416.

Deon

A vonzás megint, vagyis még mindig Asaméhoz húz, s hiába kerül elő bármilyen téma, akkor is dolgozik bennem a vágy, hogy jobban és jobban odabújjak hozzá, érintsem, csókoljam. Szívem szerint nekiállnék levetkőztetni, hogy a bőréhez érjek. Vajon létezik ilyen fétis, ami a bőr érintésére irányul? Nekem tuti van. Bár akkor már inkább Asame-fétisem van, mert más fele annyira sem érdekel, mint ő. Á, nem tudom, totál kész vagyok tőle...!


Kezdek felülemelkedni azon, hogy megbántottam Asamét. Nem akartam, tényleg és nagyon nem. De azért bennem van, hogy alaposan megszeretgessem, ám... ő valószínűleg egy kicsit... másképp érzi ezt, legalábbis a belőle feltörő sóhajból ítélve erre tudok gondolni. És amit mond... az beindít. Imádom az ilyen játékokat, incselkedni, felhúzni a másikat, kihozni belőle az ösztönénjét, ingerkedni és ingerelni. A tüzeskedés ilyen formában közel áll hozzám, és eszemben sincs visszatáncolni, ha már a parázsra léptem. Pontosan azt érem el a játszadozásommal, amit akartam, előcsalogatom Asaméból a ragadozót, amelynek a karmai közt kényelmesen fészkelődhetek, de ki nem szabadulhatok. Ez a helyzet felizgat, s az, hogy esetlegesen nekipasszíroz a dojo falának, így hiába játszom a tudatlan szendét, a testem elárulja, hogy akarom ezt. A szívem gyorsabb ütemre kapcsol, megpróbál kitörni a mellkasomból, s ellenkeznék a falhoz állításom ellen, csak egy kicsit, csupán a hecc kedvéért, de most nem teszem, hiszen Asame még nem tudja, hogy a non-con nálam ajzó adalék, nem pedig valódi ellenállás. Azt viszont valószínűleg megérezte, hogy most én sem engedném ki őt ebből a helyiségből, mert megkattannék, ha faképnél hagyna, mégis mikor kezemet a farkára simítja, visszafojtom a nyögést, ami megpróbál feltörni a torkomból. Forróság szalad szét a testemben, meg bírna most őrjíteni a vágy, ami felébredt bennem, de nem fog, mert csillapítom az éhségét egy kicsit, kezelésbe veszem Asamét. Persze nem véglegesen, még akarok egy kicsit játszani az önuralmával, ám az vélhetőleg elfogy, ahogy az enyém is. Én eleresztem a kontrollt, szemérmetlenül húzom magamhoz a lábammal közel őt és sűrítem csókomba azt a feltüzeltséget, amit eszközölt rajtam.


Nem tudom tovább játszani a szende szüzet, mert már szűz sem vagyok. Pontosan, ahogy Asame nevez, egy mocsok dög, és ha akarom őt, meg is fogom kapni. És most akarom. Nagyon. Észveszejtően. Most nem is érdekel semmi más, csak az, hogy tovább korbácsoljuk fel egymás szenvedélyét és éhes vadként dolgozzunk meg az élvezetért. Márpedig mindketten élveteg módon esünk a másik ruhájának és kényeztetjük. Érzem, hogy szabad vagyok, hogy a korlátok és láncok, amik visszatartottak ettől a könnyűvérű viselkedéstől, már nem gátolnak és minden pillanata annak, amit művelünk, tetszik. Asame sosem volt szégyellős előttem, csak én szemérmeskedtem és kínlódtam faszságok miatt, de most... most minden kurvajó, akarom ezt.


Úgy fest, Asame semmi miatt nem zavartatja magát, nem érdekli, hogy a pulóverem mocskos, az ingem alatt groteszk módon kidülled a mellkasom és szélesebbek a vállaim a tartókötéstől, ahogy a sajátja sem különösebben foglalkoztatja, könnyedén letúrja a nyakamra kötött kendőt is, amely Tatsuki ujjnyomait hivatott takarni és újfajta mintát varázsol szerintem a harapásaival a bőrömre. Nem zavar. Korábban ugyan azt mondtam neki, hogy nem szeretem, ha megjelölnek, ennek ellenére hagytam, hogy a nyakamba akassza az anyjától kapott láncot és már cseppet sem zavarna, ha kidekorálná a bőrömet. Majd eltakarom. Aztán ha valaki beszól, visszaszólok, hogy ne irigykedjen, mert megsárgul tőle. Fain lesz...

Belehajszoljuk egymást a kéjbe, s érzem, hamarosan mindketten átéljük, amire vágyunk. Szívem szerint Asame elé térdelnék és a számmal elégíteném ki, de belátom, a bokámon ficegő nadrággal ez nem lenne valami könnyen kivitelezhető művelet közte és a fal közt, nem beszélve arról, hogy akkor kénytelen lennék nélkülözni a kényeztetését és ha nem akarnék megkattanni a farkamat kínzó lüktetéstől, én elégíteném ki magam. Hát akkor buktam ezt a szopást. Nem mintha bánnám, nincs mit, nincs miért. Imádom, amit egymással művelünk, sóhajtok és nyögök, meg-megremegek közben, átjár a láz, szédülés fog el és cseppet sem vagyok biztos benne, hogy talpon tudok maradni, hogy a gyönyör nem visz le a lábamról, ahogy szinte mindig teszi. Az viszont sokat segít a dolgon, hogy Asame egyelőre úgy fest, stabilan áll a lábán és fullasztó csókba húz. Fél kézzel, hogy ne kenjem bele az ingébe az élvezetét, megkapaszkodom benne és belevigyorgok amiatt a csókba, mert ő bizony végigkente a derekamon a tenyerébe került ragacsos anyagot.


Fejem a falnak támasztom, hunyt szemmel szuszogok és továbbra is vigyázva az inge tisztaságára átkarolom Asamét. Azon persze elröhögöm magam, hogy a combomhoz érve férfiasságával a bőrömre keni a rajta lévő forró masszát, majd a nyakához temetem az arcom és kicsit szorosabban húzom magamhoz.


Annyira boldog vagyok...

- Mi ilyen vicces, csibém? - kérdezi rekedten, a fülembe suttogva, minden bizonnyal mosolyogva. Most erre mit kellene mondanom? Nem igazán tudok mit, de újra kuncogok csak, majd szerelmesen csókot lehelek a nyakára, majd egy újabbat és még egyet, aztán a vállára fekszem. Hogy mi ilyen vicces? Hát ha most látna minket valaki, amint egymást öleljük bokára tolt nadrággal, valszeg röhögne. Aztán gondolom, pokoli gyorsan elhagyná a dojot. De jobb' szeretném, ha senkinek eszébe se jutna most ide letalálni. Bár lehet, hogy jobb lenne lassan összekaparni magunkat és megejteni azt a beszélgetést. Asame is ezt javasolja egy átöltözés után, amin újra elnevetem magam, de csak azután teszek egy utaló mozdulatot, hogy kibontakoztunk egymás karjából. Kihívóan a falnak dőlök és sugallatosan lepillantok az ágyékomra. Konkrétan csöpöghetne rólam az örömnedv, ha nem lenne elég ragadós, hogy a hasamon és a combjaimon maradjon. Hogy mi a nevetés tárgya? Hát ez. De most csak vigyorgok rajta, mint a vadalma. - Hmm... - mér végig rajtam kicsit ellépve tőlem. Úgy tűnik, ő is elégedett a produkciónkkal. - Felőlem így is jöhetsz, de - hajol vissza közben a fülemhez - nem vállalok felelősséget a következményeiért - mosolyodik el. Kikerekednek a szemeim és kuncogni kezdek, aztán az oldalamon lógó övtáskámból előveszek pár papírzsebkendőt. Nem igazán tudom, milyen következményekre gondol, de abban valahogy biztos vagyok, hogy semmiképp sem akarom azokat megtapasztalni, ezért egy kicsit rendbe szedem magam és visszaöltözöm. Asame is így tesz, néha rásandítok, de lopva és épp csak egy pillantás erejéig. Ez lenne részemről az utójáték? Nem tudom... Lehet, hogy csupán kíváncsi vagyok, csak nem vállalom fel, mert akkor talán meg kéne fogalmaznom, mire és azt most semmiképp sem szeretném.

- A te hibád - közlöm Asaméval egyszerűen, mintha ez volna a legtermészetesebb megnyilvánulás most, aztán dolgom végeztével Bakari aktájáért megyek.

- Nem ellenkeztél túlságosan, hogy elkövessem ezt a hibát - veti a szememre, ahogy én az övére az imént. Remek, érti a célzást és veszi a lapot. A fenébe...! Ha ez így marad, újabb “két órára” lesz szükségünk... Na jó, próbálok lehiggadni és beérni ennyivel.

- Kellett volna? - kérdezem meg rávigyorogva, immár az aktával a kezemben.

- Felesleges lett volna - mosolyogja. Na, erre kap egy szúrós, “nem hiszem én azt” pillantást és egy fölényes mosolyt.

- Nem akartam - vallom be egyszerűen, miközben sietősen az ajtóhoz lépdelek, aztán meghajlok a dojo szelleme előtt és mielőtt kilépnék az ajtón, visszafordulok Asaméhoz. - A dolgozószobádba rendelem a srácokat. - És elrohanok.


Kicsit még fura ez nekem és nem tudom, mennyire viselkedtem így vagy úgy, illetve hogy a viselkedésem helyénvaló volt-e vagy sem. Lehet, hogy túl lazán vettem, hogy megkívántam őt, túl könnyen mentem bele a játékba és túlságosan jó szajha módjára adtam oda magam, de emiatt már csak lelkifurdalást tudok okozni magamnak, változtatni rajta nem tudok. Nekem kurvajó volt ez az egész így, minden percét élveztem és Asame sem tűnt úgy, hogy másképp vélekedik, talán örült is, hogy nem kell óvatoskodnia és mindenféle körítést produkálnia, illetve azon agyalnia, hogy mit értek félre, mégis félek, hogy megváltozik a véleménye rólam. Szépen terítem elé azt, amiről eddig kussoltam, amit takargattam előle és ugyan azt is jól fogadta, hogy úgymond illegális technikákat tudok és alkalmazok, nem vagyok benne biztos, hogy egyszer nem ütöm ki tényleg nála a biztosítékot. Rugalmas ilyen szempontból abszolút, elképesztő mértékig elfogad, amit nem feltételeztem, de nem csak róla, senkiről sem. Azt gondoltam, minden, ami kicsit is kapcsolódhat az alvilághoz, az Asame számára megvetendő és elutasítandó. Persze elég korán lerántottam a leplet arról, hogy nem vagyok egy faszari uke, nem igazán félek, vannak problémák velem, mégis... A félelem nem múlik.


A szobámba megyek, hogy megváljak a markomba rejtett papírzsebkendőktől és átöltözzek. Majdnem mindent a fürdőben ejtek meg, mert ott a legegyszerűbb. Van kuka, meg tudok mosakodni egy kicsit és a ruháimat a szennyesbe dobhatom rögtön. A szobámban visszaveszem a Tatsukitól kapott nadrágot, aztán egy fehér, vékony fekete, hosszanti csíkokkal díszített inget ügyeskedek a felsőtestemre, a nyakamra pedig egy ugyanilyen színű, egymásba kapcsolódó kockás sálat tekerek a tükör előtt, hogy minden nyomot eltakarjak. Ha minden igaz, akkor Ryuuichi még nem tudja, hogy megszorongatták a torkomat, és nyilván nem lelkesülne fel, ha kiszúrná, nem maradhatnának el a kérdések sem, az meg cseppet sem lenne ínyemre. Továbbá Akihito és Takashi is benéz időnként, valszeg az ő figyelmüket sem kerülné el az ujjakra hajazó, immár sötétté változott csíkozás a nyakamon. Az húzós lenne. Nagyon húzós...


Rácsörgök Shinjire, hiszen megbeszéltük, hogy ez a jel, ha berendelem a dolgozószobába, majd újra magamhoz veszem a dossziét és Bakariért megyek. Kopogok a szobája ajtaján, ő kurtán kiszól, hogy “Szabad.”, így bemegyek. Alig van itt... mennyi is? Fél órája? Egy? De már kicsit otthonosabbá tette maga számára a helyet, az asztalt az ablak alá tolta, az ágyat a fal tövébe, a két éjjeliszekrényt egymáshoz igazítva az ágy mellé, a képeket leakasztotta és az ajtó mellett támasztotta ki, s az egyik helyére egy furcsa, fából faragott maszkot akasztott, amely sok-sok fonattal díszített. Olyasmi, mint egy harci álarc, ijesztő és durva munka, ráadásul szakállnak mintha igazi, emberi hajat ragasztottak volna rá.

- Mi van? - mordul rám, mikor túl sokáig vizslatom a különös tárgyat.

- Ha megadod a számod, a későbbiekben telefonon is értesíthetlek, ha szükségem van rád - mondom némi hatásszünet után, mert elfeledkeztem róla, hogy még nem sikerült kellemes légkörré tennem a kettőnk közti viszonyt, a mogorva stílusa és az itt talált átrendeződés pedig egy kissé kizökkentett még a jó kedvemből is. Válaszul előhalássza zsebéből a mobilját és megcsörget a Nokián. - A másikat használom elsősorban - jelentem ki, mire vállat von, pötyög egy keveset a telefonon és már Kapocs dallama szólal meg az övtáskámban. - Oké... köszi...

- Miben lehetek még a szolgálatodra? Végre ráértek a yakuzáddal? - kérdezi, de szerencséjére nincs gúny a hangjában, csupán komorság. Nehéz lesz vele... Válaszul biccentek, majd magamhoz intem és elindulok a dolgozószobához. Bakari felkel az ágy tövéből, ahol eddig ült egy könyv társaságában, s követ. Mozgása kimért, az arcán semmilyen érzelmet nem bírok felfedezni, a tartása magabiztos, a szemei pedig üresek, mintha kiveszett volna belőle az élet. Remélem, egy kevés azért még maradt benne, mert akkor van remény arra, hogy jó kapcsolatot alakíthassak ki vele, de ha mindig ennyire goromba és komor lesz, kevés szerepet szánok neki az életemben, mígnem pótolhatóvá nem válik, mint testőr és megy vissza hírszerzőnek.