61.

Kazuki

Deon kérdése az első pillanatban meglep. Hogy a viharba ne lett volna, legalábbis ami Asame vérebeit illeti. Nishidáé valahogy könnyebben viseltek, nem is tudom, miért. Elgondolkodom kicsit. Bár nem volt olyan régen, két, maximum három éve, nekem is fell kell idéznem magamban a dolgokat. Főleg azokat, amik Ryuura és Naotora vonatkoznak. Ha jobban belegondolok, Naotoval akkor sem volt könnyű dolga Asaménak...

- Igazából – kezdek bele – Nishi emberei kész tényeket kaptak. Nishida már úgy mutatott be, mint a pártfogoltját, akit ugyanúgy kell és kellett védeniük, mint őt. Jó, voltak ott is gondok egyik-másik vérebbel, de azt hiszem, olyat, amilyet most te említettél Naotoval kapcsolatban, nem – mondom elgondolkodva, de tényleg nem jut eszembe semmi ilyesmi. - Itt mondjuk teljesen más volt a helyzet. Engem tényleg szajhaként kezeltek, nem pedig pártfogoltként, mindenesetre Ryuuichi akkor is olyan volt, mint egy aggodalmaskodó apa, amit nem csodálok, hiszen két gyereket is nevel. De ő még Asaméval is így bánik, hiába a főnöke – kuncogom. - Naoto persze más tészta. Két nappal azután, hogy idekerültem, Asame egy másik kölyköt is idehozatott. A fiú az egyik este kikezdett Naoval – mondom csendesen, mert nem biztos, hogy jól teszem, ha ezt most elmondom neki. - Naotot pedig nem kellett félteni ilyen téren, hiszen akkor volt talán huszonhat, huszonhét éves... Asame rajtakapta őket és csúnyán megbüntette őt. Emlékszem, Ryuu napokig ápolta, mire végre újra munkába állt. Talán ezért is utálja annyaira azokat, akik Asame közelébe kerülnek. Egyszer már megjárta. A következő ilyenért, Asamét ismerve, az életével fizetne – mondom ki nyíltan. - Asaménál az első és legfontosabb szabály, védeni az árut, ráadásul ha az több lesz, mint áru, akkor elvárja az embereitől, hogy lessék minden szavát a kiszemeltnek... Furcsa egy ember ilyen szempontból. Sosem védett senkit ennyire, mint téged. Állítólag azóta rideg és kegyetlen, mióta az apja a szeme láttára végezte ki azt a testőrét, akibe Asame beleszeretett – mondom csendesen, de én csak azt tudom, amit Nishidától hallottam. Az pedig édeskevés. Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy ha valaki, akkor Deon előbb-utóbb fog tudni hatni Asaméra és talán így ő is óvatosabb lesz és kétszer is meggondolja, hogy mennyire viselkedik majd felelőtlenül. - Visszatérve Naotóra, őszintén nem tudom, hogy mi baja lehet, mert azok után, amiket elmondtál, rohadtul nem kéne aggódnia, vagy így viselkednie veled. Tehát vagy többről van szó annál, mint amit most leszűrünk az egészből, vagy csak túl ideges az események miatt – vonom meg vállaim. - De... - hajolok hozzá közelebb, mintha attól félnék, hogy valaki meghallja - szerinted Ryuunak mi baja volt most? Olyan képet vágott, mint aki most jött egy gyászmiséről – mondom csendesen. Ám mielőtt Deonnal sokat agyalhatnánk, kopognak az ajtón, s Ryuuichi lép be, majd Nishida jelenik meg mellette.

- Kazuki, megyünk! - jelenti ki ellentmondást nem tűrően, én pedig lemondóan felsóhajtok. Előkapok egy papírfecnit a farzsebemből, s Ryuura pillantok.

- Van egy tollad? - vigyorgok rá, mire a kezembe nyom egyet, Nishida pedig sürgetően rám mordul. – Megyek már – mondom, miközben felfirkantom a telefonszámomat a lapra, s menet közben visszaadom Ryuunak a tollat. - Ha unatkozol vagy van valami, hívj – vigyorgok a kölyökre és elköszönök tőle. Nishi ideges és ez rohadtul nem tetszik most. Talán a gond nagyobb, mint azt hittük Deonnal?