálom elterelni a gondolataimat, hogy összeszedetten érkezhessek haza. Bármi is vár otthon, nem akarok idegronccsá válni, elég, hogy időnként kitör belőlem a kettyósság.
- Lesz cicám - árulom el neki vigyorogva. - De psszt! - teszem hozzá gyorsan és számra teszem a mutatóujjam. - Te vagy a harmadik, aki tudja, többieknek meg titok egyelőre - magyarázom meg barátomnak, miért intettem csendre, majd felállok az ágyáról és magamhoz veszem az éjjeliszekrényéről a méretes dossziét. Most semmi más nem érdekel, még az udvariaskodás sem, hiába Kazuról van szó, ha azonnal kell menni, akkor én azonnal megyek. Nem tetszik nekem ez a mondat, noha sokat segít a dolgon, hogy Asame mondta és a hangjából a feszültségen kívül nem sok mindent sikerült kiszűrnöm, nem megint Ryuuichi hívott fel emiatt. Így azért pánikba nem esem, de nem érzem magam sokkal jobban. - Akadt egy kis dolgom, úgyhogy sajnos egy perccel sem maradhatok tovább - jelentem ki őszinte sajnálattal, s igyekszem nem kimutatni, hogy idegessé tesz ez a hirtelen hazaszólítás. - Csőcsoki - köszönök is el tőle, aztán nagy léptekkel, így láthatóan sántítva haladok Shinji felé. Ő már persze talpon van, élénken figyel, választ azonban Nishida házán belül nem szándékozom neki adni semmilyen fel nem tett, de köztünk lógó kérdésre. Amint beülünk az autóba, viszont ránézek a visszapillantóban. - Asame csak annyit mondott, hogy azonnal menjünk haza, úgyhogy bemutathatod a versenyzői képességeidet - mondom neki egy kicsit heccelve, hogy oldjam a feszültségünket, de persze azért annyira nem sikerül jól magam számára a dolog. Azt mindenesetre sikerül talán érzékeltetnem, hogy nagyon is komolyan gondoltam, hogy valahogy beprotezsálom a gyorsulásra.
- Hatásos belépő lenne csikorgó kerekekkel megérkezni haza - mosolyodik el, de azért beletapos a gázba. Egy halvány mosolyra nekem is futja, ahogy elképzelem a jelenetet, többre azonban most nem. Majd ha már tudom, hogy nem ég a ház, nincs nagy vész, vigyorgok szokásomhoz híven, addig meg próbálom szinten tartani magam. - Ryuuichi nem keresett, elképzelésem sincs, mi lehet a gond otthon - jelenti ki.
- Ami két dolgot jelent - kezdek beszélni úgy, hogy közben idegesen a pólóm szélét gyűrögetem. - Vagy ő még annyit se tud, mint mi, vagyis hogy van valami gond, vagy már csak Asame volt elérhető. De utóbbi nem valószínű, mert nem hívna vissza egy olyan helyre, ahol baj érhet. Mindenesetre azért igyekszem felkészülni arra is, hogy esetleg Lux vár otthon - mondom mély lélegzetet véve. - Amennyiben így lenne... ne engedd, hogy karnyújtásnyi közelségbe kerüljön - kérem meg nagyon komolyan Shinjit. - Nem bírom elviselni őt... még a nemlétező szőrszálaim is felmerednek - vallom be őszintén. - Azt meg már láthattad, mennyire vagyok képes reagálni egy bizonyos pont elérése, vagy egy-egy bizonyos lépés meglépése után - teszem hozzá, így, burkoltan jelezve a srácnak, hogy vannak helyzetek, mikor egyszerűen beáll nálam a kékhalál állapota. Kábé. Képtelen vagyok mozdulni, megszólalni, de azt hiszem, ha egyszer mégis megtörténne, Lux torkának ugranék és megpróbálnám megölni. Mélységes undort és utálatot érzek vele szemben, ami arra sarkal, hogy elpusztítsam, hiszen egy olyan mocsadék, mint ő... Persze ki vagyok én, hogy istent játsszak és eldöntsem, kinek van létjogosultsága...? Ettől függetlenül az indulatok ott kavarognak bennem.
- Nem fogom hagyni, hogy a közeledbe kerüljön - ígéri meg. Ennyi nekem elég, azt hiszem, bízom eléggé ahhoz Shinjiben, hogy már ettől jobban érezzem magam. - Bár ha Lux lenne otthon, reményeim szerint Ryuu tudna róla.
- Akkor elképzelésem sincs, mi miatt kell hazamennünk - jelentem ki nehézkesen sóhajtva. Ilyenkor nem mókás, hogy Asame nem egy bőbeszédű, közlékeny típus. Simán hülyére idegeskedem magam, mire hazaérünk. Jó, nem kell sokat munkálkodnom ezen cél eléréséhez, ez tény, de ettől függetlenül most tényleg szorul össze a gyomrom. Próbálom elterelni a gondolataimat, hogy összeszedetten érkezhessek haza. Bármi is vár otthon, nem akarok idegronccsá válni, elég, hogy időnként kitör belőlem a kettyósság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése