10.

Tatsuki

Nincs oka rá, de bízik bennem, sőt, meg is mondja, hogy nem fél tőlem. Utóbbit tudom értékelni, az előbbivel viszont nem tudok mit kezdeni. Belép egy tetoválószalonba, felettébb furcsán viselkedik, aztán egészen bőségesen mér számomra a bizalmából, amire nem hiszem, hogy különösebben rászolgáltam volna. Ennek ellenére elégedett vagyok, mert a bizalomra nagyon is szükségünk lesz. Hagyom beszélni, s míg hallgatom, kifejezetten égési sérülésekre alkalmazandó, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő és hámosító hatású kenőccsel óvatosan bekenem a sebét. Magamban kissé mosolygom azok miatt, amiket elmond, a munkámat végezve azonban nem szoktam pofákat vágni, ezért ha a tükörben megbámul, sem fogja tudni, jól felelt-e, vagy mit szólok a hallottakhoz.

- Bántás... - szólalok meg, mikor befejezem a munkám a sebbel. - Először is tisztázni kéne talán, hogy kinek mit jelent a fogalom, vagy épp mit értesz ez alatt. Bántalmazni könnyen és sokféleképpen lehet valakit, és persze nem feltétlenül kell fizikálisan, hogy mélyre ható legyen az eredmény – beszélek tovább. Eközben könnyedén magam felé fordítom, hogy vessek pár pillantást még a mellkasán húzódó vágásokra, aztán a fertőtlenítőért nyúlok. Nem vagyok orvos, de alapvető dolgokat megtanultam, mindenből annyit, amennyire szükségem lehet a pirszingelés és tetoválás során, ráadásul alvilágiként is tudnom kell ellátni a sebeimet, ha nem akarok megdögleni. - Ne hidd, hogy nem tudnálak bántani – folytatom továbbra is csendesen, mialatt ellátom a sebeit. Fontos tisztában lennie azzal, hogy valóban nem egy jótét lélek vagyok, mert nagy pofára esés lesz, amikor szembesül vele, miféle vagyok. Nem mintha érdekelne, az viszont annál inkább, hogy mitől gyullad be. - Én azonban mindig csak akkorát marok a másikba, amit túlél és amitől erősebb lesz. Hacsak nem meg akarom ölni – teszem hozzá elvigyorodva. - Ha nem teszel ellenem semmit, nincs mitől félned, s még a bátyádnak is hajlandó vagyok megfizetni mindazt, amivel az adósa vagy – pendítek meg egy újabb lehetőséget Jeremy előtt, mert arra is kíváncsi vagyok, milyen mértékű gyűlöletre képes és a bosszúállás mennyire jellemzi. - Aztán, ha megérdemled, megtanítalak, hogyan védd meg magad bárki ellen – beszélek tovább nyugodtan, s már egy égési sérüléseknek kedvező kötéssel látom el a testét. - Azt viszont nem látom be, ha pénzért, ágyért és kajáért dugsz, miért várod el még azt is, hogy kielégítsék az igényeidet. Kicsit zavar van ám itt, kölyök – szólalok meg figyelemfelkeltően, de pillantásom le sem veszem a munkámról. - Te tetted magad használati cikké, de másoktól undorodsz, amikor használtak. Érted, miről beszélek, ugye? - kérdezem meg a biztonság kedvéért, noha sejtem, tisztában van a szavaim értelmével. - Ha eladod magad, ne várj megbecsülést, mert csak eszköz vagy abban az esetben, csupán pár nedves lyuk. Persze, vannak olyanok is, akik cserébe simogatnak és csókolnak, de nem ez a jellemző. Ha kölcsönösségre vágysz, ne bocsásd magad áruba, szerető légy, ne hímkurva. Ragadj meg egy embernél, adj meg neki mindent, és csak azt fogadd el, amire szükséged van, de akkor füttyszóra állj rendelkezésére és mindig légy készséges vele szemben. Ez sem garantálja, hogy megkapod, amit akarsz, de még mindig egy normálisabb elképzelés ez, mint várni a nagy szerelmet, ami majd tökéletes és csodálatos és fantasztikus lesz, meg a boldogságot – magyarázom komolyan, aztán a kötés befejeztével visszalépek a munkaasztalomhoz és elkezdek összepakolni. - Biztos szép vagy, amikor kínlódsz – vetem oda Jeremynek könnyedén. - A gyötrelem és a gyönyör nem sokban különbözik egymástól, ezt már biztosan észrevetted, fájdalmat okozni azonban egyesek szerint könnyebb, mint megdolgozni a beteljesülésért. És nem is tévednek nagyot, csak az olyanok, mint a bátyád is, értéktelen hústömegek, amelyeket koncokra kell szedni és a kutyáknak adni – mondom el a véleményemet csendesen, nyugodtan, azzal a helyére pakolom a dolgaimat. - Nem azért, mert kis seggdugó voltál, amikor először hozzád nyúlt, vagy mert bántalmaz, esetleg mert vérfertőző kapcsolatra kényszerít, ezeket pont leszarom, hanem azért, mert a tettei értelmetlenek és vandálmunkák. Sok ilyen embert ismerek és mind elkerül, mert tudja, hogy ha csak egyetlen ujjal is hozzáér ahhoz, ami valamilyen formában hozzám tartozik, vagyis az enyém, módszeresen, lassan és pokoli módon fogom kinyírni őket. - Nem tudom, a srác mit akar, eldönti. Lehet, hogy inába szállt a bátorsága és nem meri megcsináltatni a tetoválást, nekem azonban ez nem fontos, úgyhogy inkább kezet mosok és a konyha pici hűtőjéből előszedem a koradélután betett kaját, hogy a mikróban megmelegítsem. - Tudod, kölyök, rólam a yakuzák is úgy vélekednek, jobb tőlem távol maradni, kapcsolatba sem keveredni velem – árulom el nyíltan, miközben belököm a mikróba a kaját -, de ha ez elkerülhetetlen, mindenki egy oldalon akar így vagy úgy lenni velem, mert az egyik legrosszabb ellenség vagyok a környéken. Nem ismerek könyörületet, ritkán kegyelmezek meg valakinek, de egy nyomós ok sokat segíthet. Ha érdekem fűződik engedni valakinek, egyetlen alkalommal megteszem. Ám nem mindig vagyok alkukész, vannak helyzetek, amikor szarom le az érveket és az indítékokat – osztom meg ezeket is Jeremyvel, aztán kiveszem a megmelegedett ételt és evőpálcával a kezemben visszatérek a műhelybe, hogy helyet foglaljak a székemben és egyek is végre pár falatot. - Ha mára befejeztük, nyisd ki a szalon ajtaját, hogyha Eiji is befut, ne kelljen feleslegesen várnia – utasítom aztán.