113.

Jeremy

Ez a mosoly... Most mire kéne vélnem? Mindegy, vegyük úgy, hogy valami tetszik neki, bár a kérdés hangsúlya inkább sértett, aztán meg kötözködő. Remek. Már csak ezek az apró dolgok hiányoznak. De ettől az én szemem is megvillan.

- Pontosan láttam a szalonban, hogy akármennyire is kemény voltál vele, félted és jót akarsz neki, még akkor is, ha ez azzal megy, hogy olyat teszel, ami esetleg neki nem jó. Én féltem és nem akarom, hogy baja essen és úgy érzem, te sem. Ennyiben gondoltam, hogy közösek a céljaink, és amit most elmondtál, az alapján ez megállja a helyét – vonom meg a végén a vállam. Tehát szervrendszer, jó leírás arra, amit ők itt felépítenek, nekem sem jutna eszembe más erről a dolgoról. Jól felépített, minenki illeszkedik bele és senki sem lóg ki. Vajon szánsz nekem ebben helyet, Deon, vagy már most leírtál? Ha jól sejtem, nem csak azon múlik most minden, hogy kedvelni fog-e vagy sem, és végülis ha nyíltan nem is mondta ki, de ugyanazt megteheti velem, mint Eijivel, mert joga van hozzá. Ő Tatsuki gazdája, ennyi. És ebbe nem szólhatok bele, és ahogy nézem, itt nekem már nincs választásom, majd eljön a nap, mikor el kell fogadnom őt gazdámnak, ha addig meg nem ölet vagy halok. Jó kilátások a jövőre. Aztán belekérdez valamibe, amit még magamnak sem tudok pontosan megfogalmazni. - Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem tudom – vallom be. – Reggel óta valami nem olyan, amilyen eddig volt. Beszélgettünk Tatsukival a tegnapról, az éjszakai balhézásomról, ilyesmikről, aztán egyszer csak felült és kb. kidobott olyan indokkal, hogy hozzak kaját. Aztán mikor visszaértem, is olyan feszült volt. Végül nem is tudta megenni a kaját, hanem félrerakta, pedig megint nem tudom, mit mondtam vagy tettem, szóval nem éreztem semmi okát. Aztán rajzolt egy farkast, azt hiszem, Shijit ábrázolta, vagyis nekem az az érzésem, hogy őt ábrázolta – Ez talán megintc sak jelent valamit neki. –, aztán elmondott egy csomó mindent, amit nem ártott tudnom, meg megejtettük a hogyan is viselkedek itt beszélgetést, majd belekérdeztem a tetoválásba és akkor elment. Egyszerűen faképnél hagyott és fogalmam sem volt, már megint mit csináltam. Mikor visszajött, még mindig nagyon feszült volt, de megjött Shinji és már akkor változott minden. Ugyan nem tudom, mi történt köztük, de olyan békés lett a végére a dolog. Szóval szerintem valami komoly dolog dúlt benne... Olyan, mikor magadban van a vihar és nem tudod lecsillapítani és kell valaki, aki segít – próbálom magyarázni a dolgot. - Biztosra veszem, hogy Shinji tud rá hatni, de nem mindenben – mondom meg őszintén. – Ha Tatsuki igazán dühös, mint például amikor újravarrta magát, akkor nem lehet beszélni vele és ezt Shinji is tudja, mert meg sem próbálta, tehát vannak helyzetek, amikor ez sem megoldás. De a legtöbb alkalommal tud rá hatni. A másik, aki erre képes, az te vagy, és itt ki is lőve a kör. Esetleg én nagyon minimális mértékben, és csak ici-pici kérdéskörben, amiben ad vitaalapot, de ilyen nem sok volt eddig – zárom le ezt a gondolatmenetet.


Meglepődöm a dicséretén, ugyanakkor mulattat az is, hogy néha olyan a szóhasználata, mintha tíz éves lennék, de nem foglalkozom most ezzel, halványan viszonzom a mosolyát.

- Igen, ezt Tatsuki is említette, de nem teljesen így, vagyis egyáltalán nem így. Inkább a viselkedéséből éreztem ki, hogy így van, mert teljesen megváltozott a férfi jelenlétében és ez valahogy rám is rám ragadt. Például sikeresen befogtam a szám, amikor legszívesebben nem tettem volna meg, ez nálam nagy szó – teszem hozzá egy fél vigyor kíséretében. – Bakari pedig, jó elárulom, én rohadtul tartottam és tartok tőle, pedig valahol azt érzem, hogy kevésbé veszélyes, mint Tatsuki, de ő nekem rohadtul nem biztos pont, tekintve amit láttam – vallom be csendesen. – A lényeg, hogy Tatsuki is azt mondta, hogy ez előfordul náluk és igazából nem lett volna ebből igazi probléma, ha el nem töröd a bordáját – mondom egyszerűen, mert ez az igazság. – Na meg ha nem teszek rá egy lapáttal én is – teszem hozzá. – Szóval a sok kicsi sokra megy elv alapján jöttek így ki a dolgok. Egyébként annyira nem haragudhat rá, vagyis biztos neheztel, de ahogy hozzáért, meg ahogy odafigyelt rá, mikor elláta a sebét, akkor nem úgy tűnt, mint aki annyira dühös, vagy mérges Tatsukira, inkább aggódó volt. Hogy őszinte legyek, örülök, hogy elküldted utána – mondom még ki csendesen, mivel ez már egy ideje kikívánkozik belőlem.


Hajat szárít, de olyan murisan teszi, hogy muszáj vagyok elmosolyodni.

- Szerintem jó lett – vigyorodom el. Tényleg tetszik és ilyet nem szoktam magamban tartani. – Mondd csak, majd egyszer, ha ráérsz, csinálhatok rólad egy portrét? - Na ez a másik, ami a szalon óta kísért, ugyanúgy, ahogy Tatsukiról való rajzom is, mert bőven nem volt tökéletes, vagy jó és nem tudom. Azon is még agyalok egy darabig, ellenben Deonnak most tudom feltenni ezt a kérdést, azt hiszem. Aztán persze belém fojt minden egyéb dolgot. - Ööö... - De értelmes vagy, Jeremy, szedd már össze magad! – Rendben, de... szóval... ezzel van a nagyobb gondom... Tudom, mit mondott Tatsuki, meg is értettem, de... Fogalmam sincs, mire számíthatok tőle – vörösödöm el halványan. Oké, igen, ez az a kínos feszengős szitu, amitől mindigis tartottam, ahogy most is, de... Jó, túleshetünk rajta, ha Deon ezt szeretné.