53.

Deon

Mindjárt az első mondat hallatán grimaszolni kezdek és képtelen vagyok visszafogni magam, közbe kell szólnom.

- Mi van, ha spec jobban ismerem őt, mint gondoljátok? Kazu is ezzel jött nekem, hogy Asamétől ne várjak mást, esetleg még több ridegséget, satöbbi, miközben szerintem kibaszott tápos vagyok ebben is nála – vágok vissza Ryuuichinek. - Nem kell pátyolgatni, ha elér egy mércét, visszaharapok, aztán kvittek vagyunk, én meg igenis a lelkemre veszem, mások hogy viselkednek vele és hogy ő hogy beszél másokkal. - Lazán vállat vonok és elmosolyodom, miközben ravaszul nézek a testőrre. Nem kell féltenie, Asamétől legalábbis biztosan nem. Bár azt is tudom, hogy én ismerem legkevesebb ideje őt, valahogy mégis úgy érzem, sokat tudok róla, látom azt az oldalát, amit más nem. Mert velem kedves és gyengéd is tud lenni, amellett pedig szigorú, félt engem,, és igen, előfordul, hogy rideg, de majd megoldom, hogy ne húzza vissza az álarcát, ha velem beszél, mert baromi fölösleges és lehet, hogy csak felingerel vele. - Kiegyeztünk – vigyorodom el. Belemehetnék sok-sok mindenbe, például, hogy nem szeretném, ha gyerekként kezeljen, ám ahogy én sem, úgy valószínűleg a felnőttek se szeretik, ha megmondják nekik a frankót. Hagyom Ryuunak, hogy önmagához hűen bánjon velem, bár azért azt elég gyorsan tisztázni fogjuk, hogy én nem szállok be harmadiknak a csemetéi közé. Engem csak Asame szedhet ráncba különösebb ellentámadás nélkül, mindenki más számíthat rá, hogy ha igaza is van, akkor is harapós kutyaként odakapok és macskamód megsértődöm. Ilyen vagyok, ez van, ezt kell szeretni. Vagy...? Már nagyon sokat változtam ezalatt a pár nap alatt is... Biztonsággal kijelenthetem, hogy én ilyen vagy olyan vagyok? Nem vennék rá mérget. - Nem akarok zavarni, belefolyni a dolgaiba – mondom még, ezzel jelezve, hogy felőlem rendben van az, amiben megegyeztünk.


Még mindig nyugtalan vagyok, amit úgy kívánok feloldani, hogy elpakolok a szobámban, rendesre beállítom a hajam, kihúzom a szemeimet és kívánságlistát írok, ahova felveszem a korábban a korábban Asaménak említett tételeket, hozzáírom a hajgumit, mert időnként nem ártana, ha össze bírnám fogni a loboncom, meg márkapontosan megadom, milyen szőkítőt szeretnék, mert ahogy a tükörben elnézem, lassan kezd kikopni a hajamból. Eljátszom a gondolattal, hogy milyen poén lenne megint kékfényű feketére festeni a fejem, mert az nagyon menő, de aztán eszembe jut a fekete lé, amit kimosok a hajamból, meg a töredezett hajvégek és inkább szépen elteszem az ötletet későbbre. Amit még sosem próbáltam, de majd kéne, az a vörös csíkozás. Csak pár tincs erejéig, viszont ilyen nagyon élénk színűre... esetleg nem is vörös, hanem pink... Vigyorogva beszélem ezt meg magamban a tükörképemmel és megint nagyon elégedetten hagyom ott a tükröt. Végre képes vagyok enni, úgyhogy mezítláb kicsattogok a konyhába. Ayako persze rögtön rám ripakodik, hogy húzzak zoknit, én azonban finoman megmondom neki, hogy így kényelmesebb és egy réteg pamut nem hiszem, hogy sokat dobna a latba. Nem ért velem egyet, de én csak nevetek anyáskodó morgolódásán.


Megint anyám jut eszembe. Vajon hogy van? Ayako főztje nagyon finom, de úgy ennék anyám mindentbelerizséből például. Majd... Asame jobb, ha felkészül rá, hogy haza nem akarok menni, de az anyámmal való találkozásra igényt tartok és nem mondok le róla. Sok mindenről le tud beszélni, erről nem. Még kell idő. Még tanulni akarok, fejlődni, több és jobb lenni. Megerősödni és Asaméhoz szelídülni, ahogy azt akarom, ez viszont is így legyen. Mert be akarom őt mutatni az anyámnak. Már tervem is van, hogyan érjem el, hogy győzzek. Lehet, hogy túljár az eszemen, hogy jóelőre kitalálja, hogy ha elvisz a színházba, ahol anya előad, nagyon nehezen tart majd távol tőle, de ezen célom érdekében nem fogok félni felhasználni semmit. Még azt sem, hogy mindent eszelős módon meg akar nekem adni. Ha előveszem a kiscicapillantásom, gondolja, ellen tud nekem állni? Én őszintén kétlem. És akkor a markomban lesz, berántom a csapdába, s biztos vagyok benne, hogy utóbb nem fogja bánni, még akkor is, ha megkapom érte a magam fejmosását, mert azt így kell, ez a szabály. Magamban vállat vonok. Tarts ki, anya, hamarosan egy új Deon fog ellátogatni hozzád és eszedbe sem fog jutni, hogy magadhoz ragadd, hogy megpróbáld kicsalni őt abból, amiben van, mert még sosem volt ilyen jó dolga, márpedig te mindig jót akartál nekem... és tudom, hogy tudod, hogy én is neked, ezért nem engedhettelek közel magamhoz. Gyűlöltük volna azt, ha nekimegyek a szerelmednek, a hülye apámnak, mert téged használ fel ellenem. Mert megtettem volna, tudjuk, hogy így van.


Sok idő telt el, talán Takashi végzett már rég Asaméval. Most bekopogok a szobájába és bekukkantok, de ami fogad, az még a korábbinál is borzalmasabb. Nincs magánál, kínlódik, miközben Naoto igyekszik helyt állni. Gyilkos pillantást kapok tőle, talán rám is mordul, hogy hordjam el a belem, ám nem kell kérni ilyesmire, mintha égő tűz csapna az arcomba onnan bentről, úgy rándulok ki és szaladok el. Ez főleg nem az a helyzet, amihez bárki nézőközönséget akar és Asame főleg dühös lenne, ha ott ücsörögnék mellette, mint egy hűséges kutya. Nem beszélve arról, hogy valószínűleg öt percnél tovább nem bírnám. Nekem is fáj az ő fájdalma, úgyhogy ha nem kér rá, jobb szeretnék nem osztozni benne.


Mit csináljak? Mit csináljak? Mi a francot csináljak?! Zenére van szükségem, úgyhogy az első dolgom írni egy másik kívánságlistát, amire felírom a kedvenc előadóim, ami azért egy kiadós mennyiség, hogy ha máshogy nem, egy hifit kérjek és rengeteg cd-t, de ez a tevékenység nem foglal le elég ideig, úgyhogy fürdőnadrágot és törölközőt veszek magamhoz és meglátogatom a medencét. Leérve azonban rájövök, hogy ugyan jó lenne úszni, de baromira nincs kedvem megint újrakenni a szemem és beszárítani a hajam, ezért csak leülök a szélére, feltűröm a nadrágom és a lábam lógatom bele. Fröcskölök, kezemmel játszom a vízzel, mert a hangja megnyugtat. Elvonja a figyelmem. Méghozzá elég jól, mert emlékeket idéz. Semleges vagy boldog emlékeket, amikre kellemes érzés visszaemlékezni.


Végül visszanézek Asaméhoz, de a helyzet nem változott, még mindig magán kívül van, bár már kicsit talán jobban, mint korábban. Inkább visszaveszem az irányt a medencéhez, mert az egész megint teljesen felzaklat, egy merülés azonban megnyugtatna. Az engem árgus szemekkel figyelő testőr persze nem nagyon tud eligazodni rajtam, mert mászok ide, megyek oda, keringek, mint gólyafos a levegőben, ez azonban most a legkevésbé sem izgat. Egy bizalmatlan pillantással jutalmazom, mert medencézni egyedül lenne jó, nem egy néma kolonccal, de nem tágít, én pedig nagylelkűen levegőnek nézem, átöltözöm, majd csobbanok egyet. Mindössze fél óra lehet, amit a vízben töltök, úszkálok, szétbarmolom a sminkem és a hajam, a megnyugvásért cserébe azonban ezek nem nagy árat jelentenek. Bedobok még lefekvés előtt pár falat kaját, de nem abból, amit kértem, azt Asaméval akarom elcsipegetni, ő meg egyelőre örülhet, ha két értelmes mondatra futja neki, nemhogy még a hülyeségeimre felelve egyen. Az ágyba kerülve nyugtatóval ütöm ki magam, aminek most örülök, hogy üres sötétség az eredménye egész éjszakára, mert legalább nem gyötörnek rémálmok. Reggel, már ha a kilenc óra itt is reggelnek számít még, pedig a gyógyszerem bevétele után egy gyors zuhanyt veszek, rendbe rakom magam, egy laza, trapézos szárú, középkék színű farmert veszek fekete, testhez simuló pólóval és kék-fehér kockás inggel, áthúzom a szemem, majd a konyhából kikérve tálcára a kaját, a ház urának szobájába megyek. Rövid kopogás után bedugom a fejem, de immár nem Naoto és a gyilkos szemvillanások fogadnak, hanem Ryuu és egy kicsit jobb színben látszó Asame.

- Hoztam reggelit – jelentem ki elvigyorodva, majd kezeimben a nagy tálcával betappancsolok. Két tányérnyi pirítós, rajta a padlizsánkrémmel, külön tálban a felvágott mozzarella, az olívabogyó és a feldarabolt paradicsom. És egy fürt szőlőt is kaptunk hozzá. Meg is dicsértem Ayakot és alig bírtam ki idefele jövet, hogy ne egyek bele. De kibírtam, úgyhogy duplán büszke vagyok magamra. Minden nagy műgond nélkül Asame ágyára teszem a tálcát és várok. Próbálok nem vigyorogni, úgyhogy grimaszolok és el-elfordulok.