Nem tudok mit mondani Asaménak, s mivel ő sem firtatja a kelleténél jobban a témát az élcelődéssel kapcsolatban, én sem szólalok meg. Tudom, hogy nem akar bántani, mégis annyira fel tudom magam húzni ezen. Még nem tudom rendesen kezelni, asszem. Azon nem kicsit lepődöm meg, hogy Shinji hallani sem akar a tanulásról, de most erre sem mondok semmit, majd vele megbeszélem a dolgot. Ezek szerint van mit, ha még Asame is többször elmondja, hogy tehetséges. Nem akarom veszni hagyni a lehetőséget, hátha hasznosítható. Ha nem, de érdekli, akkor sem engedem könnyen, hogy lemondjon róla, ahhoz kurva jó indokot kell felhoznia.
Izgatottan várom, Asame mit szól ahhoz, hogy autót szeretnék neki és meglepően jól reagál. Azt hittem, kifogásolni fogja, de lehet, hogy csak sikerül megcsillogtatnom a meggyőzőerőmet. Mindenesetre az elég jó, ha ezzel nem csak Kazunak okozok örömet és meglepetést, de még a többi pártfogolt közül is kitűnhetek. Az is tetszik, hogy Shinji ugyanolyan kocsit kap, mint Kazu, az viszont elég gáz, hogy nekem kell eldöntenem, milyen színű legyen, mert nem tudom, mi tetszene a testőrömnek. Majd… megkérdezem Ryuuichit, jobb ötletem nincs. Pöpecre szeretném ezt is, félig jóval nem érem be, tökéletest akarok.
Az viszont szöget üt a fejemben, hogy Asame már megint azzal jön, hogy öreg. Valahogy muszáj ösztökélnem, hogy ezt a baromságot elfelejtse, mert nem tudom, mit csinálok vele! De a fenyegetőzésemből játék, majd szenvedélyes csókolózás lesz és ezzel, ahogy magunkat ismerem, még nincs vége. Szeretem, mikor elő tudom csalni Asaméból ezt, amikor letámad. Lázba hoz és arra ösztönöz, hogy incselkedjek vele, s meg is teszem persze. Az is előkerül eközben, amin már annyit flasheltem magamban, hogy Asamét titokban kakasnak... Becézem? Becézem, jah. Ha én csibe vagyok, ő lehet kakas, nem? Legalább a faji különbözőség nem lesz zavaró.
Játszadozunk egymással, felborzoljuk a másik kedélyét, újra a falra ken Asame és izgatni kezd. Elég jól ért hozzá, hamar beindulok, de most nem hagyom magam olyan könnyen elveszni a kéjjel szemben, kitartok és incselkedem még egy kicsit. Míg kegyetlenül nagyon pofára nem ejt ez a szemét dög. Jó, tény, igaza van, ez azonban rohadtul nem segít rajtam, hiszen attól, mert menni kell a megbeszélésre, még nem fog lelohadni a vágyam, sőt, parázhatok, hogy valaki észreveszi, hogy áll a farkam, meg kattoghatok, mi lett volna, ha lett volna időnk most befejezni ezt a játszmát. Inkább kérek öt percet, hogy eldöntsem, mihez kezdjek. Próbálhatnék megnyugodni, de ez lássuk be, esélytelen, ezért inkább elbújok. Az íróasztalt választom, bekucorodom alá, hogy ha valaki mégis betalálna a szobába, ne láthasson meg, pézsét keresek, kibontom a nadrágom, aztán elkezdem végiggondolni, milyen őrjítő és vérpezsdítő lett volna, ha Asame úgy, a falhoz nyomva dug meg, miközben ellátom saját bajom. Elég gyorsan megy, tényleg rohadtul felhúzott és viszonylag hamar össze is tudom szedni magam. Vajon kifutottam már abból az öt percből, amit kértem, vagy tényleg csak pillanatokra voltam a beteljesüléstől? Lövésem sincs, de most muszáj mennem. Elsüllyesztem a szemétkosárban a tettemre utaló nyomokat, rendbe szedem az öltözékem és sietős léptekkel megcélzom az ebédlőt.
Csak Akihito hiányzik, én pedig úgy helyezkedem el az asztalnál, hogy Asame mellett legyek, de Tatsukival szemben. Először arra gondoltam, közéjük ülök, aztán inkább reménykedem csak benne, hogy nem tépik szét egymást. Tudom, hogy békét kötöttek a maguk módján, de a béke mindig csak időleges két olyan ember közt, akik egy embert akarnak. Vagy nem? Nem tudom. Mindenesetre azt hamar megoldják, hogy rohadtul kínosan érezzem magam, ráadásul Tatsuki kibaszottul megsért. Talán az egyetlen ok, amiért maradok, ahogy akarja, mert tudom, hogy képes lenne valamivel a székhez rögzíteni és nem akarom, hogy eddig jussunk. Megalázó lenne. És ha ez még nem lenne elég, Asamétól is megkapom, hogy még meg akarja velem beszélni a dolgokat. Fasza. Még valami?!
Csendben, igyekezve a nyugalmamat megtartani és figyelve a beszélgetést ülök fixírozva aztán az asztalt. Befut Akihito is, de nem különösebben törődöm vele egészen addig, míg rondán nem kezd beszélni a Tatsukival való összemorgása közben. Azt megtanultam, hogy két kutya közé csak akkor szabad beugrani, ha van valami, amivel szét tudja választani őket az ember és még magát is meg bírja védeni, ha esetleg mindketten nekiugranak, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok megpróbálkozni vele. Szerencsére Asame elrendezi a dolgot, ha ideiglenes megoldást is jelent, de valamit mégis, úgyhogy nem kell nekem sem rámordulnom Tatsukira, hogy egy tanítómmal beszél, aki nem mellesleg egy oldalon áll velünk, sőt mi több, Asame legjobb, gyerekkori barátja.
Végül a beszélgetés végén aztán ijesztő erővel szól rám Asame. Úgy, mintha minimum, amint kettesben maradunk, lekapja a fejemet a helyéről, lenyom vele egy focimeccset, aztán ha jó fiú leszek, visszakapom. Nem akarom tudni, mi lenne, ha most ellenkeznék az akaratával, ezért Tatsukira nézek. Jelezni akarom neki, hogy én meg majd vele szeretnék beszélni, vagy nem is tudom, mit... valamit akarok vele, kész, pont. Érti is, meg talán lefut a gondolatai közt az, hogy ha én nem, akkor ő ellenvetéssel éljen Asaménál, ám mivel megyek, nyilván ő hallgat. Leszegett fejjel, idegesen és még mindig megbántottan megyek, de belegondolva nem is tudom, hova kéne mennem. A dolgozószobába vagy a hálószobába? Egyébként is...! Akarok én beszélgetni Asaméval bármiről is? Nem, de ez most valszeg nem fontos.
Izgatottan várom, Asame mit szól ahhoz, hogy autót szeretnék neki és meglepően jól reagál. Azt hittem, kifogásolni fogja, de lehet, hogy csak sikerül megcsillogtatnom a meggyőzőerőmet. Mindenesetre az elég jó, ha ezzel nem csak Kazunak okozok örömet és meglepetést, de még a többi pártfogolt közül is kitűnhetek. Az is tetszik, hogy Shinji ugyanolyan kocsit kap, mint Kazu, az viszont elég gáz, hogy nekem kell eldöntenem, milyen színű legyen, mert nem tudom, mi tetszene a testőrömnek. Majd… megkérdezem Ryuuichit, jobb ötletem nincs. Pöpecre szeretném ezt is, félig jóval nem érem be, tökéletest akarok.
Az viszont szöget üt a fejemben, hogy Asame már megint azzal jön, hogy öreg. Valahogy muszáj ösztökélnem, hogy ezt a baromságot elfelejtse, mert nem tudom, mit csinálok vele! De a fenyegetőzésemből játék, majd szenvedélyes csókolózás lesz és ezzel, ahogy magunkat ismerem, még nincs vége. Szeretem, mikor elő tudom csalni Asaméból ezt, amikor letámad. Lázba hoz és arra ösztönöz, hogy incselkedjek vele, s meg is teszem persze. Az is előkerül eközben, amin már annyit flasheltem magamban, hogy Asamét titokban kakasnak... Becézem? Becézem, jah. Ha én csibe vagyok, ő lehet kakas, nem? Legalább a faji különbözőség nem lesz zavaró.
Játszadozunk egymással, felborzoljuk a másik kedélyét, újra a falra ken Asame és izgatni kezd. Elég jól ért hozzá, hamar beindulok, de most nem hagyom magam olyan könnyen elveszni a kéjjel szemben, kitartok és incselkedem még egy kicsit. Míg kegyetlenül nagyon pofára nem ejt ez a szemét dög. Jó, tény, igaza van, ez azonban rohadtul nem segít rajtam, hiszen attól, mert menni kell a megbeszélésre, még nem fog lelohadni a vágyam, sőt, parázhatok, hogy valaki észreveszi, hogy áll a farkam, meg kattoghatok, mi lett volna, ha lett volna időnk most befejezni ezt a játszmát. Inkább kérek öt percet, hogy eldöntsem, mihez kezdjek. Próbálhatnék megnyugodni, de ez lássuk be, esélytelen, ezért inkább elbújok. Az íróasztalt választom, bekucorodom alá, hogy ha valaki mégis betalálna a szobába, ne láthasson meg, pézsét keresek, kibontom a nadrágom, aztán elkezdem végiggondolni, milyen őrjítő és vérpezsdítő lett volna, ha Asame úgy, a falhoz nyomva dug meg, miközben ellátom saját bajom. Elég gyorsan megy, tényleg rohadtul felhúzott és viszonylag hamar össze is tudom szedni magam. Vajon kifutottam már abból az öt percből, amit kértem, vagy tényleg csak pillanatokra voltam a beteljesüléstől? Lövésem sincs, de most muszáj mennem. Elsüllyesztem a szemétkosárban a tettemre utaló nyomokat, rendbe szedem az öltözékem és sietős léptekkel megcélzom az ebédlőt.
Csak Akihito hiányzik, én pedig úgy helyezkedem el az asztalnál, hogy Asame mellett legyek, de Tatsukival szemben. Először arra gondoltam, közéjük ülök, aztán inkább reménykedem csak benne, hogy nem tépik szét egymást. Tudom, hogy békét kötöttek a maguk módján, de a béke mindig csak időleges két olyan ember közt, akik egy embert akarnak. Vagy nem? Nem tudom. Mindenesetre azt hamar megoldják, hogy rohadtul kínosan érezzem magam, ráadásul Tatsuki kibaszottul megsért. Talán az egyetlen ok, amiért maradok, ahogy akarja, mert tudom, hogy képes lenne valamivel a székhez rögzíteni és nem akarom, hogy eddig jussunk. Megalázó lenne. És ha ez még nem lenne elég, Asamétól is megkapom, hogy még meg akarja velem beszélni a dolgokat. Fasza. Még valami?!
Csendben, igyekezve a nyugalmamat megtartani és figyelve a beszélgetést ülök fixírozva aztán az asztalt. Befut Akihito is, de nem különösebben törődöm vele egészen addig, míg rondán nem kezd beszélni a Tatsukival való összemorgása közben. Azt megtanultam, hogy két kutya közé csak akkor szabad beugrani, ha van valami, amivel szét tudja választani őket az ember és még magát is meg bírja védeni, ha esetleg mindketten nekiugranak, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok megpróbálkozni vele. Szerencsére Asame elrendezi a dolgot, ha ideiglenes megoldást is jelent, de valamit mégis, úgyhogy nem kell nekem sem rámordulnom Tatsukira, hogy egy tanítómmal beszél, aki nem mellesleg egy oldalon áll velünk, sőt mi több, Asame legjobb, gyerekkori barátja.
Végül a beszélgetés végén aztán ijesztő erővel szól rám Asame. Úgy, mintha minimum, amint kettesben maradunk, lekapja a fejemet a helyéről, lenyom vele egy focimeccset, aztán ha jó fiú leszek, visszakapom. Nem akarom tudni, mi lenne, ha most ellenkeznék az akaratával, ezért Tatsukira nézek. Jelezni akarom neki, hogy én meg majd vele szeretnék beszélni, vagy nem is tudom, mit... valamit akarok vele, kész, pont. Érti is, meg talán lefut a gondolatai közt az, hogy ha én nem, akkor ő ellenvetéssel éljen Asaménál, ám mivel megyek, nyilván ő hallgat. Leszegett fejjel, idegesen és még mindig megbántottan megyek, de belegondolva nem is tudom, hova kéne mennem. A dolgozószobába vagy a hálószobába? Egyébként is...! Akarok én beszélgetni Asaméval bármiről is? Nem, de ez most valszeg nem fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése