419.

Deon

- Ez természetes! – vágja rá Bakari azonnal, keményen, mikor Asame arról kezd beszélni, hogy nem szeretné, ha kapcsolatba kerülnék ezzel a Norimasaval. Hátrapillantok rá azzal a kétkedő fejjel, amivel csak annyit akarok neki jelezni, hogy nem értem, miért akarnék én egy ilyen pofával bármilyen kapcsolatba kerülni, vagy miből gondolja, hogy ha esetleg akarnék, bárki meg tudna állítani benne, de persze szólni ezekről nem vagyok hajlandó, úgyis tudja a szoba minden foglalója, hogy az öntörvényűségem nem ismer határokat. Hallgatjuk a történetet, majd Bakari megköszörüli a torkát, jelezve, hogy szólni fog. Nem kér engedélyt, nincs szerintem ilyesmihez szokva, de nem is sűrűn akarja keresztezni Asame szavát, ahogy látom. Másképp viselkedik vele, mint velem, bár ez szerintem természetes.

- Eszembe sem jut ilyen alakokkal egy levegőt szívni – közlöm egyszerűen. – Vannak dolgok, amikből nem kér repetát az ember – kezdem komolyan. – Ilyen például az a pofon, amit egy kisebb deelertől kaptam nyáron. Az lehet, hogy nem hagytam volna ott a fogam, de ráijesztésnek tökéletes volt, amit csinált.

- Otthagytad volna – szól közbe higgadtan Bakari. – Az említett fickó nem véletlenül verte át a fejed, Deon, el is akart intézni, de olyan veszett gyorsan eltűntél még a környékről is, hogy nem győztek pislogni. Csak hogy tudd, éppen ezért sokan emlegetnek Usagiként.

- Mi?! – kiáltom el magam felháborodottan. Nyúlnak becéznek?! Ez gáz...

- Aha. Gyors, mint a nyúl. – Ja és szapora is. Ezt a részét azonban meghagyom Tatsukinak, mert már attól feláll minden nem létező szőrszálam, amikor belekezd a szövegelésbe ezzel kapcsolatban. És a nyúl gyáva is, a rohadt életbe, én pedig nem vagyok egy beszari tökalsó! - Rajtad kívül még senki nem lépett meg sértetlenül egy golyózáporból, amit rá nyitottak.

- Teleportáltam, oké? Na, lépjünk tovább erről a témáról! – morgok, mire újra láthatom Bakari szája ép szegletén azt a halvány, gúnyos kis mosolyfélét, miközben engem néz, majd újra célkeresztbe veszi Asamét. Van valami újdonsült testőrömben. Nem tudom, micsoda, de ahogy a yakuzámra néz.. Nincs benne semmi ellenséges, egyszerűen csak... nem is tudom, mi a jó kifejezés erre. Nézi, mintha a veséjébe próbálna meg lelátni. Nagyon vad pillantás, amely úgy tűnik, mintha egy örökkévalóságig tarthatna.

- Visszatérve még egy pár szó erejéig Norimasára – szólal is meg a férfi komolyan. – Akartam is tisztázni, miféle balhéba keveredtél vele, mert az ilyesmit jobb tudni, hiszen mint mondtam, Norimasa szerint az adósság öröklődik apáról fiúra, mesterről tanítványra, gazdáról kutyára, vagy bármilyen más utódra, például pártfogoltra vagy követőre. – Majdnem felfüttyentek, olyan óvatosan fogalmaz Bakari és szinte természetesen szinte ugyanennyire élesen is. Szép. – A tudás hatalom, főleg az alvilágban, Asame, ezért Deon kérdéseire nem csak kötelességem válaszolni, hanem javallott is, ha azt akarom, hogy véletlenül se keresztezze ilyen nehézsúlyú ellenfél útját. Jó, ha ismeri ezt a nevet és tud is hozzá kötni pár apróságot. Kár olyasmivel áltatni magunkat, hogy nem lehet vele, vagy más, hasonló kaliberű emberrel dolga, ezért ha burokban tartjuk, azzal ártunk neki.

- Ezzel egyetértek, de nem kell ezért lekapni egymást a tíz körméről! – szólok közbe határozottan, mielőtt a kutyám ugatása felbosszantja Asamét. Egyébként sem tetszik az, ahogy beszél vele, kezd ingerlő lenni. – Megbeszéltük mi már ezt, hogy a burok senkinek sem tetszős módszer, úgyhogy higgadj le!

- Higgadt vagyok. – Nos ez igaz, éppenséggel semmi más nem látszik az arcán, ahogy a hangszíne sem színesedett, mégis valahogy úgy éreztem, rá kell szólnom.

- Akarom is ismerni azokat az embereket, akiktől jobb távol lenni, és nem csak azért, mert akkor távol is maradok tőlük, hanem mert az ilyenek időnként hasznosak, és igaz, ami igaz, az információ hatalom, nagyon fontos tényező, ahogy az idő is – jelentem ki. – Ennyivel én zárnám ezt a témát, mert kezd elharapózni és ez cseppet sem begyere – közlöm szemernyi éllel, mire Bakari biccent. Némi hatásszünet után ugyancsak ennyivel jelez Asaménak, hogy úgy fog eljárni, ahogy tanácsolta neki, felkeresi Ryuuichit informálódni.


Ezután csend telepszik ránk, én pedig elérkezettnek érzem az időt, hogy lezárjam ezt a kissé kellemetlenre sikerült beszélgetést, ezért lecsúszom az asztalról és elbocsátom két testőröm. Bakarinak persze nem kell kétszer szólni, hogy leléphet, sarkon fordul és távozik. Hát jó, akkor van pár megbeszélnivalóm Shinjivel, mert nagyon is értettem azt a jelzést, miszerint rohadtul nem Asame jelenlétében akar előrukkolni azzal a dossziéval. Csak akkor azt nem értem, minek hozta be. Mindegy, megoldom. A yakuzám felé fordulok, mikor kettesben maradunk és egy ügyetlen mosolyt küldök felé.

- Szerintem ez rémes volt – jelentem ki csendesen. – Na mindegy. Kicsit még emésztem, amit eddig megtudtam, úgyhogy ezt itt hagyom – biccentek az aktára – egyelőre neked, hogy ha még kíváncsi lennél valamire, aztán átnyálazom. Mindenesetre azt leszögezném, hogy mindenki, aki Tatsukin kívül droggal foglalkozik, nálam bekerül élből egy feketelistára és szerintem ennek miértjét nem kell megmagyaráznom – árulom el egy szelíd mosolyra húzva számat. – Sajnos ismernem kell az alvilági nagykutyákat és méregzsák vakarcsokat, mert ha nem is leszek Tatsuki utódja, már kikerülhetetlen, hogy valamilyen formában emlegessenek engem ott. Tudnom kell, kik azok, akik esetleg pályázhatnak a fejemre Tatsuki ügyletei miatt, ahogy azt is, hogy kiknek tartozhatok vagy tartoznak nekem, mert ezek nyilván fontos dolgok. Egyelőre mindenképpen úgy áll, hogy ha a pirszingesem meghalna, én venném át a helyét, ha akarom, ha nem. Ez automatikus, és amíg nem talál mást helyettem, vagy én nem kerülök olyan pozícióba, ami kizárja, hogy alvilági örökségem legyen, ez így is marad – mondom meg nyíltan. - Nem azzal van a gond, ha részletesen tudok valamit, sőt, én inkább ha valami rossz, azt is tudni akarom, mert biztosra tudni a rosszat még mindig jobb, mint bizonytalanul vergődni a lehetőségek közt. Az a baj, amikor tudatlan vagyok, mert akkor még csak logikázni sem tudok, hiszen nincs mi alapján, nincs miből. Gyanútlan pedig rohadtul utálok lenni, mert a gyanútlan könnyen lesz áldozat, azt a szerepet pedig nem nekem találták ki – magyarázom el komolyan Asaménak. – Nem mellesleg egy embert mindig jellemez a külseje, a stílusa, az otthona, a választottja és az emberei. Engem Bakari fog képviselni az alvilágban, ezért ismernem kell azokat a körülményeket, amik bejátszhatnak a későbbiek folyamán, mert elég kellemetlen lenne, ha valaki csak azért akarná megölni, mert anno tárgyalt ikszipszilonnal. Elég rizikós sok tekintetben az, hogy Tatsuki ragaszkodott hozzá, hogy ő kerüljön mellém, hiszen Bakari ízig-vérig alvilági, én viszont nem tudom őt egyelőre megfelelően pozícionálni, hiszen ami közöm van az alvilághoz, az édeskevés és még annál is kevesebb. Márpedig szükséges jól játszanom azokkal a kártyákkal, amiket kaptam, így minden információ, amit tud és elmond, nekem csak jól jöhet, nincs olyan, hogy túl sok – mondom ki ezt is komolyan. Nem akartam Shinji és Bakari előtt ezt közölni Asaméval, de mindenképpen fontosnak tartottam, hogy megtegyem.