A kérdésből lejön, hogy Asame is érzi, nem teljesen vagyok rendben. Valahogy nem tudom eldolgozni magamban azt, amit éreztem szex közben, ahogy a testem viselkedett, s hogy láttam és hallottam magam, mintha filmen nézném, mi történik velem. Kellene beszélgetnünk Asaméval bizonyos dolgokról... meg kellene mondanom neki, mi jó, mit szeretek, mire reagálok másképp, vagy hogy én hogyan képzelek el dolgokat... Csak halvány fingom sincs, ezt hogyan adjam elő. Sokáig vacillálok, de végül úgy döntök, hagyom őt dolgozni, majd este, amikor a sötétség is segít azzal, hogy eltakarja az arcom, megpróbálkozom a beszélgetéssel. Aztán lehet, hogy nem fog menni, de próba szerencse, ha meg sem próbálom, nem juthatok semmihez sem közelebb.
Percekig fekszem az asztalon, mikor végre visszatérek önmagamhoz. Ideje nekem is komolyan vennem a dolgomat, így megerőltetem magam, elvánszorgok Asame dolgozószobájáig, s a lehető legnagyobb csendben, hogy ne zavarjam őt a munkájában, elveszem az asztaláról Bakari aktáját, aztán visszavonulok a saját szobámba. Olvasom, miket írt le róla Tatsuki. Lassan haladok, nem is tudok mindent megjegyezni. Érzem, hogy le tudnám másolni az átnézett lapokat, de értelmezni csak nehézkesen tudnám, mert a gondolataim szanaszét folynak. Újra úrrá lesz rajtam a pánik Lux miatt, idegessé tesz a közelgő megbeszélés, hiszen Asame és Tatsuki egy légtérben lesz, noha letették a fegyvert egymással szemben. Már csak a békepipát kellene elszívatni velük, de gyanítom, arra még várhatok, ha egyáltalán fontolóra veszik ezt a lehetőséget. Pedig szeretném. Továbbá még itt van ez a heves együttlét Asaméval, aminek az érzetnyomait magamon viselem. Nem múlt el a szédülés sem teljesen, tompán lüktet továbbra is a testem és nem tagadom, fura, idegen, égető, mégis nedves érzés van a fenekemben.
Kénytelen vagyok félrerakni az aktát, mert nem tudok rá figyelni. Elfekszem az ágyon és a plafont kezdem bámulni, miközben az elmúlt napokon gondolkodom. Megint fordult velem párat a világ, megint új élmények értek és van, amit félve várok, van, amit izgalommal abból, ami jön. Mert az élet nem áll meg, nekem csak annyi időm van megemészteni a történteket, amennyit az ilyen alkalmakkor rászánok. A Nokiámon zenét kapcsolok, s hagyom, hogy a dallamok magukkal vonjanak. Replayre állítom a Chop suey!-t és minél többször hallgatom meg, annál bátrabban énekelem a szövegét. Végül arra eszmélek, hogy felültem az ágyon, a testem a lassú dallam ütemére mozdul, ring előre-hátra és szívem mélyéből énekelem, vagyis jócskán túlharsogom a telefont. Megszoktam, hogy hatalmas hangfalak vesznek körbe és nem kell attól tartanom, kiszűrődik a hangom, most azonban ijedten és zavartan lövöm ki a telefont, nehogy még egyszer előfordulhasson, ami az előbb. A zenehallgatáskor különös, elragadtatott érzés kerekedik rajtam felül – mint a szex közben -, s élvezem az önkívületet. Azt hiszem, ez a momentum kicsit segít is összeilleszteni mindent bennem, a szédülés is teljesen elmúlik. Elrejtem Bakari aktáját – fő az elővigyázatosság -, magamhoz veszem a szokásos felszerelésemet, aztán mivel látom, mennyire elszaladt az idő, meglátogatom Asamét.
Úgy fest, ő is megunta a melót, mert már csak ücsörög talán elgondolkodva a megtudottakon, ám mivel nem szól hozzám, nem zavarom meg azzal, hogy megtöröm a csendet. Gyorsan végigfut a fejemben, hogy az asztalra most nem biztos, hogy fel bírok kászálódni, ám az is, hogy ha nem teszem meg, Asame még a végén kiröhög, amit semmiképpen sem szeretnék. Kellemetlenül érintene és van bennem annyi dacos büszkeség, hogy ha szórakozna rajtam amiatt, hogy nekem nem olyan könnyű regenerálódni szex után, inkább visszautasítanám a közeledését, bármennyire is vágyom az érintésére, a csókjára, és igen, arra is, hogy bennem legyen, megdugjon, és a gyönyörre vele.
Most nem felhuppanok az asztalra, ahogy szoktam, noha a feltornászással meg a vállaim fájdítom meg, de ez a fájdalom még mindig szokottabb, mint a másik. Ennyivel jelzem csak Asaménak, hogy itt vagyok és beszélnék vele, s nem telik bele sok idő, közel lép hozzám és magához karol. Feltesz egy kérdést, amiből kihallom – hiába próbálja elrejteni előlem – a mosolyát. Égni kezd a fejem és a füleim is, a pirszingelt ráadásul fájdalmasan. Gyorsan átfogom a yakuzámat, nehogy vissza tudjon vonulni és megbámulni engem ebben a kínos pillanatban, arcomat pedig a ruhájába temetem.
- Remélem, nem óhajtasz élcelődni – jegyzem meg neki azért csendesen, de érezhetően némi figyelmeztetési szándékkal, hogy nem bírnám könnyen, ha megtenné, amire burkoltan kérem, hogy ne tegye. - Amúgy átfutottam megint Bakari aktáját, aztán kicsit gondolkodtam mindenfélén. Nem azon, ami az elkövetkezendő három napban lesz, mert tök elég lesz a megbeszélés, meg a mittoménmi – teszem hozzá motyogva. - Inkább azon, hogy mi legyen a gépemmel, mert Shinjivel megbeszéltem, hogy újrateszi a rendszert rá, mert már igazán megérdemelné, de persze a rajta lévő cuccok kellenek. Meg a még időpontra sem tűzött versenyre is gondoltam. Már jó lenne ott tartani – sóhajtom őszintén. - Viszont... Shinjinek szeretnék egy autót... Nem tudom, milyet, nem is értek hozzájuk, de valami olyat szeretnék, ami illik hozzá – mondom el őszintén.
Nem nagyon kértem drága dolgokat emlékeim szerint, de egy kocsi... ráadásul nem is magamnak... Annyira feszít, hogy vajon Asame mit szól ehhez, engedi-e, segít-e, hogy nem merek az arcára nézni, pedig megnézném, milyen képet vág.
Percekig fekszem az asztalon, mikor végre visszatérek önmagamhoz. Ideje nekem is komolyan vennem a dolgomat, így megerőltetem magam, elvánszorgok Asame dolgozószobájáig, s a lehető legnagyobb csendben, hogy ne zavarjam őt a munkájában, elveszem az asztaláról Bakari aktáját, aztán visszavonulok a saját szobámba. Olvasom, miket írt le róla Tatsuki. Lassan haladok, nem is tudok mindent megjegyezni. Érzem, hogy le tudnám másolni az átnézett lapokat, de értelmezni csak nehézkesen tudnám, mert a gondolataim szanaszét folynak. Újra úrrá lesz rajtam a pánik Lux miatt, idegessé tesz a közelgő megbeszélés, hiszen Asame és Tatsuki egy légtérben lesz, noha letették a fegyvert egymással szemben. Már csak a békepipát kellene elszívatni velük, de gyanítom, arra még várhatok, ha egyáltalán fontolóra veszik ezt a lehetőséget. Pedig szeretném. Továbbá még itt van ez a heves együttlét Asaméval, aminek az érzetnyomait magamon viselem. Nem múlt el a szédülés sem teljesen, tompán lüktet továbbra is a testem és nem tagadom, fura, idegen, égető, mégis nedves érzés van a fenekemben.
Kénytelen vagyok félrerakni az aktát, mert nem tudok rá figyelni. Elfekszem az ágyon és a plafont kezdem bámulni, miközben az elmúlt napokon gondolkodom. Megint fordult velem párat a világ, megint új élmények értek és van, amit félve várok, van, amit izgalommal abból, ami jön. Mert az élet nem áll meg, nekem csak annyi időm van megemészteni a történteket, amennyit az ilyen alkalmakkor rászánok. A Nokiámon zenét kapcsolok, s hagyom, hogy a dallamok magukkal vonjanak. Replayre állítom a Chop suey!-t és minél többször hallgatom meg, annál bátrabban énekelem a szövegét. Végül arra eszmélek, hogy felültem az ágyon, a testem a lassú dallam ütemére mozdul, ring előre-hátra és szívem mélyéből énekelem, vagyis jócskán túlharsogom a telefont. Megszoktam, hogy hatalmas hangfalak vesznek körbe és nem kell attól tartanom, kiszűrődik a hangom, most azonban ijedten és zavartan lövöm ki a telefont, nehogy még egyszer előfordulhasson, ami az előbb. A zenehallgatáskor különös, elragadtatott érzés kerekedik rajtam felül – mint a szex közben -, s élvezem az önkívületet. Azt hiszem, ez a momentum kicsit segít is összeilleszteni mindent bennem, a szédülés is teljesen elmúlik. Elrejtem Bakari aktáját – fő az elővigyázatosság -, magamhoz veszem a szokásos felszerelésemet, aztán mivel látom, mennyire elszaladt az idő, meglátogatom Asamét.
Úgy fest, ő is megunta a melót, mert már csak ücsörög talán elgondolkodva a megtudottakon, ám mivel nem szól hozzám, nem zavarom meg azzal, hogy megtöröm a csendet. Gyorsan végigfut a fejemben, hogy az asztalra most nem biztos, hogy fel bírok kászálódni, ám az is, hogy ha nem teszem meg, Asame még a végén kiröhög, amit semmiképpen sem szeretnék. Kellemetlenül érintene és van bennem annyi dacos büszkeség, hogy ha szórakozna rajtam amiatt, hogy nekem nem olyan könnyű regenerálódni szex után, inkább visszautasítanám a közeledését, bármennyire is vágyom az érintésére, a csókjára, és igen, arra is, hogy bennem legyen, megdugjon, és a gyönyörre vele.
Most nem felhuppanok az asztalra, ahogy szoktam, noha a feltornászással meg a vállaim fájdítom meg, de ez a fájdalom még mindig szokottabb, mint a másik. Ennyivel jelzem csak Asaménak, hogy itt vagyok és beszélnék vele, s nem telik bele sok idő, közel lép hozzám és magához karol. Feltesz egy kérdést, amiből kihallom – hiába próbálja elrejteni előlem – a mosolyát. Égni kezd a fejem és a füleim is, a pirszingelt ráadásul fájdalmasan. Gyorsan átfogom a yakuzámat, nehogy vissza tudjon vonulni és megbámulni engem ebben a kínos pillanatban, arcomat pedig a ruhájába temetem.
- Remélem, nem óhajtasz élcelődni – jegyzem meg neki azért csendesen, de érezhetően némi figyelmeztetési szándékkal, hogy nem bírnám könnyen, ha megtenné, amire burkoltan kérem, hogy ne tegye. - Amúgy átfutottam megint Bakari aktáját, aztán kicsit gondolkodtam mindenfélén. Nem azon, ami az elkövetkezendő három napban lesz, mert tök elég lesz a megbeszélés, meg a mittoménmi – teszem hozzá motyogva. - Inkább azon, hogy mi legyen a gépemmel, mert Shinjivel megbeszéltem, hogy újrateszi a rendszert rá, mert már igazán megérdemelné, de persze a rajta lévő cuccok kellenek. Meg a még időpontra sem tűzött versenyre is gondoltam. Már jó lenne ott tartani – sóhajtom őszintén. - Viszont... Shinjinek szeretnék egy autót... Nem tudom, milyet, nem is értek hozzájuk, de valami olyat szeretnék, ami illik hozzá – mondom el őszintén.
Nem nagyon kértem drága dolgokat emlékeim szerint, de egy kocsi... ráadásul nem is magamnak... Annyira feszít, hogy vajon Asame mit szól ehhez, engedi-e, segít-e, hogy nem merek az arcára nézni, pedig megnézném, milyen képet vág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése