Kicsit leszegem a fejem és mosolygok Asame ölében ülve. Nem elég, hogy hosszan tartó monológot produkáltam, mikor csak pár szót akartam szólni, aztán lelépni, mert furdalja az oldalamat az az akta Shinji kezében, de még ez is egy olyan helyzet, amiben benneragadhatok. Végülis mindegy, mert sem a srác, sem a dosszié nem szalad el, szóval... De akkor is kurva kíváncsi vagyok!
Asszem, rágyújtanék, ha már itt ülök Mr. Kémény füstillatos szája mellett és elkívánom tőle a cigijét, de ahogy rám pirít, hirtelen valahogy az is nehézkesnek kezd tűnni, hogy megmaradjak az ölében, annyira leállnak az életfunkcióim. Szerintem vörössé válok, mint egy érett eper és miután körbejáratom tekintetem, villantok Asaméra egy „elismerem az igazad és most marha kínosan érzem magam”-féle mosolyt, aztán inkább közel bújok hozzá és ráfekszem a vállára. Ez most kurva ciki volt.
- Nekem bökte a csőröm – mormolom csendesen, mikor még azért is leoszt, hogy rászóltam Bakarira. Tök hülyén érzem magam. A csibék mit csinálnak, mikor a kutyák lapítják a fülüket és aranyosan néznek? Egy Pandúrféle „Szeress!”-nézés dukálna tőlem most Asaménak, amin valszeg vagy röhögne, vagy felfektetne az asztalára, aztán el is felejteném szépen, hogy rá akarok kérdezni pár apróságra Shinjinél, meg hamarosan azt is, hogy az asztallap felülete hideg. Hm...
Csak hallgatom őt, becsukom a szemem és keserűen mosolygok. Mondtam én, hogy rémes volt ez a megbeszélés, éreztem, hogy kisiklottunk pár apróságon, aztán az is megeshet, hogy fontos dolgok maradtak ki, de... igyekszem nem annyira borúsan látni a helyzetet, hiszen mind egy házban élünk, csak egy telefonba kerül újra összerántani a bandát, ha van valami. Végül egy kicsit jobban átfogom a férfi testét, persze óvatosan, és miután összeborzolja a hajam, arcom a nyakának dörgölöm. Szóval is meg kéne ígérnem, hogy Norimasát elkerülöm, mint a pestist, de előbb... kell egy csók a nyakára. Ezután ravasz kis mosollyal elhúzódom tőle és belenézek jégkék szemeibe.
- Ritkán kérek pofonból repetát – mondom csendesen. – Egyszer már egy Norimasánál sokkal kisebb deelerrel ráfáztam, pedig előre le volt zsírozva minden, nekem csupán egy hoci-nesze cserét kellett volna bonyolítanom, csak hát ezek a görények szeretik fitogtatni az erejüket. Nem fogok vele kapcsolatba kerülni – jelentem ki komolyan végül. - Akkor se, ha kéne – teszem hozzá. – Norimasa az én kategorizálásomban az az ember, akivel akkor kerülsz önszántadból kapcsolatba, ha az életeden és a birtokolt cuccaidon kívül igazából nincs mit veszítened. Az ilyen állatfajták tipikusan azzal kezdik a fenyítést, hogy elkapnak valakit a belső körödből és ha túl ügyesen, vagy túl hülyén játszol, kinyírják és eléd vetik. Köszönöm, ebből nem kérek.
Ezzel én végeztem is, lekászálódom Asame öléből, hogy végre mehessek a szobámba, ahova majd felhívom Shinjit, hogy várom.
Asszem, rágyújtanék, ha már itt ülök Mr. Kémény füstillatos szája mellett és elkívánom tőle a cigijét, de ahogy rám pirít, hirtelen valahogy az is nehézkesnek kezd tűnni, hogy megmaradjak az ölében, annyira leállnak az életfunkcióim. Szerintem vörössé válok, mint egy érett eper és miután körbejáratom tekintetem, villantok Asaméra egy „elismerem az igazad és most marha kínosan érzem magam”-féle mosolyt, aztán inkább közel bújok hozzá és ráfekszem a vállára. Ez most kurva ciki volt.
- Nekem bökte a csőröm – mormolom csendesen, mikor még azért is leoszt, hogy rászóltam Bakarira. Tök hülyén érzem magam. A csibék mit csinálnak, mikor a kutyák lapítják a fülüket és aranyosan néznek? Egy Pandúrféle „Szeress!”-nézés dukálna tőlem most Asaménak, amin valszeg vagy röhögne, vagy felfektetne az asztalára, aztán el is felejteném szépen, hogy rá akarok kérdezni pár apróságra Shinjinél, meg hamarosan azt is, hogy az asztallap felülete hideg. Hm...
Csak hallgatom őt, becsukom a szemem és keserűen mosolygok. Mondtam én, hogy rémes volt ez a megbeszélés, éreztem, hogy kisiklottunk pár apróságon, aztán az is megeshet, hogy fontos dolgok maradtak ki, de... igyekszem nem annyira borúsan látni a helyzetet, hiszen mind egy házban élünk, csak egy telefonba kerül újra összerántani a bandát, ha van valami. Végül egy kicsit jobban átfogom a férfi testét, persze óvatosan, és miután összeborzolja a hajam, arcom a nyakának dörgölöm. Szóval is meg kéne ígérnem, hogy Norimasát elkerülöm, mint a pestist, de előbb... kell egy csók a nyakára. Ezután ravasz kis mosollyal elhúzódom tőle és belenézek jégkék szemeibe.
- Ritkán kérek pofonból repetát – mondom csendesen. – Egyszer már egy Norimasánál sokkal kisebb deelerrel ráfáztam, pedig előre le volt zsírozva minden, nekem csupán egy hoci-nesze cserét kellett volna bonyolítanom, csak hát ezek a görények szeretik fitogtatni az erejüket. Nem fogok vele kapcsolatba kerülni – jelentem ki komolyan végül. - Akkor se, ha kéne – teszem hozzá. – Norimasa az én kategorizálásomban az az ember, akivel akkor kerülsz önszántadból kapcsolatba, ha az életeden és a birtokolt cuccaidon kívül igazából nincs mit veszítened. Az ilyen állatfajták tipikusan azzal kezdik a fenyítést, hogy elkapnak valakit a belső körödből és ha túl ügyesen, vagy túl hülyén játszol, kinyírják és eléd vetik. Köszönöm, ebből nem kérek.
Ezzel én végeztem is, lekászálódom Asame öléből, hogy végre mehessek a szobámba, ahova majd felhívom Shinjit, hogy várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése