Jeremy
Elgondolkodva hallgatom Deont. Egyre feszültebb lesz a hangulat köztünk, azt hiszem, és talán nem kellett volna feltennem a kérdést, amit, de nem lep meg, hogy végül őszinte választ kapok. A Tatsukis részhez nem nagyon akarok hozzáfűzni már semmit, mert úgysem tudok mit mondani, és egyébként is már most többet elárultam, mint lehetett volna, így állom Deon tekintetét és végighallgatom, mit mond Eijiről, és valahol meg tudom érteni, miért van most kiakadva. Ugyanakkor az elv, amit fölvázol, egyértelmű és az alapja is valahol mélyen gyökerezik benne, a lelkéből fakad és nem tudom, miért, de ez megnyugtat.
- Láttam, hogy nem volt könnyű a döntésed – mondom csendesen –, de az elveidet is értem. Azt is láttam, hogy fontos neked Tatsuki, mert ott volt a szemedben a féltés és a szeretet is, mikor megütötted és majdnem összeesett. Tudom, hogy jól döntöttél, ha most fáj is, de ennek így kellett lennie. Az életben nehéz döntéseket kell hozni. – Például átvágni a saját bátyád torkát, hogy ne elvérezve szenvedjen el, amitől megremegek, mivel nekem ez is nehéz volt. – Ugyanakkor több esélyt kapott, mint a legtöbb ember és bár sejtem, mi volt az indítéka, sok mindent összekuszált és bekevert. Sajnálom, hogy ez lett a vége és ezt a döntést kellett meghoznod – mondom komolyan, mert ezt így is gondolom. – De ha ez segít, nem szenvedett – teszem hozzá. Ennyi legyen elég, mert gondolom, ez is hajtja és izgatja Deont, csak nem akarom ennél jobban részletezni a dolgot.
Aztán nagyot sóhajtok és tovább figyelem őt, a szemeiben csillogó értelmet és érzelmeket. Emésztem, amiket mondott és próbálom elhelyezni a Deon-képemben. Nem könnyű, de már most tudom, hogy igen sok mindenben hasonlítunk, de nem mindenben, és most már talán könnyebben is venném ezeket a dolgokat. Mindegy, mert Tatsuki megígérte, nem hasonlítgat minket össze, bár valahol biztos vagyok benne, hogy végül fog. Látom a mérhetetlen szomorúságot és bánatot is, amitől legszívesebben odamennék és megölelném, noha ezt gondolom, nem fogadná olyan jól. Rickre emlékeztet ez a tekintet, ez a mélyreható bánat benne, de nem tudom megfogalmazni, miért. Egyre jobban bánt ez a kezdés és ez a hidegség, ami köztünk van, nem így terveztem, bár ebből még lehet jobb is, de... Mindegy, majd alakul, hagyom a végén egy sóhaj kíséretében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése