109.

Deon

Őszinte srác és ez tetszik benne. Én is féltem Tatsukit, hiába próbál lenevelni róla, mert akit szeretünk, azt féltjük. Remélem, nem kevert magának és kevert neki Eiji nagyobb szart, mint amivel elbír, mert fogalmam sincs, mi a picsát csináljunk, ha tényleg baj lesz. Oké, azt már megbeszéltük Anaival és Kanéval, hogy ha alvilági botrány van, megyek Shinjistől-Bakaristól, ahogy abban is megállapodtunk a csajokkal, hogy ha Asame engem visszatart, elkábíthatják. Szemét dolog, vagy sem, nem tarthat vissza engem semmitől, hiszen csak úgy szerezhetek magamnak elismertséget az alvilágban, ha teljes vállszélességgel kiállok az ügyeim érdekében, arról nem beszélve, hogy Asame meg még hátvédnek sem jöhet, mert yakuzaként ő lenne az első, akit leszednek a terepről. Nem hagyom, hogy baja essen, azt meg aztán főleg, hogy megöljék. Haragudhat rám, lehet dühös, nem izgat, s ha nem érti meg, miért ez az álláspontom, majd lefightolom vele, aztán vagy sikerül nyernem, vagy nem. Szarom le, a lényegen nem változtat semmit. Majd megbékél. Ha nem, még mindig eladhat valamelyik yakuzának, mint szajhát, aztán meglátjuk, mennyi időmbe kerül másokat is zsebre vágni. Most már nincs megállj nekem sem, ha Asamét sikerült meggyőznöm a rátermettségemről, márpedig sikerült, akkor bárkit. Maximum megölnek, de az sem nagy ár, ha nem lehetek vele.


Jeremy válaszán elvigyorodom. Sanszos, hogy kicsit idősebb nálam, de fiatalabbnak fest. Nem mintha a kor sokat számítana. Én is valahogy így jártam, bementem, megharcoltam azért, hogy ne hajítson ki és megkapjam a pirszingemet is, aztán valahogy ott ragadtam és már csak azt vettem észre, hogy bepottyantam a tutiba.

- Ezek szerint te nem hátrálsz meg – mondom félig kérdőn a mondatot, miközben cigarettát kerítek és leülve a srác mellé, megkínálom. - Miket ajánlott neked, mit tanít, miben segít, mit tesz meg még érted? - kérdezem meg, majd ajkaim közé biggyesztem a szálat és meggyújtom. Szeretem ezt az epres ízt, még mindig nem untam meg. Néha persze mást is elszívok, Shinjiéből kérek egy szálat, vagy Asamééból, esetleg Kazuéból vagy Yoruéból, de ez az eperleveles igazán passzol hozzám, ezért nem hiszem, hogy lecserélném. - Az normális, hogy magához láncol, egy tanítvány nagyon is függ a mesterétől. Ha képes vagy megbízni benne teljes mértékig, az lesz a jó állapot – árulom el komolyabb képpel. - Ez a megalapozása az egésznek, mert ha a tanítvány nem ugrik a füttyre, akkor viszlát neki, ami kilencvenkilenc százalékban a halálával egyenértékű. Nem feltétlen azért, mert a mester kinyírja, sokkal inkább a harcoknál mutatkozik az meg, hogy ki mennyire jó tanítvány és ki mennyire jó mester. Én már harcoltam úgy, hogy Tatsuki a háttérből szóval irányított. Rohadt egy dolog, legalábbis a számomra, de megúsztam karcolás nélkül, ami azért jelent valamit – mondom némi büszkeséggel. - Egyébként meg szerinted mivel sikerült megnyerned a tanítvány szerepet?