49.

Asame

És Fei készült a találkozóra. Eddigi rossz előérzeteim hirtelen változnak valami még rosszabbá. Nem félek, sem a haláltól, sem Feitől, most mégis az az érzésem támad, hogy túl könnyelműen rendeztem meg ezt a találkozót, s ez csak akkor válik biztossá, mikor Fei megjelenik, oldalán négy fegyveressel. Remek. Jó, hogy nem egy egész hadsereget hozott magával. Nem lesz könnyű dolgom, már látom.

- Az informátoraim szerint jártál a Honeyban – mondom kocsimnak támaszkodva és rágyújtok. Nem lövöldözni jöttem ide, beszélgetni. A Triádok tagjai mind beképzelt majmok, s olyan könnyen dalolnak pár kedves szóért cserébe, hogy azt öröm hallgatni, Chenggel is ez volt.

- Ígéretes kis szórakozóhely, csak megnéztem magamnak. - feleli nyíltan, én meg már most tudom, hogy sokkal többről van itt szó, mint egyszerű területszerzésről. - Vissza akarom kapni, amit elvettetek tőlem... - jelenti ki határozottan.

- Mit is pontosan? - nézek rá rideg nyugodtsággal. Úgyis mindegy, nem?

- Mindent, ami Chengé volt... - jelenti ki. Mégis mi köze van ennek Chenghez? Kérdőn pillantok rá. Most nincs kedvem a faggatósdihoz, így vagy beszél, vagy inkább itt hagyom a fenébe. - Cheng a testvérem volt, Asame... - jelenti ki. Remek. Mindjárt fülig ér a szám. Naoto és Ryuu arcára kiül a döbbenet. Én ennyire nem verem nagy dobra az érzelmeimet, csak egy aprót rándul az arcizmom. - Azért jöttem ide, hogy megbosszuljam őt, és elvegyek mindent, ami az övé volt, vagy még többet is. Szerinted meddig tartott kideríteni, hogy te ölted meg? Elárulom, nem volt nehéz... - mosolyodik el gúnyosan. - Bár Cheng egy épületes idióta volt, ettől még a testvéremként szerettem. Azt hiszem, a bosszú kijár, nem? Mellesleg... én nem vagyok olyan fair játékos, mint ő volt – fordít nekem hátat és int az embereinek, akik előrántják a fegyverüket. Naoto belökdös a kocsi mögé. Előrántom fegyverem. Remek. Kaptam még egy kínai barmot ellenfélnek, aki ráadásul sokkal nagyobb babérokról álmodozik, mint a testvére. A fordulat egyszeriben meglepő és nevetséges.


Órákig tart a tűzpárbaj, nincs könnyű dolgunk, valaki kurva jól felszerelte őket fegyverzettel és ez most pont nem nekünk kedvez. A vállam ég, ahol a golyó belefúródott, de igyekszem összeszedni magam. Már csak ketten vannak. Talán a két legjobb lövőt sikerült kifognunk. Ryuu és Naoto azonban hamar földre kényszeríti őket is. Odasétálok az egyikőjükhöz, s hidegvérrel agyonlövöm. A másik felordít... remek, itt mindenki mindenkinek a testvére? Kurva jó buli lesz ebből, már látom. Belelövök a férfi vállába, s kínaiul kezdek hozzá beszélni.

- Mondd meg a gazdádnak, te féreg, hogy korábban kell felkelnie ahhoz, hogy engem eltegyen láb alól! – köpöm felé a szavakat ridegen, s hagyom, hogy eliszkoljon. Eddig bírom tartani magam. Naoto megtart, majd a kocsihoz vezet és beültet. Megdícsérem magam, teljesen őszintén. Ügyes vagy, Asame, a következő ilyen faszságodért neked is kijár egy hullazsák. Természetesen, és most még az sem igazán vígasztal, hogy miket tudtam meg. Értesítenem kellene Nishidát, de jelenleg nem fog menni, nagyon úgy érzem. Sok fajta fájdalom van, de van, amit nem tudok már én sem elnyomni, s egy golyó ütötte sérülés pont ezek közé sorolható. Rágyújtok.

- Ryuu! Vitessétek haza Kazukit és értesítsétek Nishidát arról, ami történt! - mondom szigorúan, s lejjebb csúszva az ülésen lehunyom szemem. Próbálva kizárni a fájdalmat és a külvilágot. Mikor megérkezünk, Naoto egyenesen a szobámba támogat. Igyekszem most is megőrizni a méltóságomat, mert ez valahogy mindig is megvolt bennem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki gyengének lásson. Bent a szobámban leoperálja rólam öltönyömet és ingemet, majd a sebet kezdi el vizslatni.

- Ezt én nem tudom kiszedni – mondja idegesen. - Hívom Takashit! - lép el mellőlem, s elszakítva az inget bekötözi addig vállam. - Felelőtlen vagy – mondja, miközben dolgozik. Szeretem, mikor a saját embereim oktatnak ki. - Azért vagyunk, hogy megvédjünk, nem azért, hogy végignézzük, ahogy lelőnek – kapom a megrovást.

- Megszokhattad volna már... - jelentem ki ridegen, s intek neki, hogy hagyjon magamra, most nincs kedvem társasághoz.