5.

Asame

Újabb gúnyos mosoly, egy újabb olyan pillanat, mely teljes mértékben elégedettséggel tölt el. Hagyom, hogy arrébb lökjön, hogy nyeregben érezze magát. Pontosan ezt akartam, meneküljön, tiltakozzon, ellenkezzen. Még igazat is adok neki pár dologban, ami elhangzik. Nem fogom lepuffantani, maximum kap egy csinos golyót a vállába emlékeztetőnek. Jobb, mint a telefonokra beállítható szarok. A szőnyegben sem mutatna jól mintának, rajta már annál inkább... A hülyeség pedig az, amit a kölyök ebben a pillanatban követ el. Határozott léptekkel indul el az ajtó felé. Kap három másodperc előnyt... Letelt.


Mögé lépek, a nadrágom övébe rejtett wakizashi megvillan és torkának feszül. Felsérti nyakának bőrét, s vére is kiserken.

- Egyetlen, gyors mozdulat... Ennyit ér az életed – sziszegem fülébe ugyanazzal a színtelen hanggal, ahogy eddig is beszéltem vele. - Olyan könnyen megszabadíthatlak tőle, hogy észre sem veszed... - mondom még mindig halk ridegséggel. Igen, azt akarom, hogy igenis féljen tőlem. Rettegjen, mert nem fogok vele sem finomabban bánni, mint a többivel. Hiába csinos a kis pofikája, hiába van meg benne az a tűz, ami egyikben sem volt soha... Nem kap könyörületet. Engedelmes rabszolga lesz, aki akkor és úgy fog nyögni bármelyik yakuza ágyában, ahogy az a gazdájának megfelel.


Kezem, mely eddig derekát tartotta szorosan, most ágyékára vándorol és megmarkolja azt. Lehet akármilyen dögös és vad, ha a méretei nem ideálisak, nincs értelme foglalkozni vele, de igenis azok. Nem csak a szája van a helyén, a farka is és ez tetszik. Kibontom az övet, ami nadrágját tartja derekán, lassan kiélvezve minden kínlódását és rezdülését. Kezem becsúszik a szűk anyag alá, hogy utat találva magának bokszerén át, még lankadt férfiasságára szorítson. Nincs kedvesség abban, amit csinálok, nincs élvezet. Leckéztetés van. És én megleckéztetem ezt a taknyot ma, hogy a gondolatomtól se szabaduljon...


Lassan dolgozom, kicsit durvábban kényeztetve, mint ahogy azt a korabeli szűzkurváktól megszokhatta, már ha volt egyáltalán valaha is kapcsolata velük. Nem hiszem. Nem úgy fest. Lassan keményedik meg kezem munkája alatt és ez újabb apró, de annál gúnyosabb és elégedettebb mosolyt csal arcomra.


Hosszú a lecke, és egyre jobban tetszik nekem, amit rajta látok. Vajon meddig bírja még? Meddig nem ad ki egyetlen hangot sem?

- Nyögj! - utasítom halkan, olyan hanggal, melytől egy jobb érzésű uke már háromszor a gatyájába élvezett volna. Meddig makacskodik még nekem? Mikor jön rá, hogy ez az egész, amibe most belekeveredett, nem csak egyszerű játék és gyermeki csínytevésének büntetése?