Kínos pillantással nézek Shinjire és nem tudom eldönteni, mit látok az arcán. Nem akartam ennyire beleszaladni ebbe az egészbe, mindent megmutatni abból, hogy mennyire bízom meg Tatsukiban, a mélységeit a kapcsolatunknak. Mert igazából már vannak, régóta vannak. Felszínesnek tűnik az, ami köztünk van, de ha igazán bajunk van, számíthatunk a másikra. És ez még nekem sem esett le, mert azt hittem, csak azért dekkolhattam két hetet Tatsukinál, mert helyre akart rakni, hogy folytathassa az alvilágiasításomat, utána pedig azért kezdett el komolyabban foglalkozni velem, mert meg akart tartani, érezte, hogy minél több ajtót nyit meg előttem, annál távolabbra húzódom tőle. Mert akkor még, pár hónapja csupán, egyáltalán nem voltam kész arra, hogy mélységes kapcsolatot ápoljak bárkivel. Aztán jött Asame, akinek belecsöppentem akaratlanul a lelkébe és ő az enyémbe, s minden elkezdett nagggyon durván megváltozni.
- Fordulj meg! – szólal meg némi utasítással a hangjában Tatsuki. Nem szeretem, amikor így beszélnek velem, kifejezetten ingerel, most azonban csak egy villanó pillantással jelzem ezt, aztán megteszem, amit kért. Kicsit igazít a tartásomon, aztán elkezdi feltenni a kötést. Igyekezett szerintem olyat kitalálni, ami megtartja a vállaimat a megfelelő magasságban, de azért a mozgásban teljesen nem korlátoz le. Szükségem is lesz némileg a kezemre, hiszen Bakarival is meg kell mérkőznöm és gyanítom, Asame sem lesz egyszerűen leszerelhető, mindegy hogy a mostani miatt, vagy a vágyakozásaink miatt értendő ez. Ha valóban akar engem... nem is tudom, miért vonom újra kétségbe ezt...
Miért félek, hogy mégis eldob? Talán azért, mert tartok tőle, hogy választanom kell Asame és Tatsuki közt. Nem kétséges, hogy a yakuzám mellett döntök, de az sem, hogy ha utat találna arra, hogy kinyírja a pirszingesemet, abba én is valamennyire bele fogok halni. És ennek tudatása elveszi a bátorságom. Hogy a picsába mondjam el Asaménak, hogy egyszerűen csak megbocsátok Tatsukinak és kérem meg őt is arra, hogy lépjen túl rajta? Nem fogjuk elfelejteni, csak bosszút állni nincs miért. Én próbáltam ezt elmagyarázni neki, megértetni vele, hogy a tetoválómester sosem lenne képes megölni engem, s így, hogy megdugott, fejezte ki számomra mindazt, amit érez irántam. Azt is lekommunikáltam korábban, hogy Tatsuki nem úgy érez, mint az emberek legtöbbje, és a kifejezőeszközei sem szokványosak, hogy tőle nem várható gyengédség, ő nyers és bárdolatlan, mint egy ősember. Haragudjak rá azért, mert belém szeretett? Gyűlöljem azért, mert képtelen volt ellenállni a vágynak? De ha előállnék Asaménak ezzel és az is egyértelművé válna, hogy kurvára élveztem szinte mindent, amit a pirszingesem tett velem, valószínűleg undorítónak tartana, amit nem bírnék elviselni. Nem akartam dugni Tatsukival, ezt leszögeztem, ahogy már korábban megmondtam azt is a yakuzámnak, hogy mindenből profitálni próbálok, a legszarabb helyzetekből is igyekszem kicsipegetni a jót. Csibe... hehh! Igen, csibe módjára vagyok képes létezni, fosni a szót, idiótán ügyetlenkedni, utánozni a baromfiudvar legszebb és a szememben legnagyobb kakasát, s követni őt semmivel sem törődve, ...
A kötésem lassan elkészül, Tatsuki pedig mogorva képpel a szekrényemhez lép és előhúz belőle egy inget, majd mellém hajítja, aztán kutakodik, végül morogva az ingre hajít egy farmert és egy cipzáros pulcsit.
- Megbirkózol az öltözéssel? - kérdezi szigorúan.
- Persze. – Addig is szokom a mozgást ebben a kötésrengetegben. Míg én magamra erőlködöm az inget, ő nyugodt léptekkel az asztalomhoz megy, majd az otthagyott rajzot kézbe veszi. - Tedd azt le! - kiáltok rá és Shinji is mozdul, jelezve mindkettőnknek, hogy ugrásra kész, de Tatsuki rideg tüntetőlegességgel figyelmen kívül hagyja, én pedig belátom, hogy ha rá is ugrasztanám a testőrömet, sem érném el igazán a célomat. Be akarom még fejezni azt a rajzot, bár nem tudom, minek, hiszen valószínűleg darabokban végzi, aztán elégetem, mint az összes többit, amit az elmúlt egy-két évben vetettem papírra. - Egyébként sincs még kész!
- Ezt is megsemmisíted? - kérdez rá ugyanazzal a nyugalommal, amivel odalépdelt az asztalhoz. Még nem döntöttem véglegesen a firkálmányom sorsa felől, de érzem, hogy a méregtől elvörösödik az arcom és szikrákat szórnak a szemeim, Tatsuki azonban nem törődik velem, gondosan tanulmányozza a papírra vetett Asamét. - Egészen jó – dicsér meg kurtán, semleges hangszínnel, mire felállok az ágyon és lelépek róla. Megfojtom, ha nem teszi le azt a kurva lapot...! - Néhol az arányok nem stimmelnek és rád férne még némi tanulás, de ahhoz képest, amit legutóbb láttam... - Nem fejezheti be, mert még magam számára is váratlanul, kivételesen bal lábbal hátba rúgom. Megfagy a pillanat, s várok. Figyelem, hogy mivel akar válaszolni, de csak fújtat egyet és megcsóválja a fejét. - Tehetséged van a rajzoláshoz. Nem hiszem, hogy valaha kiemelkedő lennél, mert ahhoz nem elég, de ha fejlesztenéd, hasznát vehetnéd. Ha pontosan le tudsz rajzolni egy arcot, elég nagy előnyre tehetsz szert. Ehhez azonban ismerned kell az alapokat – közli ugyanúgy színtelen hangon, mégis teljesen komolyan, azzal lerakja a rajzomat végre és rám sem hederítve összeszedi a cuccait, aztán az ajtóhoz lépdel. Nem jutok szóhoz, mert annyira dühít, hogy érdeklődik a munkáim iránt. - Most már jó lenne, ha átvedlenél és indulhatnánk, mert lassan egy órás késéssel számolhatunk – morogja elégedetlenül, majd távozik a szobámból. Úgy érzem, füstölög a fejem, a fogaimat villogtatom, a kezeim ökölben és halkan morgok is. Hiába, hiszen az, aki felbosszantott, itt hagyott. Mérgemben fújtatok, de kénytelen vagyok valóban átvenni a nadrágom, felküzdeni a pulcsit a felsőtestemre, visszabújni a cipőmbe, majd kimenni a házból és kocsiba ülni, máskülönben Bakari elunja az életét és visszalép attól, hogy a testőröm legyen.
Szemem sarkából látom, mikor elkezdek megszabadulni a nadrágomtól, hogy Shinji elfordul. Ettől egy apró mosolyra kanyarodik a szám, úgy fest, berögzült nála, hogy a meztelenkedés nem tartozik különösképpen a kedvenceim közé, pedig igazából most kezd számomra semlegessé válni bizonyos mértékig, talán egy egészségesebb szintre lépve, hogy kin mennyi ruha van. Érdekelne, mit gondol, hogyan vélekedik, rákérdezni azonban képtelen vagyok, ezért függőben hagyom a dolgot a levegőben. Miután kicserélem egy másik, kicsit bővebb szabású szövetnadrágra a nekem kitett farmert, s belebújok, fejem a srác felé fordítom.
- Nézz rá, kérlek, Asaméra. Kint találkozunk – mondom neki, miközben már övet ügyetlenkedek a nadrágomba.
- Rendben van – mondja és már indul is kifelé. Magamra maradok, ami nem zavar, legalább nincs tanúja annak a kínlódásnak, amivel felküzdöm a pulcsit. Ezután már gyerekjáték cipőt venni, a hátamra teríteni a kabátot, aztán felkapni az övtáskámat és kimenni a ház elé. Asame és Shinji a 7-es mellett várnak rám, azonban Tatsuki elém lép, elzárja az utat feléjük előlem.
- Gyere velem – kér halkan, most újra azt a melegséggel telt hangját használva, de megrázom a fejem. Ha ebbe belemennék, sértődés lenne, azt pedig nem akarok. Ellépnék mellette, de megfogja a karom. Óvatosan, mozdul is velem, csupán figyelmeztetőleg nyúl hozzám, hiszen nem akar véletlenül sem fájdalmat okozni nekem, én pedig megtorpanok és felnézek rá. - Mondanivalóm van, de nem kívánok hozzá fültanút.
- Később – passzolom le őt, mire dühös lesz, mégis elereszt és beül a terepjárójába, bevágja az ajtót és már izzítja is a motort. A francba...!
Végül beülök a BMW-be és Asaméra nézek. Nem tudom, mit mondhatnék neki, ahogy azt sem, ő mondana-e nekem valamit, de ha igen, a lehetőség mindenképpen adott rá. Fogalmam sincs, mit érezhet, bár azzal tisztában vagyok, hogy nyilván fel van háborodva azon, hogy Tatsuki idetolta a képét azok után, hogy megdugott engem, ráadásul ahogy láttam, a legnagyobb nyugalommal jelentette be a dolgokat a leghalványabb para nélkül, pedig tutira tisztában van vele, hogy amit tett, azért ha csoda nem történik, a fejét fogja venni Asame.
Szeretném azt a csodát...
- Fordulj meg! – szólal meg némi utasítással a hangjában Tatsuki. Nem szeretem, amikor így beszélnek velem, kifejezetten ingerel, most azonban csak egy villanó pillantással jelzem ezt, aztán megteszem, amit kért. Kicsit igazít a tartásomon, aztán elkezdi feltenni a kötést. Igyekezett szerintem olyat kitalálni, ami megtartja a vállaimat a megfelelő magasságban, de azért a mozgásban teljesen nem korlátoz le. Szükségem is lesz némileg a kezemre, hiszen Bakarival is meg kell mérkőznöm és gyanítom, Asame sem lesz egyszerűen leszerelhető, mindegy hogy a mostani miatt, vagy a vágyakozásaink miatt értendő ez. Ha valóban akar engem... nem is tudom, miért vonom újra kétségbe ezt...
Miért félek, hogy mégis eldob? Talán azért, mert tartok tőle, hogy választanom kell Asame és Tatsuki közt. Nem kétséges, hogy a yakuzám mellett döntök, de az sem, hogy ha utat találna arra, hogy kinyírja a pirszingesemet, abba én is valamennyire bele fogok halni. És ennek tudatása elveszi a bátorságom. Hogy a picsába mondjam el Asaménak, hogy egyszerűen csak megbocsátok Tatsukinak és kérem meg őt is arra, hogy lépjen túl rajta? Nem fogjuk elfelejteni, csak bosszút állni nincs miért. Én próbáltam ezt elmagyarázni neki, megértetni vele, hogy a tetoválómester sosem lenne képes megölni engem, s így, hogy megdugott, fejezte ki számomra mindazt, amit érez irántam. Azt is lekommunikáltam korábban, hogy Tatsuki nem úgy érez, mint az emberek legtöbbje, és a kifejezőeszközei sem szokványosak, hogy tőle nem várható gyengédség, ő nyers és bárdolatlan, mint egy ősember. Haragudjak rá azért, mert belém szeretett? Gyűlöljem azért, mert képtelen volt ellenállni a vágynak? De ha előállnék Asaménak ezzel és az is egyértelművé válna, hogy kurvára élveztem szinte mindent, amit a pirszingesem tett velem, valószínűleg undorítónak tartana, amit nem bírnék elviselni. Nem akartam dugni Tatsukival, ezt leszögeztem, ahogy már korábban megmondtam azt is a yakuzámnak, hogy mindenből profitálni próbálok, a legszarabb helyzetekből is igyekszem kicsipegetni a jót. Csibe... hehh! Igen, csibe módjára vagyok képes létezni, fosni a szót, idiótán ügyetlenkedni, utánozni a baromfiudvar legszebb és a szememben legnagyobb kakasát, s követni őt semmivel sem törődve, ...
A kötésem lassan elkészül, Tatsuki pedig mogorva képpel a szekrényemhez lép és előhúz belőle egy inget, majd mellém hajítja, aztán kutakodik, végül morogva az ingre hajít egy farmert és egy cipzáros pulcsit.
- Megbirkózol az öltözéssel? - kérdezi szigorúan.
- Persze. – Addig is szokom a mozgást ebben a kötésrengetegben. Míg én magamra erőlködöm az inget, ő nyugodt léptekkel az asztalomhoz megy, majd az otthagyott rajzot kézbe veszi. - Tedd azt le! - kiáltok rá és Shinji is mozdul, jelezve mindkettőnknek, hogy ugrásra kész, de Tatsuki rideg tüntetőlegességgel figyelmen kívül hagyja, én pedig belátom, hogy ha rá is ugrasztanám a testőrömet, sem érném el igazán a célomat. Be akarom még fejezni azt a rajzot, bár nem tudom, minek, hiszen valószínűleg darabokban végzi, aztán elégetem, mint az összes többit, amit az elmúlt egy-két évben vetettem papírra. - Egyébként sincs még kész!
- Ezt is megsemmisíted? - kérdez rá ugyanazzal a nyugalommal, amivel odalépdelt az asztalhoz. Még nem döntöttem véglegesen a firkálmányom sorsa felől, de érzem, hogy a méregtől elvörösödik az arcom és szikrákat szórnak a szemeim, Tatsuki azonban nem törődik velem, gondosan tanulmányozza a papírra vetett Asamét. - Egészen jó – dicsér meg kurtán, semleges hangszínnel, mire felállok az ágyon és lelépek róla. Megfojtom, ha nem teszi le azt a kurva lapot...! - Néhol az arányok nem stimmelnek és rád férne még némi tanulás, de ahhoz képest, amit legutóbb láttam... - Nem fejezheti be, mert még magam számára is váratlanul, kivételesen bal lábbal hátba rúgom. Megfagy a pillanat, s várok. Figyelem, hogy mivel akar válaszolni, de csak fújtat egyet és megcsóválja a fejét. - Tehetséged van a rajzoláshoz. Nem hiszem, hogy valaha kiemelkedő lennél, mert ahhoz nem elég, de ha fejlesztenéd, hasznát vehetnéd. Ha pontosan le tudsz rajzolni egy arcot, elég nagy előnyre tehetsz szert. Ehhez azonban ismerned kell az alapokat – közli ugyanúgy színtelen hangon, mégis teljesen komolyan, azzal lerakja a rajzomat végre és rám sem hederítve összeszedi a cuccait, aztán az ajtóhoz lépdel. Nem jutok szóhoz, mert annyira dühít, hogy érdeklődik a munkáim iránt. - Most már jó lenne, ha átvedlenél és indulhatnánk, mert lassan egy órás késéssel számolhatunk – morogja elégedetlenül, majd távozik a szobámból. Úgy érzem, füstölög a fejem, a fogaimat villogtatom, a kezeim ökölben és halkan morgok is. Hiába, hiszen az, aki felbosszantott, itt hagyott. Mérgemben fújtatok, de kénytelen vagyok valóban átvenni a nadrágom, felküzdeni a pulcsit a felsőtestemre, visszabújni a cipőmbe, majd kimenni a házból és kocsiba ülni, máskülönben Bakari elunja az életét és visszalép attól, hogy a testőröm legyen.
Szemem sarkából látom, mikor elkezdek megszabadulni a nadrágomtól, hogy Shinji elfordul. Ettől egy apró mosolyra kanyarodik a szám, úgy fest, berögzült nála, hogy a meztelenkedés nem tartozik különösképpen a kedvenceim közé, pedig igazából most kezd számomra semlegessé válni bizonyos mértékig, talán egy egészségesebb szintre lépve, hogy kin mennyi ruha van. Érdekelne, mit gondol, hogyan vélekedik, rákérdezni azonban képtelen vagyok, ezért függőben hagyom a dolgot a levegőben. Miután kicserélem egy másik, kicsit bővebb szabású szövetnadrágra a nekem kitett farmert, s belebújok, fejem a srác felé fordítom.
- Nézz rá, kérlek, Asaméra. Kint találkozunk – mondom neki, miközben már övet ügyetlenkedek a nadrágomba.
- Rendben van – mondja és már indul is kifelé. Magamra maradok, ami nem zavar, legalább nincs tanúja annak a kínlódásnak, amivel felküzdöm a pulcsit. Ezután már gyerekjáték cipőt venni, a hátamra teríteni a kabátot, aztán felkapni az övtáskámat és kimenni a ház elé. Asame és Shinji a 7-es mellett várnak rám, azonban Tatsuki elém lép, elzárja az utat feléjük előlem.
- Gyere velem – kér halkan, most újra azt a melegséggel telt hangját használva, de megrázom a fejem. Ha ebbe belemennék, sértődés lenne, azt pedig nem akarok. Ellépnék mellette, de megfogja a karom. Óvatosan, mozdul is velem, csupán figyelmeztetőleg nyúl hozzám, hiszen nem akar véletlenül sem fájdalmat okozni nekem, én pedig megtorpanok és felnézek rá. - Mondanivalóm van, de nem kívánok hozzá fültanút.
- Később – passzolom le őt, mire dühös lesz, mégis elereszt és beül a terepjárójába, bevágja az ajtót és már izzítja is a motort. A francba...!
Végül beülök a BMW-be és Asaméra nézek. Nem tudom, mit mondhatnék neki, ahogy azt sem, ő mondana-e nekem valamit, de ha igen, a lehetőség mindenképpen adott rá. Fogalmam sincs, mit érezhet, bár azzal tisztában vagyok, hogy nyilván fel van háborodva azon, hogy Tatsuki idetolta a képét azok után, hogy megdugott engem, ráadásul ahogy láttam, a legnagyobb nyugalommal jelentette be a dolgokat a leghalványabb para nélkül, pedig tutira tisztában van vele, hogy amit tett, azért ha csoda nem történik, a fejét fogja venni Asame.
Szeretném azt a csodát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése