Asame késik. Pedig nem szokása. Sőt, mindig percre pontos, nem? Rácsörgök, de semmi. Oké, akkor még egyszer. Kicsit várok, addig felcsapom Bakari aktáját, gyorsan végigfuttatom az első lapon a pillantásomat, s anélkül, hogy felfognám, mi szerepel a papíron ismét Asamét hívom. Eredménytelenül. Na jó, ez most már idegel, újra rácsörgök. És ez így megy hosszú ideig. Bakari morogva helyet foglal és rágyújt szörnyű cigarettájára, Shinji pedig láthatóan nem érti, mi bajom van, de mindegy. Mikor már tizedszerre hívom Asamét, már kissé nagyon ideges vagyok. Mi a fene van vele?! Remélem, semmi baja sincsen... Még egy próba, aztán ha semmi eredmény, először megnézem a szobájában, aztán a dojoban, aztán felhívom Ryuuichit és bejelentem, hogy... De Asame végre felveszi.
- Te ma az eltűnés nagymesterének álcázod magad? – kérdezem. – Legalább nyomd ki vagy csörögj vissza, hogy jelezd, hogy vetted az adást, miszerint kereslek, mert így rohadtul ideges leszek, hogy egy, miért nem veszed fel, kettő, miért nem reagálsz sehogy és semmit, három, mi a szar van veled és egyébként is...! – hadarom. Bakari mogorva képpel csóválja a fejét. – Nálad az átöltözés pár perc, én vagyok az, aki mindig késik, mert sosem tud időben elkészülni – folytatom szinte levegővétel nélkül, amiért meg is kapom, hogy legalább levegőt vegyek. Kihallom Asame hangjából, hogy mosolyog és mikor megérkezik, képtelen vagyok visszafogni magam, elvigyorodom. Bakari feláll a helyéről, így üdvözölve a yakuzát, Shinji meghajol, én pedig miután lehiggadtam és elteszem a telefonomat, s Asame is elfoglalta helyét, felhuppanok az asztalára. Észreveszem Shinjinél a dossziét, vetek is rá egy nagyobb pillantást, ám szándékosan most nem foglalkozom vele, előbb legyünk túl Bakarin, aztán... nem tudom. Attól függ, mi az Shinjinél. Mindenki engem bámul, várják, hogy megszólaljak, ám nekem lövetem sincs, mit kéne mondanom, ezért Asame elé teszem az aktát és felnézek Bakarira. – Az alvilágban nem a papír számít, hanem a személy – szólalok meg – és a személyes előadás. – És célzó mozdulatot teszek, hogy ezt szeretném tőle.
- Tauroko Nomiya néven láttam meg a napvilágot harminckét évvel ezelőtt – kezd bele kifejezetten morcosan, miközben hanyagul belepasszírozza a csikkét a kezében tartott hamutálba -, de ma már csak a Bakari jelent számomra valamit, a polgári nevemre nem hallgatok, mintha nem az enyém lenne és örülnék, ha nem kerülne napvilágra. Na nem mintha lenne bárki, akihez elvezethetne ez a név, mert anyám meghalt úgy négy éves koromban, nem is emlékszem rá, apámat pedig alig tíz évesen vesztettem el egy kutyaviadalon. Mármint leszámoltak vele – teszi hozzá. Meglepően szépen beszél, de az arca semleges, a hangja komor marad. – Nem jártam semmilyen iskolába és nincsen semmilyen végzettségem, mivel Tauroko Nomiya hivatalosan meghalt gyerekként. Ál személyazonosságok révén érintkezem a hivatalos szervekkel, gondolom, Tatsuki becsatolt mindent ezekről – biccent kurtán a mappára. – Ott szépen le van írva, mihez értek, mit tanultam, mik az erényeim, miket vittem véghez, mire nem vagyok alkalmas, kivel milyen kapcsolatban állok, s ahogy őt ismerem, még a velem kapcsolatos tervezetét is mellékelte – jelenti ki a végét már szinte gúnnyal a hangjában.
Belepillantok az aktájába, megkeresem azt, ami a születésnapját is tartalmazza, meg a szüleire vonatkozó adatokat. Közben felpillantok rá, de kifejezéstelenül néz engem, nyugodtan és mozdulatlanul. Nem tudom, mit vár tőlem, ezért a papírra szegezem a tekintetem. Szeptember hetedikén lesz harminchárom éves, anyja neve Miyuza Noriko, apjáé Onodey Hatori, zárójelben pedig az alvilági neve, Shimpei. Testvére és egyéb rokona nincs, szexuális beállítottsága heteroszexuális – Te jó ég! Tatsuki ezt miért tartotta fontosnak leírni?! -, élettársa/párja nincs, ellenben 2001-ben született egy fia Ayutsu Rikától, akit Masaminak hívtak, de tavaly előtt meghalt. Bakker…!
Közelebb fordulok az aktához és elkezdem belőle kikutatni azt a részt, ami Bakari másokkal való kapcsolatát taglalja, hiszen Tatsuki mindent szisztematikusan szétszedett. Elöl vannak a személyes adatok, még a vércsoport, súly, magasság is, utána orvosi adatok a már átvészelt betegségekről, sérülésekről – Végre megtudhatom talán, hogyan égett meg az arca! -, satöbbi, aztán a tanulmányok, képességek, a pirszingesem a férfivel kapcsolatos tervei, gyengeségek, aztán kapcsolatok más emberekkel. Helyben vagyok és most kihúzom az Ayutsu Rikával kapcsolatos feljegyzéseket. Kíváncsi vagyok, milyen nőt választott magának Bakari. Szépet. Egyszerű nőnek tűnik a képről, négy évvel fiatalabb újdonsült testőrömnél, alvilági, a szülei már neki sem élnek, ám ahogy elnézem, nem egy hétköznapi teremtés, hiszen fejvadásznak jelölték meg a foglalkozását. Alaposan végignézem a képet, az adatokat, majd a lap végére érve meglátom, hogy tavaly előtt meghalt és összeszorul a szívem. Visszacsúsztatom a helyére a papírt, majd felnézek Bakarira. Gyakorlatilag nincs senkije és semmije.
- Milyen kapcsolatban állsz Tatsukival? – kérdezem meg tőle nyíltan. – Nem érdekel, ő mit írt le, a te nézőpontod számít most – teszem hozzá, mire a férfi cigarettát kezd kotorni a zsebéből.
- Pár hónappal apám halála után felszedett az utcáról – kezdi meg a választ komótosan rágyújtva, egy pillantást sem vetve rám, vagy másra. – Kezdetben takaríthattam utána a ganét a lakásán, cserébe tanított alapdolgokra, mint az írás, olvasás, számtan, aztán ahogy ő rúgta fel maga előtt az alvilági söpredékeket, úgy egyre több mindent tanított. Később elintézte, hogy seborvoslást és a hírszerzés különféle módszereit is elsajátítsam, utóbbit többek közt tőle. Nevezhetném a mesteremnek, de erről jóval többről van szó – mondja, majd újabb slukkot vesz magához förtelmes szagú cigarettájából. - Tudom, mit akarsz tudni és nem fogom kerülgetni – jelenti ki és most néz rám föl, de olyan metsző pillantással, hogy késztetést érzek megvizsgálni a testem, egyben vagyok-e még. – Három éve készít fel arra, hogy maga mellé vesz és feladatom lesz védeni, segíteni téged, ezért kénytelen voltam masszírozást, akupunktúrát, és más hülyeségeket tanulni, hogy bármi bajod van és Tatsuki nincs kéznél, helyt tudjak állni, de sosem gondoltam, hogy nem kerülsz mellé, hanem engem kötelez arra, hogy hűséget fogadjak neked. – Erre válaszul leugrom az asztalról, de mielőtt megszólalnék, Bakari egy határozott mozdulattal csendre int. Olyan figyelmeztető az ehhez mellékelt pillantása, amitől belém szorul a szó, képtelen vagyok a fejéhez vágni, hogy ha ez számára csak egy kényszer, akkor húzzon a picsába. – Nem hiszem, hogy hosszas magyarázatot igényelne, miért vagyok zabos – folytatja ugyanolyan higgadtan és színtelen hangon, ahogy eddig beszélt. Jó, meghallgatom őt, nem robbanok fel azonnal. - Ha a gazdád azt mondaná neked, hogy mást kell szolgálnod, különben megöl, nincs min gondolkodnod. Arra esküdtél fel, hogy követed őt, teljesíted az utasításait, elvégzed a rád bízott feladatokat, mindig hűséges maradsz hozzá, az érdekeit szolgálod, akár meghalsz érte, a titkait soha ki nem adod, és így tovább. Ha azt akarja, hogy mást szolgálj, kutya kötelességed elfogadni, különben megszeged az esküd, az pedig mérhetetlen nagy szégyen. Az esküd alól csak a gazdád oldozhat fel, ellenben esküszegőként halált érdemelsz. – Ezzel a kör zárult, ugyanúgy egyetlen dolgot használt fel pajzsnak és fegyvernek a pirszingesem, ahogy szokta és ahogy engem is tanított harcolni az érdekeimért. - Természetesen már nincs semmilyen kötelezettségem Tatsukival szemben, minden rám bízott feladatot elvégeztem, elszámoltam vele, ezáltal a korábbi esküm alól feloldozást nyertem, az újat tehát nem befolyásolja – folytatja kimérten, továbbra is a szemembe nézve. - Ha róla akarsz olyasmiket tudni, amit az elmúlt huszonkét év alatt tudhattam meg róla, vagy vele kapcsolatban, nem biztos, hogy beszélni fogok, de ha nyomoznom kell utána, azt megteszem.
Igen, ezt akartam tudni. Biccentek és visszacsúszom az asztalra. A felülete hideg, de maga a hely kedves annyira a számomra, hogy ennek ellenére is mindig oda akarjak ülni.
- Te ma az eltűnés nagymesterének álcázod magad? – kérdezem. – Legalább nyomd ki vagy csörögj vissza, hogy jelezd, hogy vetted az adást, miszerint kereslek, mert így rohadtul ideges leszek, hogy egy, miért nem veszed fel, kettő, miért nem reagálsz sehogy és semmit, három, mi a szar van veled és egyébként is...! – hadarom. Bakari mogorva képpel csóválja a fejét. – Nálad az átöltözés pár perc, én vagyok az, aki mindig késik, mert sosem tud időben elkészülni – folytatom szinte levegővétel nélkül, amiért meg is kapom, hogy legalább levegőt vegyek. Kihallom Asame hangjából, hogy mosolyog és mikor megérkezik, képtelen vagyok visszafogni magam, elvigyorodom. Bakari feláll a helyéről, így üdvözölve a yakuzát, Shinji meghajol, én pedig miután lehiggadtam és elteszem a telefonomat, s Asame is elfoglalta helyét, felhuppanok az asztalára. Észreveszem Shinjinél a dossziét, vetek is rá egy nagyobb pillantást, ám szándékosan most nem foglalkozom vele, előbb legyünk túl Bakarin, aztán... nem tudom. Attól függ, mi az Shinjinél. Mindenki engem bámul, várják, hogy megszólaljak, ám nekem lövetem sincs, mit kéne mondanom, ezért Asame elé teszem az aktát és felnézek Bakarira. – Az alvilágban nem a papír számít, hanem a személy – szólalok meg – és a személyes előadás. – És célzó mozdulatot teszek, hogy ezt szeretném tőle.
- Tauroko Nomiya néven láttam meg a napvilágot harminckét évvel ezelőtt – kezd bele kifejezetten morcosan, miközben hanyagul belepasszírozza a csikkét a kezében tartott hamutálba -, de ma már csak a Bakari jelent számomra valamit, a polgári nevemre nem hallgatok, mintha nem az enyém lenne és örülnék, ha nem kerülne napvilágra. Na nem mintha lenne bárki, akihez elvezethetne ez a név, mert anyám meghalt úgy négy éves koromban, nem is emlékszem rá, apámat pedig alig tíz évesen vesztettem el egy kutyaviadalon. Mármint leszámoltak vele – teszi hozzá. Meglepően szépen beszél, de az arca semleges, a hangja komor marad. – Nem jártam semmilyen iskolába és nincsen semmilyen végzettségem, mivel Tauroko Nomiya hivatalosan meghalt gyerekként. Ál személyazonosságok révén érintkezem a hivatalos szervekkel, gondolom, Tatsuki becsatolt mindent ezekről – biccent kurtán a mappára. – Ott szépen le van írva, mihez értek, mit tanultam, mik az erényeim, miket vittem véghez, mire nem vagyok alkalmas, kivel milyen kapcsolatban állok, s ahogy őt ismerem, még a velem kapcsolatos tervezetét is mellékelte – jelenti ki a végét már szinte gúnnyal a hangjában.
Belepillantok az aktájába, megkeresem azt, ami a születésnapját is tartalmazza, meg a szüleire vonatkozó adatokat. Közben felpillantok rá, de kifejezéstelenül néz engem, nyugodtan és mozdulatlanul. Nem tudom, mit vár tőlem, ezért a papírra szegezem a tekintetem. Szeptember hetedikén lesz harminchárom éves, anyja neve Miyuza Noriko, apjáé Onodey Hatori, zárójelben pedig az alvilági neve, Shimpei. Testvére és egyéb rokona nincs, szexuális beállítottsága heteroszexuális – Te jó ég! Tatsuki ezt miért tartotta fontosnak leírni?! -, élettársa/párja nincs, ellenben 2001-ben született egy fia Ayutsu Rikától, akit Masaminak hívtak, de tavaly előtt meghalt. Bakker…!
Közelebb fordulok az aktához és elkezdem belőle kikutatni azt a részt, ami Bakari másokkal való kapcsolatát taglalja, hiszen Tatsuki mindent szisztematikusan szétszedett. Elöl vannak a személyes adatok, még a vércsoport, súly, magasság is, utána orvosi adatok a már átvészelt betegségekről, sérülésekről – Végre megtudhatom talán, hogyan égett meg az arca! -, satöbbi, aztán a tanulmányok, képességek, a pirszingesem a férfivel kapcsolatos tervei, gyengeségek, aztán kapcsolatok más emberekkel. Helyben vagyok és most kihúzom az Ayutsu Rikával kapcsolatos feljegyzéseket. Kíváncsi vagyok, milyen nőt választott magának Bakari. Szépet. Egyszerű nőnek tűnik a képről, négy évvel fiatalabb újdonsült testőrömnél, alvilági, a szülei már neki sem élnek, ám ahogy elnézem, nem egy hétköznapi teremtés, hiszen fejvadásznak jelölték meg a foglalkozását. Alaposan végignézem a képet, az adatokat, majd a lap végére érve meglátom, hogy tavaly előtt meghalt és összeszorul a szívem. Visszacsúsztatom a helyére a papírt, majd felnézek Bakarira. Gyakorlatilag nincs senkije és semmije.
- Milyen kapcsolatban állsz Tatsukival? – kérdezem meg tőle nyíltan. – Nem érdekel, ő mit írt le, a te nézőpontod számít most – teszem hozzá, mire a férfi cigarettát kezd kotorni a zsebéből.
- Pár hónappal apám halála után felszedett az utcáról – kezdi meg a választ komótosan rágyújtva, egy pillantást sem vetve rám, vagy másra. – Kezdetben takaríthattam utána a ganét a lakásán, cserébe tanított alapdolgokra, mint az írás, olvasás, számtan, aztán ahogy ő rúgta fel maga előtt az alvilági söpredékeket, úgy egyre több mindent tanított. Később elintézte, hogy seborvoslást és a hírszerzés különféle módszereit is elsajátítsam, utóbbit többek közt tőle. Nevezhetném a mesteremnek, de erről jóval többről van szó – mondja, majd újabb slukkot vesz magához förtelmes szagú cigarettájából. - Tudom, mit akarsz tudni és nem fogom kerülgetni – jelenti ki és most néz rám föl, de olyan metsző pillantással, hogy késztetést érzek megvizsgálni a testem, egyben vagyok-e még. – Három éve készít fel arra, hogy maga mellé vesz és feladatom lesz védeni, segíteni téged, ezért kénytelen voltam masszírozást, akupunktúrát, és más hülyeségeket tanulni, hogy bármi bajod van és Tatsuki nincs kéznél, helyt tudjak állni, de sosem gondoltam, hogy nem kerülsz mellé, hanem engem kötelez arra, hogy hűséget fogadjak neked. – Erre válaszul leugrom az asztalról, de mielőtt megszólalnék, Bakari egy határozott mozdulattal csendre int. Olyan figyelmeztető az ehhez mellékelt pillantása, amitől belém szorul a szó, képtelen vagyok a fejéhez vágni, hogy ha ez számára csak egy kényszer, akkor húzzon a picsába. – Nem hiszem, hogy hosszas magyarázatot igényelne, miért vagyok zabos – folytatja ugyanolyan higgadtan és színtelen hangon, ahogy eddig beszélt. Jó, meghallgatom őt, nem robbanok fel azonnal. - Ha a gazdád azt mondaná neked, hogy mást kell szolgálnod, különben megöl, nincs min gondolkodnod. Arra esküdtél fel, hogy követed őt, teljesíted az utasításait, elvégzed a rád bízott feladatokat, mindig hűséges maradsz hozzá, az érdekeit szolgálod, akár meghalsz érte, a titkait soha ki nem adod, és így tovább. Ha azt akarja, hogy mást szolgálj, kutya kötelességed elfogadni, különben megszeged az esküd, az pedig mérhetetlen nagy szégyen. Az esküd alól csak a gazdád oldozhat fel, ellenben esküszegőként halált érdemelsz. – Ezzel a kör zárult, ugyanúgy egyetlen dolgot használt fel pajzsnak és fegyvernek a pirszingesem, ahogy szokta és ahogy engem is tanított harcolni az érdekeimért. - Természetesen már nincs semmilyen kötelezettségem Tatsukival szemben, minden rám bízott feladatot elvégeztem, elszámoltam vele, ezáltal a korábbi esküm alól feloldozást nyertem, az újat tehát nem befolyásolja – folytatja kimérten, továbbra is a szemembe nézve. - Ha róla akarsz olyasmiket tudni, amit az elmúlt huszonkét év alatt tudhattam meg róla, vagy vele kapcsolatban, nem biztos, hogy beszélni fogok, de ha nyomoznom kell utána, azt megteszem.
Igen, ezt akartam tudni. Biccentek és visszacsúszom az asztalra. A felülete hideg, de maga a hely kedves annyira a számomra, hogy ennek ellenére is mindig oda akarjak ülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése