Jeremy
- Most is féltem – vallom be egyszerűen és komolyan. Igen, nagyon is féltem, mert kedvelem és mert nem akarom, hogy eltűnjön, most nem. Vagy ez már több, mint amit meg szabad engednem magamnak. Nem tudom, fogalmam sincs róla, de így van és kész. Segít... Ennek örülök, akkor legalább ennyivel jobb neki, de mielőtt bármit mondhatnék, beviharzik a fürdőbe. Nem semmi kölyök, az már biztos, majd pár perc múlva visszajön akkora vigyorral az arcán, mint egy ház. Remek lett amúgy a haja és magyarázni is kezd. Meghallgatom, bár úgy hadar, mint néha én, így egy vigyor végigfut az én arcomon is, miközben elképzelem az eredményt. És az összkép nem is rossz, sőt... Igazán tetszetős, aztán kérdez, nem is csodálkozom rajta, vártam már ezt a dolgot.
- Egyszerűen bementem hozzá – mondom meg őszintén, majd elmosolyodom. – Egy tetoválást akartam csináltatni, és tudtam, hogy ő jó, nagyon jó, ezért mentem hozzá. Aztán valahogy ott ragadtam – vonom meg a vállam. – Nagyjából úgy ment a dolog, hogy a kidob és a nem dob ki között ingáztunk bő két órát, aztán végül nem dobott ki, sőt, megkaptam, amit akartam, meg még sokkal többet is. Felajánlotta, hogy tanít rajzolni, meg ilyesmit, aztán valahogy egyre több lett belőle. Meséltem neki sok mindent, aztán valami csak felkeltette az érdeklődését. Segít és ez mindennél többet jelent nekem. Segített lerendezni a múltam és biztonságba helyezni a tesóimat, így mondjuk magához láncolt, de nem baj, mert valahol nekem is ez volt a célom. Aztán meg ment szépen minden a maga módján. – Elvigyorodom. Furcsa, mert ezek most már jó emlékek, pedig akkor marhára nem azok voltak. De most már sokkal jobban érzem magam tőlük, mert... Kellettek ahhoz, hogy ott legyek, ahol most vagyok. A kínos részleteket kihagytam a beszámolóból, úgyis rákérdez, ha érdekli a dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése