106.

Deon

Na, úgy fest Jeremy kezdi érteni, mi a helyzet. Kihúzza magát, de megadóan válaszol. Kicsit furcsa ez az egész... Azt hittem, frankó lesz, ha Tatsuki végre elhozza, most azonban simán kihajítanám innen. Kezd zavarni, hogy nincs rajtam póló vagy ing, a srác meg bámul engem. Rosszul érzem magam a bőrömben, a zenétől is elment a kedvem, úgyhogy kinyomom. A csend frusztráló lehet, de a zene most csak bosszantana.

- Nagyon jól ismerem Tatsukit – közlöm moderálva egy kicsit magam. - Megmarad, persze, hogy megmarad, ez egyértelmű volt – folytatom komolyan. - Ha ennyit akarok tudni, felhívom őt, vagy megkérdezem Shinjit, de úgy látom, kénytelen leszek magam utánajárni – mondom elégedetlenül. Tatsukit nehéz leállítani, erős, szívós, kitartó, makacs, törekvő és ellenálló, szóval ha nem döglik bele pár órán belül a sérüléseibe, akkor utána már nem fog, hiszen az egészség és a higiénia számára nagyon fontos.


Mérgesen felsóhajtok, aztán vetek egy pillantást az órára, mikor Jeremy a hajamról kérdez. Még kell tíz perc, hogy lássa.

- Marad a fekete keret, középen, taréjszerűen meg rókavörös – árulom el végül. - Még másfél óra kábé, mire kész lesz, amit akarok, mert még meg is akarom vágni – teszem hozzá. - Érdekel az ilyesmi? - kérdezem meg.


Nem vagyok benne biztos, hogy ez jól fog kinézni, de mindenképpen váltanom kellett. Nem untam, ami volt, hanem meg kell kicsit újulnom, hogy túljussak a kudarcon. Biztos vagyok benne, hogy Tatsuki nem viccelt és Eiji már nem él. Akarom tudni, hogy vetett véget az életének? Hogy agyonverte-e, vagy megmérgezte, mint egy patkányt? Mitől lenne jobb ezzel tisztában lenni? Nem tudom, csak azt, hogy ezen kattog az agyam, mióta csak eljöttünk a szalonból. Nem kérdeztem rá Shinjinél, sem Tatsukinál, és ha valamiért lelkiismeret-furdalásom van, akkor az ez. Tudom, hogy a pirszingesem hamar felépül, úgy szokta, nekem viszont még mindig fáj az Eijivel való bukás. Szerettem őt, ám választanom kellett közte és Tatsuki között, ez a kérdés pedig időveszteség nélkül eldőlt.


A hangulathoz felszólal bennem egy dallam, így megkeresem a lejátszóban és ismétlésre állítva azt, elindítom. Lindsey Stirling – Shadows. Valahogy minden benne van.