A látvány, ami fogad, elég… hervasztó. Asame fehér, mint a fal és ridegen néz, mintha egy idegen lennék, aki előtt játszania kéne a keményet. Persze mire is számítottam? Él, ezt akartam látni. És mivel ül, nem ugrálják körbe, műtik, satöbbi, akkor gond nem is lehet, hogy feldobja a pacskert. Mehetnék, de amint Ryuuichi beront, és kis híján fellök, olyan vad ellenállást kap, amilyet megemleget, ha nem mér fel időben. Ám szerencsénkre Asame úgy dönt, igényli a társaságom. Oké, köszi, de mit is mondjak vagy csináljak? Furcsa mód az adja meg a választ, hogy rákérdez, mit szeretnék. Vállat vonok, aztán közel merészkedem az oroszlán szájához, konkrétan leülök az ágyára. Nem nézek rá, féloldalasan foglalok helyet, hogy a figyelmem magára vonhassa, ha akarja, de érezze, nem azért vagyok itt, hogy sajnáljam, vagy lealázzam. Kicsit hátra dőlök és kikutatom a zsebemből a cigarettát, amit elraktam idejövetelem előtt, majd én is rágyújtok. Hogy mit szeretnék? Jópár dolgot a fejedhez vágni, drágám. De pattoghatok én? Főleg, amikor amúgy is szarul van?
- Nem nagyon bírom, mikor tényleg hülyének néznek – kezdem csendesen mormolva. - Oké, nem vagyok egy lángész, a suliban sem voltam valami szorgalmas és nagyrészt idiótán viselkedek, de csekkolom, ha feszültség van körülöttem, és annyit még én is levágok seperc alatt, hogy ha Kazunak mennie kell, méghozzá most és Naoto viszi, akkor szar van a palacsintában. Lehet adni a fasza minden, elvagyunk, mint hal a vízben, csak az első dolog, amire rázoomolok, az, ha rázós kezd lenni a szitu. Ráadásul még az álomvilágomban is van cápa a tengerben – jegyzem meg epésen, lassan körbejárva, megközelítve, amit szeretnék. - Ryuuichi rám nem hallgat, úgyhogy neked kell közölnöd vele, hogy nem vagyok játékmackó, amelyiket rángathat meg cipelhet, és a csemetéje sem, mert nem fogok hallgatni a parancsaira. Én nagyon bírom őt, bár ezt sosem volt módom bejelenteni neki, de amikor az utamba áll, egyszerűen kényszert érzek rá, hogy fellökjem és áttapossak rajta. Csak hát valljuk be, az erőviszonyok ilyesmihez nem igazán adottak – elvigyorodom, aztán belenyomom a hamutartóba a csikkem. – Viszont. Nem tudom… leginkább bejönni akartam, látni és lelépni. Aztán felbosszantottál és maradtam jártatni kicsit a pofám – vallom be konokul nem pillantva Asaméra, így ha idő közben bekómált, akkor majd csak a tudatalattijába megy be az infó, amit közlök vele, tudni meg nem tudom, hogy fogja tudatosan is. - Igazából érzem, hogy nyakig vagyunk a szarban, és még viszonylag egyszerű dolgokat sem értettem meg teljesen, úgyhogy halvány lövetem sincs, mit mondhatnék, mit kérdezzek, vagy mit csináljak. – Ez aztán az előadás. Nagy tapsom lenne, az fix. Bejöttem komplett hülyét csinálni magamból. Menő. Egyre jobb leszek, érzem. Mindegy. És most már ideje kiborítani azt a kurva kását is a tálból, mert elegem van, hogy körözök körülötte, mint egy éhes macska, de amint beledugom a nyelvem, megéget. - Ha tényleg… komolyan gondoltad… és jól meggondoltad… azt… akkor egyrészt azt mondom, tényleg meghibbantál, másrészt meg… nem kívánok burokban élni. Azért tanítasz és azért tanulok, hogy meg tudjam magam védeni, nem? És azt is mondtad, azok a pofonok, amelyeket nem elmesélésből ismerünk meg, hanem megtapasztalunk, mindig tanulságosabbak, jobban megmaradnak. Nem vagyok mazochista, és nem akarok beleszaladni minden tenyérbe, ezért is csinálok úgy, mintha semmit sem értenék a saját helyzetemből. Szépítgethetem, sminkelhetem, de már láttad, mi van. Szóval neked kell okosnak lenned, és ezzel eddig sem volt gond. Ennyi – vallom be neki csendesen. – Viszont azt most megkérlek, hogy nagyon vésd az eszedbe, hogy nekem előtted nem volt senkim, csak anyámnak voltam fontos, de őt is távol tartottam magamtól, hogy apám ne használhassa fel ellenem sosem. Ha a súlyos vállsérülésed után két nappal azt mondja neked az apád, hogy hamar gyógyulj meg, mert anyád szomorú lesz, akit egyébként sosem vonzott a sportod, csak elfogadta, nem nagyon kell gondolkodnod, hogy ez csak a kezdet. Apám lazán kés alá küldött volna és pumpolta anyámat is, hogy vegyen rá, mert mindegy, hogy hogyan, akár a csontjaimat is kicserélhetik, csak úszni tudjak úgy, mint azelőtt. Ja, és persze vegyen rá, hogy levágassam a hajam és sose jusson eszembe újra befesteni. Hát nem. Ellenem ne használják fel az anyámat, aki mindigis imádott és viszont. Innentől kezdve te is gondold végig a te helyzetedet az életemben anélkül, hogy én most itt nagyon megmagyaráznék dolgokat, hiszen elég gyorsan elkezdtél olvasni bennem – kérem igazán komolyan Asamét. – Így konkrétan nem mondtam meg, de korrektül bontod le a páncélzatomat, és mint azt a pillanatnyi példa is mutatja, már eléggé kevés van belőle. – És bízom benned annyira, hogy ez ne legyen nagyon nagy baj számomra, bár bevallom, de csak magamban, félek, hogy felhasználod ellenem, hogy szép lassan jóformán védtelen leszek miattad, ám csakis veled szemben. - Asszed, egy héttel ezelőtt összehaverkodtam volna Kazuval? Egy nagy szart, még én küldtem volna el a faszba, holott én mentem az ő verdájához. Most úgy vagyok vele, egy barátot látok benne. – Miközben erre gondolok, elmosolyodom. Kissé keserűen, de mosolygok magamon. – Na jó, ennyi, befogom.
- Nem nagyon bírom, mikor tényleg hülyének néznek – kezdem csendesen mormolva. - Oké, nem vagyok egy lángész, a suliban sem voltam valami szorgalmas és nagyrészt idiótán viselkedek, de csekkolom, ha feszültség van körülöttem, és annyit még én is levágok seperc alatt, hogy ha Kazunak mennie kell, méghozzá most és Naoto viszi, akkor szar van a palacsintában. Lehet adni a fasza minden, elvagyunk, mint hal a vízben, csak az első dolog, amire rázoomolok, az, ha rázós kezd lenni a szitu. Ráadásul még az álomvilágomban is van cápa a tengerben – jegyzem meg epésen, lassan körbejárva, megközelítve, amit szeretnék. - Ryuuichi rám nem hallgat, úgyhogy neked kell közölnöd vele, hogy nem vagyok játékmackó, amelyiket rángathat meg cipelhet, és a csemetéje sem, mert nem fogok hallgatni a parancsaira. Én nagyon bírom őt, bár ezt sosem volt módom bejelenteni neki, de amikor az utamba áll, egyszerűen kényszert érzek rá, hogy fellökjem és áttapossak rajta. Csak hát valljuk be, az erőviszonyok ilyesmihez nem igazán adottak – elvigyorodom, aztán belenyomom a hamutartóba a csikkem. – Viszont. Nem tudom… leginkább bejönni akartam, látni és lelépni. Aztán felbosszantottál és maradtam jártatni kicsit a pofám – vallom be konokul nem pillantva Asaméra, így ha idő közben bekómált, akkor majd csak a tudatalattijába megy be az infó, amit közlök vele, tudni meg nem tudom, hogy fogja tudatosan is. - Igazából érzem, hogy nyakig vagyunk a szarban, és még viszonylag egyszerű dolgokat sem értettem meg teljesen, úgyhogy halvány lövetem sincs, mit mondhatnék, mit kérdezzek, vagy mit csináljak. – Ez aztán az előadás. Nagy tapsom lenne, az fix. Bejöttem komplett hülyét csinálni magamból. Menő. Egyre jobb leszek, érzem. Mindegy. És most már ideje kiborítani azt a kurva kását is a tálból, mert elegem van, hogy körözök körülötte, mint egy éhes macska, de amint beledugom a nyelvem, megéget. - Ha tényleg… komolyan gondoltad… és jól meggondoltad… azt… akkor egyrészt azt mondom, tényleg meghibbantál, másrészt meg… nem kívánok burokban élni. Azért tanítasz és azért tanulok, hogy meg tudjam magam védeni, nem? És azt is mondtad, azok a pofonok, amelyeket nem elmesélésből ismerünk meg, hanem megtapasztalunk, mindig tanulságosabbak, jobban megmaradnak. Nem vagyok mazochista, és nem akarok beleszaladni minden tenyérbe, ezért is csinálok úgy, mintha semmit sem értenék a saját helyzetemből. Szépítgethetem, sminkelhetem, de már láttad, mi van. Szóval neked kell okosnak lenned, és ezzel eddig sem volt gond. Ennyi – vallom be neki csendesen. – Viszont azt most megkérlek, hogy nagyon vésd az eszedbe, hogy nekem előtted nem volt senkim, csak anyámnak voltam fontos, de őt is távol tartottam magamtól, hogy apám ne használhassa fel ellenem sosem. Ha a súlyos vállsérülésed után két nappal azt mondja neked az apád, hogy hamar gyógyulj meg, mert anyád szomorú lesz, akit egyébként sosem vonzott a sportod, csak elfogadta, nem nagyon kell gondolkodnod, hogy ez csak a kezdet. Apám lazán kés alá küldött volna és pumpolta anyámat is, hogy vegyen rá, mert mindegy, hogy hogyan, akár a csontjaimat is kicserélhetik, csak úszni tudjak úgy, mint azelőtt. Ja, és persze vegyen rá, hogy levágassam a hajam és sose jusson eszembe újra befesteni. Hát nem. Ellenem ne használják fel az anyámat, aki mindigis imádott és viszont. Innentől kezdve te is gondold végig a te helyzetedet az életemben anélkül, hogy én most itt nagyon megmagyaráznék dolgokat, hiszen elég gyorsan elkezdtél olvasni bennem – kérem igazán komolyan Asamét. – Így konkrétan nem mondtam meg, de korrektül bontod le a páncélzatomat, és mint azt a pillanatnyi példa is mutatja, már eléggé kevés van belőle. – És bízom benned annyira, hogy ez ne legyen nagyon nagy baj számomra, bár bevallom, de csak magamban, félek, hogy felhasználod ellenem, hogy szép lassan jóformán védtelen leszek miattad, ám csakis veled szemben. - Asszed, egy héttel ezelőtt összehaverkodtam volna Kazuval? Egy nagy szart, még én küldtem volna el a faszba, holott én mentem az ő verdájához. Most úgy vagyok vele, egy barátot látok benne. – Miközben erre gondolok, elmosolyodom. Kissé keserűen, de mosolygok magamon. – Na jó, ennyi, befogom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése