Nos... vagy ennyire ostobának tűnök, vagy csak annak néz Ryuuichi, vagy egyszerűen az alapoktól akarja kezdeni, ezért mond el olyasmiket, amiket magamtól is kitalálhattam volna, de nem gond, lényegében én nem fogalmaztam meg talán elég pontosan a kérdésemet. Shinji is befut a monológ közben és a számítógépbe mélyed. Egy kicsit elidőzöm rajta, megnézem magamnak, míg lefoglalja a figyelmét a pötyögés, ezután azonban újra Ryuuichire nézek.
- A kocsim csak a bombatámadást nem viseli el, egyébként rendelkezik némi plusszal. Repülni nem tud – teszem hozzá némi lazaságot belevíve a beszélgetésbe, hogy felmérjem a két igazi testőr humorérzékét. Tatsuki megtanulta értékelni száraz, néha sótlan vagy keserű poénjaimat, tanítottuk is egymást a hülyeségre szépen. Itt meg... halvány sejtelmem sincs, hogyan fogok elboldogulni. Megszoktam a magányos farkas szerepet, de ha kellett, mindig tudtam, hova menjek. Most... hiába tartozom Deon alá... olyan... elhagyottnak érzem magam. – A ti csodaautóitokat kell használnom, vagy megteszi az is? Kulcsokhoz hogy jutok, ha a fekete mégis jobban megy a kiruccanáshoz? – kérdezem meg ezeket. Egyszerű praktikussági dolgok érdekelnek elsősorban, azzal tisztában vagyok szerintem, hogyan óvjam meg Deont.
Kutyák... nagyszerű. Utálom az állatokat. Szolgalelkű dögök, amelyekkel csak a baj van.
- A kutyák hogy és mennyi idő alatt tanulják meg, hogy az én nadrágom ne szedjék le? – kérdezek rá noha kicsit talán viccesen, mégis morogva. – És a többi testőr? – teszem hozzá. – Szükségem lenne egy arckép- és névsorra, hogy tudjam, kik tartoznak ide, hogy a beépülőket kiszűrhessem – tárom is mindjárt Ryuuichi elé, mi kéne ahhoz, hogy megfelelően tudjam védeni a munkám. – Gondolom, Deon dönti el, maradhatok-e civil cuccban, vagy szükséges beszereznem a testőrökre jellemző öltözéket – tippelem meg. – Van kötelező fegyver, vagy nem kell megválnom az eszközeimtől? – kérdezem meg ezt is. Nem mintha le akarnám adni őket, de jobb ismerni a szabályokat, hogy mindig tudatában legyek annak, ha a kiskapukat használom, vagy megsértem őket. – Továbbá... több néven szerepelek a személyi nyilvántartásokban és a sajátomat természetesen sehol sem használom. Ezen miképp módosítsak? Mint alviláginak, nem javasolt az igazi személyazonosságomat használom, bár nincs senkim, akit bajba sodrok, szóval talán mindegy – gondolkodom hangosan és vállat vonok. – Abból a szempontból fontos ez, hogy mennyiben számítok ezután munkavállalónak, fizetést hova és hogyan kapok – folytatom a sort kimérten.
- A kocsim csak a bombatámadást nem viseli el, egyébként rendelkezik némi plusszal. Repülni nem tud – teszem hozzá némi lazaságot belevíve a beszélgetésbe, hogy felmérjem a két igazi testőr humorérzékét. Tatsuki megtanulta értékelni száraz, néha sótlan vagy keserű poénjaimat, tanítottuk is egymást a hülyeségre szépen. Itt meg... halvány sejtelmem sincs, hogyan fogok elboldogulni. Megszoktam a magányos farkas szerepet, de ha kellett, mindig tudtam, hova menjek. Most... hiába tartozom Deon alá... olyan... elhagyottnak érzem magam. – A ti csodaautóitokat kell használnom, vagy megteszi az is? Kulcsokhoz hogy jutok, ha a fekete mégis jobban megy a kiruccanáshoz? – kérdezem meg ezeket. Egyszerű praktikussági dolgok érdekelnek elsősorban, azzal tisztában vagyok szerintem, hogyan óvjam meg Deont.
Kutyák... nagyszerű. Utálom az állatokat. Szolgalelkű dögök, amelyekkel csak a baj van.
- A kutyák hogy és mennyi idő alatt tanulják meg, hogy az én nadrágom ne szedjék le? – kérdezek rá noha kicsit talán viccesen, mégis morogva. – És a többi testőr? – teszem hozzá. – Szükségem lenne egy arckép- és névsorra, hogy tudjam, kik tartoznak ide, hogy a beépülőket kiszűrhessem – tárom is mindjárt Ryuuichi elé, mi kéne ahhoz, hogy megfelelően tudjam védeni a munkám. – Gondolom, Deon dönti el, maradhatok-e civil cuccban, vagy szükséges beszereznem a testőrökre jellemző öltözéket – tippelem meg. – Van kötelező fegyver, vagy nem kell megválnom az eszközeimtől? – kérdezem meg ezt is. Nem mintha le akarnám adni őket, de jobb ismerni a szabályokat, hogy mindig tudatában legyek annak, ha a kiskapukat használom, vagy megsértem őket. – Továbbá... több néven szerepelek a személyi nyilvántartásokban és a sajátomat természetesen sehol sem használom. Ezen miképp módosítsak? Mint alviláginak, nem javasolt az igazi személyazonosságomat használom, bár nincs senkim, akit bajba sodrok, szóval talán mindegy – gondolkodom hangosan és vállat vonok. – Abból a szempontból fontos ez, hogy mennyiben számítok ezután munkavállalónak, fizetést hova és hogyan kapok – folytatom a sort kimérten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése