47.

Asame

Még mindig a konyhában ácsorogva újabb cigaretta társaságában gondolkodom el a reakcióján, amit az előbbi monológom váltott ki belőle. Talán végre kezdi felfogni, miért van itt. Végre megérti, hogy nem azért választottam, hogy megdugjam őt mindenáron. Nem hazudok, szándékomban állt. És szándékomban is áll idővel talán, de nem érzem, hogy most akarom ezt. Tatsuo óta sokkal inkább csak a szajhákkal vezetem le ezen vágyaimat, mert nem akarom, hogy bárki a közelmbe kerüljön még egyszer, s bár elmondtam neki, mi történt akkor, az nem ugyanaz, mintha elmondtam volna, Tatsuo halála milyen sebeket ejtett rajtam. Mindig titkoltam ezeket és mindig titkolni is fogom. Idővel talán jön valaki, aki ezt megváltoztatja, talán nekem is szerencsém lesz, ahogy Nishidának... de még nem érzem ezt. Tény, hogy mióta Deon itt van, változom, hogy jó, vagy rossz irányba, magam sem tudom, de nem is számít igazán. Amíg nem tesznek sebezhetővé, nincs min aggódnom... Talán...


Visszamegyek a szobámba és elfekszem az ágyon. Az álmot sikeresen kivertem a szememből, de végül a fáradtság legyőz. Öregszel, Asame, már nem bírod napokig alvás nélkül... Hát nem. De nem is bánom. Annak az időszaknak is megvolt a maga varázsa és ennek is. Cseppet sem bánom. Nagy nehezen végül elnyom az álom. S én hirtelen találom magam a régi emlékek között, Tatsuo mellett, azon a csodálatos estén, mely után apám végül megölte... Mennyivel másabb lenne minden, ha itt volna, s mennyivel másabb lennék talán én is. Ezt dobta a gép, ezt kell szeretni...


A reggel nem jön hamar, nagyon nem és igazából arra kelek fel, hogy valaki kopog az ajtómon. Szétrobban a fejem. Felülök. Úgy aludtam, mint akit kiütöttek, ráadásul egy szál törölközőben. Nagyon remek. Újabb kopogás, mire egy apró morgással válaszolok, hogy szabad, s Ryuuichi dugja be hozzám a fejét.

- Asame-sama – szólal meg csendesen. - Nishida-sama és Kazuki itt vannak és várják Önt...

- Mit akarnak? - morgom halántékom dörzsölve. - Mindegy is... Deon?

- Nem tudom, nem láttam még ma...

- Készítess nekem egy kávét, azonnal megyek – jelentem ki. - És nézd meg Deont, volt tegnap valami kívánságlistája, amit szóban adott elő, kérdezd meg tőle... - mondom, s miután távozik, magamra kapok egy tiszta inget és öltönyt, majd elindulok a dolgozószobámba, hogy kiderítsem, mit is akar Nishida és Kazuki... Az órámra nézek. Tíz óra múlt... Azt hiszem, sikerült kiütnöm magam pár órára az este. Jó pár órára. Mire a dolgozószobámhoz érek, már ugyanolyan rendezettek a vonásaim, mint mindig. Felkerül a rideg álc is, s belépve egy gyors jó reggelt után elfoglalom a helyem velük szemben. A kávé már az asztalomon pihen. Rágyújtok.

- Mondd! Mi ilyen fontos? - kérdezem kimérten.

- Kazu találkozni akart Deonnal – vonja meg vállát.

- És ehhez a te kíséretedre volt szüksége? - szúrok be. - Idehívatom, de ha Kazu bátor, meg is keresheti. Abban a vendégszobában van, ahol ő is lakott – húzom halvány mosolyra számat, s miután távozik a kölyök, Nishida szemébe nézek. - Újabb megbízás?