417.

Shinji

Leülök az egyik nyugágyra, s kinyitom a Bakaritól kapott dossziét, hogy beleolvassak. Kíváncsi vagyok, milyen dolgokat tudnak és tudott meg rólam, ám ahogy az első lapot a kezembe veszem, valahogy elmegy a kedvem az egésztől. Biztos akarom én ezt tudni? Kellene. Bakari azt mondta, nem ártana meg, ha tudatosítanám magamban, mire kellene figyelnem, ha újra alvilági területre tévednék. Nem szeretnék, de a kölyök mellett valószínűleg ez elkerülhetetlen lesz. Visszarakom a lapot és bezárom a dossziét, magam mellé rakom azt a másik nyugágyra, majd elfekszem és a plafont kezdem el bámulni. Elmosolyodom halványan. Szóval Tatsuki szeret kíváncsiskodni. Vajon milyen fejet vágna, ha megtudná, hogy én voltam az, aki kinyírta a drágalátos kis ellenfelét? Kíváncsi lennék az arcára, mikor ezzel szembesül, csak azt nem tudom, mi a fenéért izgat engem ennyire az a férfi. Elég... paradox helyzet. Meg tudnám ölni azért, amit Deonnal tett, ugyanakkor kíváncsi vagyok rá, és nem tudom megmagyarázni, mi az, ami vonz benne. Istenem, Shinji, bonyolultabb vagy, mint a Shinkasen ünnepi menetrendje... Ráadásul egy olyan fickóval fantáziálsz, aki majdnem megfojtott és megdugta azt, akit védened kellett volna. Szép, példás. Kész szerencse, hogy ezeket a dolgokat csak én tudom, ám az, ahogy ismét végigmért ott a terepen... Most is kiráz tőle a hideg, pedig... most egyáltalán nem tudtam kiolvasni a tekintetéből semmit. Sem utálatot, közönyt, undort, vonzalmat, semmit. Cseszd meg, Tatsuki, jól játszol... Határozottan, de nekem is vannak kártyáim, amiket még bevethetek vagy bevethetnék. Ismét az aktára pillantok. Szóval van kemény fél évem nem létező személyként. Mégis hogy a viharba fogom én kimagyarázni magam, ha esetleg Ryuu kérésére intéznem kell valamit, hogy bocsi, de egyelőre nem ugrálhatok neked nagyon, mert nem létezem?


Merőben érdekes lesz. Végül ismét felülök és kezembe véve az aktámat kezdem el olvasni az ott szereplő infókat. Bakari írása egész jól olvasható, még úgy is, hogy ennyire kisbetűvel ír, így mikor megszólal a telefonom, már alig van hátra belőle pár oldal. Nem indulok el, míg be nem fejezem. Ennyit még tud várni Deon, ha már mi is vártunk és most nem vészhelyzetről és életmentésről van szó, csak egy egyszerű megbeszélésről. Hamar végzek a maradék papírral, majd visszatéve őket a dossziéba veszem azt magamhoz és indulok el a dolgozószobához. Még így is elsőnek érkezem. Pár perccel később megjelenik Deon és Bakari is, ám Asame sehol nincs. Kérdőn pillantok a kölyökre, mire ő megrázza a fejét és megcsörgeti a yakuzát. Ez a folyamat többször is megismétlődik és Deon egyre idegesebb lesz. Miért nem megy érte? Nem esszük meg egymást addig Bakarival, de tényleg. Mindegy. Úgy a tizenegyedik próbálkozás után azonban célt ér Deon, s végül megjelenik Asame is. Meghajlással köszöntöm, majd mindannyian Deonra pillantunk, várva, hogy belekezdjen a mondandójába.