Majdnem felnyögök, hogy Kazu ezzel jön. Mennyivel egyszerűbb lenne jó verdákról, meg apróságokról dumálni, de nem. És meg is értem, hogy ő is tudni akar valamit, úgyhogy megkínálom abból a cigiből, amit Asamétól kaptam. Kiveszek egy szálat, s míg végiggondolom, ezt hogy mondjam el neki, komótosan meggyújtom. Csak az első slukk után kezdek beszélni, úgy, hogy a szavak megformálásával együtt ömlik ki a számból a füst.
- Nem tudom, tudnék-e róla bármit, ha nem lenne köze apámnak a balhéhoz, de a lényeg, hogy tudok ezt-azt – kezdem, s meghallom Ryuuichit. Nehéz valamit nem hallani, amit végighord a folyosó. Valószínűleg egy Naotoval megejtett, nem épp kellemes hangvételű beszélgetés zárómondatát csípem el, mert a férfi hamarosan megjelenik. A pillantása elég fura és a köszönést is épp csak vakkantja nekünk, úgyhogy felvonom a szemöldököm. – Szia – mondom neki, vagyis inkább a hátának esetlenül. – Gyere – intek fejemmel Kazunak a szobám felé, ott azért mégiscsak nyugodtabb a légkör. Kivételesen én is egy fotelt választok, hogy kényelembe helyezzem magam. – Szerintem Nishida többet és jobban el fog tudni mondani neked, szóval én csak felskiccelem a vázlatait a dolognak. Az, hogy szar a helyzet, enyhe kifejezés. Jött valami kínai nagykutya, amelyik morog ránk. Olyan fajta, amelyik nagyot harap, mert Asame is megjárta vele. Mert tényleg megsérült… és hát… eléggé – makogom kelletlenül, majd beledöföm a cigarettám maradékát a hamutartóba és megdörgölöm a porcelán fenekén. – Igazából ágyban kéne lennie, szerintem cseszett rosszul van, de ugye Nishida bejelentkezett és hát van mit megbeszélniük, úgyhogy összekaparta magát – osztom meg Kazuval. – Aggódom és hiába szeretném azt, hogy Asame pihenjen, tudom, hogy most nem lehet. Ez a kínai pofa nem csak emberkereskedelemmel foglalkozik, hanem a szervek is izgatják. Ráadásul úgy döntött, kell itt neki terület, ami ugye nagyon nem jelent jót. Ráadásul korábban már járt itt, nálunk. Asame elintézte, hogy semmilyen módon ne futhassak össze vele, mikor jött üzletelni, most meg a házból se tehetem ki a lábam. Nem mintha lenne hova menni, vagy akarnék, csak na, érted. Ezért lettél letiltva te is a kocsikázásról, hogy biztosan elkerüld a kínait – osztom meg a sráccal. – Ez az egyszerű része. Az, amit jobb, ha Nishida magyaráz el, mert én értem nagyjából, de elismételni mindazt, amit Asamétól hallottam, nem valami könnyű. Mindegy. Apám egy amerikai fasz, aki beleverte az öröksége nagy részét egy cégbe, ami Japán számára szinte csupa kacatot gyárt. Olyasmiket, amik itt már múlt századi dolgoknak számítanak. Ehhez képest, mint ma megtudtam, bőszen tejel a cég, csakhogy ebből otthon sosem láttunk semmit. Képbe jött még Kobayashi szenátor, aki ugye félig kínai és valszeg apám cégén keresztül csinál valami kibaszott jövedelmezőt. Én láttam a kimutatásokat, és nem hiszem el, hogy valaki van annyira hülye, mint az apám, hogy kibaszott nagy pénzek folynak be és folynak ki, de az égvilágon semmi más nem történik. Ez miért nem szúr szemet senkinek? Tizenhét vagyok, és még én is látom, hogy itt kurva nagy sumákolás van – dühöngök kicsit, bár nem igazán dühből, csak szánalomból az apám miatt. - És akkor ehhez a sztorihoz jön ez a kínai nagykutya, Fei, de még Asame töri a fejét, mi van ezzel a hárommal együtt. Talán ketten kiokoskodnak valamit. Remélem – teszem hozzá. - Ha jól értettem, akkor lehet, hogy a szenátor a kulcs, ő kapcsolja össze Kínát és Japánt, amihez apám cégét is hídnak használja, de ezt lehet, hogy csak én hámoztam ki a történetből. Viszont ha ez így van, én berobbantanám a céget és konyec. – Ahogy ezt mondom, vállat vonok. Ezt a lehetőséget meg fogom említeni Asaménál, s elhintem nála, hogy már csak azért is tetszene az ötlet, mert így talán biztonságba kerül az anyám, vagy legalább kikerül a harctérről. Mindenesetre hálás vagyok neki azért, mert védi a családom. - Említett Asame még valami Chenget is, hogy Fei mindent akar, ami korábban az övé volt, de nekem ez semmit se mond. Neked?
Jártatom közben az agyam is, hátha valami használható információt elő tudok kaparni az emlékeimből Asaménak, de fogalmam sincs, mi számítana annak. Nem értek én az ilyesmihez, basszus.
- Te várjál csak! – pattanok meg a fotelben. – Cheng… pont Nishidával beszélt Asame róla, mikor idekerültem. Nem kagylóztam, mert igazából úgy gondoltam, Asame csak meg akar félemlíteni azzal, hogy előadja, micsoda kemény maffiavezér, ezt én meg nem kajáltam be, de arra emlékszem, hogy Asame valami fogadásfélét kötött Nishidával, hogy leszállítja Cheng fejét neki.
- Nem tudom, tudnék-e róla bármit, ha nem lenne köze apámnak a balhéhoz, de a lényeg, hogy tudok ezt-azt – kezdem, s meghallom Ryuuichit. Nehéz valamit nem hallani, amit végighord a folyosó. Valószínűleg egy Naotoval megejtett, nem épp kellemes hangvételű beszélgetés zárómondatát csípem el, mert a férfi hamarosan megjelenik. A pillantása elég fura és a köszönést is épp csak vakkantja nekünk, úgyhogy felvonom a szemöldököm. – Szia – mondom neki, vagyis inkább a hátának esetlenül. – Gyere – intek fejemmel Kazunak a szobám felé, ott azért mégiscsak nyugodtabb a légkör. Kivételesen én is egy fotelt választok, hogy kényelembe helyezzem magam. – Szerintem Nishida többet és jobban el fog tudni mondani neked, szóval én csak felskiccelem a vázlatait a dolognak. Az, hogy szar a helyzet, enyhe kifejezés. Jött valami kínai nagykutya, amelyik morog ránk. Olyan fajta, amelyik nagyot harap, mert Asame is megjárta vele. Mert tényleg megsérült… és hát… eléggé – makogom kelletlenül, majd beledöföm a cigarettám maradékát a hamutartóba és megdörgölöm a porcelán fenekén. – Igazából ágyban kéne lennie, szerintem cseszett rosszul van, de ugye Nishida bejelentkezett és hát van mit megbeszélniük, úgyhogy összekaparta magát – osztom meg Kazuval. – Aggódom és hiába szeretném azt, hogy Asame pihenjen, tudom, hogy most nem lehet. Ez a kínai pofa nem csak emberkereskedelemmel foglalkozik, hanem a szervek is izgatják. Ráadásul úgy döntött, kell itt neki terület, ami ugye nagyon nem jelent jót. Ráadásul korábban már járt itt, nálunk. Asame elintézte, hogy semmilyen módon ne futhassak össze vele, mikor jött üzletelni, most meg a házból se tehetem ki a lábam. Nem mintha lenne hova menni, vagy akarnék, csak na, érted. Ezért lettél letiltva te is a kocsikázásról, hogy biztosan elkerüld a kínait – osztom meg a sráccal. – Ez az egyszerű része. Az, amit jobb, ha Nishida magyaráz el, mert én értem nagyjából, de elismételni mindazt, amit Asamétól hallottam, nem valami könnyű. Mindegy. Apám egy amerikai fasz, aki beleverte az öröksége nagy részét egy cégbe, ami Japán számára szinte csupa kacatot gyárt. Olyasmiket, amik itt már múlt századi dolgoknak számítanak. Ehhez képest, mint ma megtudtam, bőszen tejel a cég, csakhogy ebből otthon sosem láttunk semmit. Képbe jött még Kobayashi szenátor, aki ugye félig kínai és valszeg apám cégén keresztül csinál valami kibaszott jövedelmezőt. Én láttam a kimutatásokat, és nem hiszem el, hogy valaki van annyira hülye, mint az apám, hogy kibaszott nagy pénzek folynak be és folynak ki, de az égvilágon semmi más nem történik. Ez miért nem szúr szemet senkinek? Tizenhét vagyok, és még én is látom, hogy itt kurva nagy sumákolás van – dühöngök kicsit, bár nem igazán dühből, csak szánalomból az apám miatt. - És akkor ehhez a sztorihoz jön ez a kínai nagykutya, Fei, de még Asame töri a fejét, mi van ezzel a hárommal együtt. Talán ketten kiokoskodnak valamit. Remélem – teszem hozzá. - Ha jól értettem, akkor lehet, hogy a szenátor a kulcs, ő kapcsolja össze Kínát és Japánt, amihez apám cégét is hídnak használja, de ezt lehet, hogy csak én hámoztam ki a történetből. Viszont ha ez így van, én berobbantanám a céget és konyec. – Ahogy ezt mondom, vállat vonok. Ezt a lehetőséget meg fogom említeni Asaménál, s elhintem nála, hogy már csak azért is tetszene az ötlet, mert így talán biztonságba kerül az anyám, vagy legalább kikerül a harctérről. Mindenesetre hálás vagyok neki azért, mert védi a családom. - Említett Asame még valami Chenget is, hogy Fei mindent akar, ami korábban az övé volt, de nekem ez semmit se mond. Neked?
Jártatom közben az agyam is, hátha valami használható információt elő tudok kaparni az emlékeimből Asaménak, de fogalmam sincs, mi számítana annak. Nem értek én az ilyesmihez, basszus.
- Te várjál csak! – pattanok meg a fotelben. – Cheng… pont Nishidával beszélt Asame róla, mikor idekerültem. Nem kagylóztam, mert igazából úgy gondoltam, Asame csak meg akar félemlíteni azzal, hogy előadja, micsoda kemény maffiavezér, ezt én meg nem kajáltam be, de arra emlékszem, hogy Asame valami fogadásfélét kötött Nishidával, hogy leszállítja Cheng fejét neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése