411.

Asame

Míg ott fekszem az ágyon, lassan ismét elnyom az álom, pedig nem akarom. Nem tudom, mennyi az, amit sikerül pihennem megint, de Akihito hangjára ébredek fel. Nem tud maradni beszélni most, valami dolga akadt a dojoban, azt szeretné elintézni, így csak átkötözi a vállam, megcsinálja a tartókötést is, majd elköszön és én megint magamra maradok. Lassan kezdem megszokni a dolgot megint. Végülis mindig ez volt, elintéztem a dolgaim, aztán elvonultam olvasni vagy pihenni, mikor nem volt épp semmilyen betörhető kölyök a házban, ha volt, akkor pedig az ottani kötelességeim láttam el. Volt egy-két kellemes példány közöttük, akiket nehéz volt megtörni, de sikerült, ám Deon nyomába se érhet egyik sem. Még Eiya se, aki miatt meg kellett fenyítenem Naotot. Tény, hogy az a kölyök értett ahhoz, hogyan csavarja el a fejét bárkinek, igazi, vérbeli kis tüzes szajha volt a maga nemében és páratlan példány. Amit sajnáltam benne, hogy nem kellett vele megharcolnom azért, hogy megdugjam, már az elején túl készséges volt és ez taszított, ugyanakkor kihívást is jelentett. Ő volt az egyetlen, aki sokat időzött nálam. Még jóval Kazuki érkezése előtt került ide, az egyik éjszakai bárban szedtem össze. Matt részeg volt a kölyök, fogalma sem volt semmiről, de úgy szopott, mint egy profi szajha. Azt hiszem, azzal, hogy elcsavarta Naoto fejét is, sikerült bebizonyítania, hogy tökéletes ágyasa lesz bármelyik yakuzának. Nem bántam vele finoman, nem érdekelt az olcsó hízelgés,e közeledése, ha ő jött, elhajtottam a faszba, ellenben akkor dugtam meg, mikor nem akarta, vagy nem úgy, ahogy akarta. Bevallom, élveztem, ahogy kéjtől és fájdalomtól elgyötört hangon nyüszített alattam, míg keféltem őt.


Miután rajtakaptam Naotoval, csúnyán megleckéztettem őt is. Végig kellett néznie, ahogy megfenyítem testőrömet, majd a szobámba hozattam. Úgy állt az ágyam előtt, mint egy megszeppent kisgyerek. Akkor fogta fel igazán, hogy mit művelt. Levettem magamról öltönykabátom és hanyagul a fotelba dobtam. Összerezzent, mikor a pisztolyt elővéve nyomtam azt álla alá és suttogtam a fülébe, hogy megtanulja a leckét. Be kell vallanom, feltüzelt az, hogy az addig oly' kezes kis szukám, odakerülése óta először, kezdett el rettegni tőlem. A félelem pedig könnyeket csalt szemébe, de egy hangot nem mert kiadni. Megdicsértem. Egy ilyen példányt meg kellett. Visszacsúsztattam a fegyverem a helyére és letéptem róla a felsőjét. Az volt az első éjszaka, mikor úgy dugtam őt meg, hogy nem akarta, hogy tiltakozott és szűkölt alattam a fájdalomtól. Gyönyörű kis dög volt akkor is, abban a pillanatban is, mikor zokogott szinte, hogy engedjem el, hogy ne tegyem ezt vele, mert megbánta, amit tett. Leszartam. Nem ért el semmit, csak, hogy szenvedései tovább tartsanak, mint akarta, vagy mint tarthatott volna, ha nem könyörög. Hogy megkínoztam volna? Határozottan... és mindezt úgy, hogy nem bántottam, fizikálisan. Nem hagytam, hogy elélvezzen, mígnem már könyörgött azért, hogy ne hagyjam abba, amit művelek vele, mert beledöglik abba a fájdalomba, amit az állandó lüktetés okozott neki az ágyékában. Hát nem tettem végül. Két óra szenvedés után kihúzódtam belőle, majd eloldoztam őt ott hagyva kielégületlenül a kölyköt, s leültem a fotelba, várva, mit tesz. Akkor láttam először azt, hogy valamit szégyell előttem. Eiya pedig szégyellte, hogy a szemem láttára kell kielégítenie magát, ha nem akar tovább szenvedni a lüktető fájdalomtól. Percekig zihált és remegett a beteljesüléstől, melyet annyira vágyott már, majd magamhoz intettem őt. Nem volt stabil a járása, alig bírt hozzám vánszorogni. Letérdelt lábaim közé és kielégített.


Két nappal később túladtam rajta, Kínába vitték a kölyköt. Egy szajhának nálam nincs lehetősége hibázni, egyszer sem. Ők csak élvezeti cikkek és ha már nem élvezed, túladsz rajtuk. Mindenesetre sajnálnám, ha haleledelt csináltak volna belőle, mert ahhoz túl jó volt a kölyök. Jobb, mint bármelyik addig megismert.


Elmosolyodom.


Kazuki nem volt engedelmes, inkább rettegett attól, mit fogok vele tenni, ezért zokszó nélkül követte minden utasításom. Túl hamar lett engedelmes kis szajha. Nishida persze lecsapott rá egyből, mikor meglátta nálam. Nem tudom, mi tetszett meg neki a kölyökben akkor, mert egy elég ronda kisegér volt a szemüvegével és vézna alakjával, de ráhagytam Nishire, s miután betörtem neki a kölyköt, átadtam, hogy vigye. Én lepődtem meg a legjobban szerintem, mikor alig egy héttel később megjelentek nálam. Nem ismertem a srácra. Teljesen kikupálódott külsőleg, s bár még mindig vézna volt, remek kis példányt faragott belőle Nishida. Azóta pedig csak jobb lett és tökéletesebb.


Elmélkedésemben egy kopogás zavar meg, így normálisan elhelyezkedem az ágyon, majd engedélyt adok látogatómnak arra, hogy belépjen a szobába. Elönt az indulat, ahogy megpillantom Tatsukit. Ez a görény még ide meri tolni a képét? Rendben van. Nem szólok semmit hozzá, rideg pillantással figyelem, mit akar, s mikor közli, hogy hívjam haza Deont, telefonomért nyúlok, hogy megtegyem, ő pedig elhelyezkedik az egyik fotelban, jelezve, hogy itt várja meg a kölyköt. Tegye. Nem tudom, mit hisz. Nekem nincs mondanivalóm, a szavak kurvára feleslegesek egy ilyen helyzetben, a tettekkel pedig jelenleg csak keresztbe tennék magunknak. Nincs szükségem bosszúra éhes alvilági kutyákra, elég egyelőre a Triádokkal foglalkozni. De ami késik, nem múlik, én pedig nem felejtek. Lesz még egy lejátszandó meccsünk kettőnknek...


Fél óra múlva végül Deon és Shinji is megérkeznek, s a tetoválómester végre hajlandó elmondani, miért volt pofája visszajönni a házamba.