Hallgatom a kölyköt, ahogy közelebb telepedve hozzám ismét mesélni kezd. Jobban szeretem, ha magától tálal ki, mint mikor harapófogót kell előhalásznom és azt alkalmazni vele szemben. Elmosolyodom. Nem azon, amit mond, sokkal inkább az egész helyzeten. Most igazából cseppet sem bánom, hogy beszél, sőt, kifejezetten élvezem is, ezért hátradőlve, lehunyt szemmel hallgatom őt végig, s mikor befejezi, újra rápillantok.
- Ha unnám, már befogtam volna a szádat – húzom elégedett mosolyra a számat. – Gondolom, nem kell bemutatni, hogy hogyan, de ha nagyon szeretnéd... – hajolok hozzá közelebb, de aztán visszadőlök, mikor a szoba hirtelen úgy dönt, fordul velem egyet. - Tudod, piszok mázlista vagy, hogy még van anyád, aki miatt aggódhatsz és aki aggódhat miattad – mondom csendesen és újra kibámulok az ablakon. - Nekem nem volt ilyen mázlim... Mennyire hasonló a sorsunk, nem? Gyűlölöd az apádat, én is gyűlöltem, de nekem csak ő volt anyám halála után. Nyolc éves voltam... - közlöm tárgyilagosan. Utálok erről beszélni, és most sem nagyon szeretnék, de valami arra késztet, hogy tegyem meg, hogy igenis mondjak el pár dolgot Deonnak, bármennyire is nem szeretném. Magam sem értem, miért... - Az élet anya nélkül amúgy sem könnyű, egy yakuza apával pedig egyenesen maga a pokol, s bár tanított és köszönhetek neki jó dolgokat is, sosem tudtam szeretni őt azért, amivé nevelt... Mindig igyekeztem nem olyanná válni, mint ő, s ahelyett, hogy ez sikerült volna, sokkal kegyetlenebb lettem általa... - mosolyodom el keserűen. Talán ez az első alkalom, hogy Deon ennyi érzelmet láthat rajtam megnyílvánulni és talán az utolsó is.
- Asame-sama – lép be Ryuuichi a dolgozószobámba. - Megérkezett Nishida-sama – jelenti be én pedig egy aprót bólintva jelzem, hogy küldje be hozzám, de még hezitál valamin, látom rajta.
- Mi a gond? - kérdezem tőle komoly hangon, mert nem szokott ilyen képet vágni.
- Semmi – hadarja zavartan, mire csak egy szúrós pillantást kap tőlem cserébe. Nem szeretem, ha kertel és nem mondja meg őszintén, mi a gond, vagy mi nem tetszik neki éppen. Azért a legbizalmasabb emberem, hogy ezt megtegye. Nem csak azért, mert olyan kurva jól hangzik. - Pihennie kéne – jegyzi meg csendesen, majd egy rövid meghajlást követően távozik, hogy beengedje Nishidát. Megdörzsölöm halántékom.
- Maradsz vagy csatangolsz egyet? - kérdezem most Deonra pillantva.
- Asame-sama – lép be Ryuuichi a dolgozószobámba. - Megérkezett Nishida-sama – jelenti be én pedig egy aprót bólintva jelzem, hogy küldje be hozzám, de még hezitál valamin, látom rajta.
- Mi a gond? - kérdezem tőle komoly hangon, mert nem szokott ilyen képet vágni.
- Semmi – hadarja zavartan, mire csak egy szúrós pillantást kap tőlem cserébe. Nem szeretem, ha kertel és nem mondja meg őszintén, mi a gond, vagy mi nem tetszik neki éppen. Azért a legbizalmasabb emberem, hogy ezt megtegye. Nem csak azért, mert olyan kurva jól hangzik. - Pihennie kéne – jegyzi meg csendesen, majd egy rövid meghajlást követően távozik, hogy beengedje Nishidát. Megdörzsölöm halántékom.
- Maradsz vagy csatangolsz egyet? - kérdezem most Deonra pillantva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése