Deon
Űűűűűűűű! Ez a Jeremy egész tökös...! A kézfogása is rendben van, de ahogy kérés nélkül otthon érzi magát, mintha nem most lépett volna be először a szobámba... Ráadásul attól csak még jobban vigyorgott, hogy totál zavarba jöttem és még ki is oktatott. Hát ezt nevezem! Vagy veszettül utálni fogom, vagy nagyon kedvelni, ez már biztos. Persze remélem, hogy az utóbbi, mert a másik lehetőség nem lenne annyira előnyös.
Na jó...! Ma nagyon osztanak engem az emberek. Elröhögöm magam azon, amit Shinjiről és Tatsukiról mond, s fél arcomat eltakarom kezemmel, úgy csóválom meg a fejemet. Szerintem – ha egyáltalán visszakaptam a szokott arcszínem – megint elvörösödöm egy kicsit, és kínosan mosolygom még egy rövid ideig. Asszem, jobb lesz újraértékelni a Jeremyvel kapcsolatos benyomásaimat, mert cseppet sem az a félénk, lapulós uke, mint amilyennek látszott a szalonban.
- Veled se megyek sokra – jelentem ki, aztán elcsodálkozva nézek rá. Durva? Nem is emlékszem, hogy neveztek-e már így. Közben vált megint a lejátszó, most Get out alive szólal fel, amit személy szerint imádok, de most megkeményít az, ahogy a srác viselkedik velem. Megállok előtte, tartásomból kiűzöm a játékosságot és a barátságosságot, teljesen meghűlök és megkomolyodom. Itt én vagyok otthon, és ezt jobb, ha ő is tudomásul veszi. – Nem vagyok durva, csak elég ideje ismerem Tatsukit, ha pedig valami nem tetszik, ott az ajtó – bökök hüvelykujjammal a vállam mellett rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése