Jeremy
Komolyan elgondolkodtat, amit kérdez, de... Végülis miért ne? Az ő szájából annyival másképpen hangzik, mint Ikuéból és ez jó, mert... Mert nem tudtam volna elviselni, ha ugyanolyan lenne. De így... Ráadásul szeretem ezt a nevet és akkor már mért ne olyat válasszak, ami tetszik is.
- Rendben lesz és nem, a szótlanság nem a probléma jele – mosolyodom el halványan, majd megteszem azt, amin már egy ideje agyalok és közelebb lépve hozzá a jobbja alá fúrom magam. Csak pár pillanat kell, de kell, mert egyébként megőrülök. Nem tudom kimondani, hogy szeretném, ha vigyázna magára, hogy jöjjön vissza értem és hogy ne hagyjon magamra, mert a szavak most nem működnek, ellenben ezzel talán ki tudom fejezni, mit érzek. Tényleg csak egy, maximum két perc és már távolodom is el tőle. – Kész vagyok, felőlem mehetünk – mondom csendesen és megvonom a vállam. Most furin érzem magam, mert azt sem akarom, hogy félreértse, mert ez nem egy ilyen nagy összeborulós búcsúzás akart lenni, csak nekem kellett, ennyi. – Ha nem szólalok meg, általában nem tudom kifejezni magam szavakkal – adom meg végül magam, meg a választ is. – Annyiról van szó, hogy nem tudom elmondani, mit érzek, mit gondolok, mert ha kimondanám, nem ugyanolyan lenne, nem azt jelentené, vagy nevetségesen hangzana. – Ennél jobban nem tudom megmagyarázni, mit miért teszek, de ennyire igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése