11.

Jeremy

Elgondolkodva hallgatom végig, nem szólok közbe, mert érdekel a mondandója és hogy így mit hoz ki belőle. Raktározom az információkat, bepakolom őket a megfelelő helyre, és megfogalmazom a kérdéseimet, a válaszokat, mikor azonban a bátyámról kezd beszélni és az adósságról, halványan felcsillan a szememben a düh, ami át is jár egészen, a kezem ökölbe szorul. Gyűlölöm őt, de vajon kívánnám a halálát? Vagy ha most én kilépek a keze alól, akkor folytatja tovább, csak az öcsémmel, ne adj isten, a húgaimmal? Hányszor gondoltam végig, hogyan kínzom meg egyszer én őt, hogyan csinálom ki, hogyan fojtom meg, de hogy most ennyire közel került a dolog, nem tudom, mit kéne mondanom. Hogy szép lennék, mikor kínlódom? Erre igazán nem tudom a választ, amúgy sem tartom szépnek magam, mégis vonzom a férfiakat, bár nem tudnám megmagyarázni, miért. A felszólításra nem ugrom, van még egy-két kérdésem, amire szeretnék választ kapni, meg sóvárgom is egy kicsit, de ezt majd később.

- Köszönöm. - Azért hálás vagyok, hogy ellátta a sebem, nagyon is. Nem tudom, miért tette, de nekem jólesett. Veszek egy mély levegőt és nekikezdek. - Nem érdekel a fizikai fájdalom – mondom csendesen. – Hozzászoktam, az életem része, lassan hat éve már nem hat meg, bár Lucas mindig tud újat mutatni ezen a téren is, csak mutogatni nem szeretem az eredményét. Ő a lelkemet öli ki. Mikor éveken keresztül csak azt hallod, hogy egy tehetségtelen senki vagy, aki csak szajhának jó, ráadásul anyád is ezt erősíti benned, ha mindent, amit csinálsz, elpusztít, azzal kínoz meg igazán. Nem azzal bántott, hogy megvert vagy megerőszakolt, persze fájt, de ennyi. Ami kínzott belül, hogy nem értékelnek semmire, hogy egy senki vagyok, akit már otthon is csak eszközként kezelnek.


Megint össze kell szednem a gondolataimat kicsit, összepakolni, mit is akarok én kihozni ebből.

- Rosszul fogalmaztam, nem tőlük undorodom, hanem magamtól ilyenkor. Hogy már megint ebbe keveredtem, hogy már megint ezt kell tennem. Nem akarom megtenni, de nincs más választásom. Szerető? Szerelem? Nem hiszek a nagy ő-ben, aki majd fehér lovon érkezik és majd elvisz a fele királyságába. Már kinőttem a mesékből – mondom keserűen. – Ahhoz pedig, hogy valaki a szeretőjének akarjon… Nem tudom, valahol már ebben sem hiszek. Hogy szeretném-e? Talán… Hogy vágyom-e rá? Sokkal inkább. Az, hogy ugranom kéne első szóra, nem akadály, vagy hogy készségesnek lenni. Ha kapok, adok is. Ennyi.


Újabb nagy levegő, újabb pár másodperc szünet, közben nézem, ahogy eszik, de nem érzem magamat abban a helyzetben, hogy merjek kérni, csak egy kicsit, inkább visszahuppanok a székre, ezzel is telik az idő.

- A bátyám… Meddig vagy hajlandó elmenni? – kérdezem csendesen. – Legszívesebben megölném, megkínoznám és kinyírnám. Még élvezném is talán – vallom be csendesen. – Ráadásul most a tesóim lesznek a potenciális jelöltek. Nem fog megállni és az öcsém még csak most tizennégy, az ő életét is elbaszná az a köcsög, vagy éppen a húgaimét. Még annyira ártatlanok és nem akarom, hogy őket is bántsa – osztom meg ezt is a férfivel.


Azért van némi kérdésözön is a fejemben. Eddig bátor voltam, most már annyira nem vagyok az. Nem tudom, hogy választ kapok-e és ha igen, mit kezdek vele, de végül csak kinyögöm.

- Mégis mi vagy te? Vagyis inkább ki? – javítok, mert elég bunkón hangzott az első kérdésem olyan formában. – Azt értem, hogy ez a hobbid, rendben. De mivel foglalkozol te valójában? Pláne, ha még az alvilág gazdagjai sem rúgják össze veled a port. Szóval mi az, amit ezzel a hellyel takargatsz?


Végül már csak egyetlen dolog marad. Én már döntésre jutottam, talán nem jól fejezem ki, amit szeretnék, de nem rezeltem be, még mindig nem.

- Szeretném az a rózsát még mindig, hogy ha áll a megállapodás – mondom csendesen. Nem akarok követelőzni, jogom sincs hozzá, így hát nem is teszem, csak kérek, csendesen, ahogy szoktam. Megértettem azt is, hogy egyetlen esély jár nála, így nem akarom eljátszani, sem azzal, hogy csalódást okozok, sem pedig, hogy egy nyavalygó kölyökké változom, aki csak akar. – Ahogy azt is szeretném, ha megtanítanál arra, hogyan védjem meg magam – teszem hozzá. Tudom, hogy ki kell érdemelnem, de ki fogom. Küzdeni tudok azért, amiért érdemes. Ő lát bennem valamit végre, ezért én a bizalmamat adom neki, de hogy mit kapok cserébe, még rejtély előttem is. De amíg ad célt, küzdeni fogok érte, ahogy kérte, mert fejlődni akarok és kinőni onnan, ahol most tartok.