116.

Jeremy

Fanyar mosolyra húzom a szám, valahol mulattat, amit mond, ugyanakkor ezek szerint muszáj leszek vázolni a helyzetet, holott nem biztos, hogy ettől jobb lesz.

- Na jó, csak mert talán te vagy az egyetlen, aki segíteni tud. Szóval gondolom, sejted, hogy Tatsuki megdugott. És hát... Shinji végignézte... ez nekem pedig... szóval nem igazán tudok mit kezdeni vele, mert azóta is teljesen ugyanúgy viselkedik és nem tudom eldönteni, hogy mit gondol rólam, vagy minek hisz – mondom ki csendesen. – Az egész furcsa nekem és nem tudok mit kezdeni vele – fejezem be. Most Deon vagy tud ötletet adni, vagy nem... Vagy majd ő is elfordul tőlem, mert az még remek lenne. - Akármi, mondjuk, hogy feláldozol aaaaa... napistennek, vagy valami hasonló. Mert azt csak bizonyos fekvésű szobákban lehet – kuncogom el magam, de aztán keménnyé tesz a vallomásom. Érzem, hogy Deont megdöbbentem, bár nem tudom, pontosan melyik részével, de már felkészülök, hogy elküld, azonban közelebb lép és a vállamra teszi a kezét, ami most rohadt jólesik. Ráadásul mesél is nekem, pedig Tatsuki azt mondta, ez az a téma, amit hanyagoljunk. – Azt hiszem, hallottam a dologról, bár nem követtem annyira mélyen a híreket. – Mivel akkor éppen általában már valakivel smároltam egy szórakozóhelyen, akit felszedhetőnek tartottam egy éjszakára. – Szeretnék én is eljutni oda, mármint hogy ne gyűlöljem, mert... mert ez az érzés megöl – vallom be. – De még nem megy.


Meglepődöm talán, de elmosolyodom.

- Palacsinta, azt már annyira régen ettem és igen, édesen. A legjobb kakaóval, vagy mogyorókrémmel, legalábbis én úgy szerettem – mondom, majd elnevetem magam. – Állok elébe. Egyébként meg tényleg rám akarod pazarolni azt a finom kávét és hátráltatni a megérkezésed a yakuzádhoz? – kérdezem húzva őt, mert szerintem nem rá a válasz.


Megérkezünk végre, gondolom, a dolgozószobába. Nagyot nem tévedhetek, mert benn hatalmas füst van. Na jó, nem olyan hatalmas, de több, mint amihez szokva vagyok. Szóval Asame éppen a papírjai fölé görnyed, ugyanakkor mikor felnéz, megcsillan valami a szemébe. Pillanatok alatt felmérem, hogy tetszik neki Deon új sérója és ahogy nézem, erre a kölyök is rájött, sőt... Na jó, tegyük fel, hogy nem láttam a csillanást egyikőjük szemében sem, ellenben maximum öt percet adok és valahogy kimentem magam innen. Követem Deont és közelebb megyek, de csak egy erőtlen hellóra futja. Ez nem az én napom, ugyanakkor szorongok is egy kicsit ettől a helyzettől, de ahogy Deonnál is, itt sem lehet probléma. A srác ellép szellőztetni, amit valahol meg tudok érteni, mert eléggé rossz a levegő, szóval nem is árt a dolog, meg hát csak nem akarunk itt megfulladni. De ettől még nem tudom jobban, hogyan kéne viselkednem a férfivel szemben.


Az sem segít, hogy figyelem őt, mert felkerült egy álarc, valszeg csak nekem, ami nem igazán könnyíti meg a helyzetem. Kapok egy biccentést, amit nyugtázok, de a szemei hidegek és engem figyelnek valamiféle távolságtartással, miközben a kávéért nyúl. Remekül indul ez a dolog, már látom. Szuper bemutatkozásnak ígérkezik, most már örülök, hogy nem ettem semmit. Viszont Deon bedobja magát.

- Mennyire vagy kajás? - kérdezi meg Asamét, miközben visszalépdel az asztalhoz, majd felül rá. Kicsit talán megdöbbent a dolog, ugyanis asztalon még nem ültem törökülésben, de ez olyan, mintha megszokott lenne neki. Majd felkapja a kávéját ő is.


Asame nem válaszol rögtön, kimért, de precíz mozdulatokkal nézi meg az órát a telefonján, majd egy kurta választ ad csak, ami elég kimért. Na ez is tuti nekem szól, amitől még kisebbre zsugorodik a gyomrom.

- Végzek azzal az aktával és ehetünk.

- Nagyon kitartó vagy - szólal meg némi hecceléssel a hangjában Deon, majd újabbat kortyol krémszínű kávéjából. - Mennyi idő kábé? – Kezd ez az egész kissé komikussá válni a számomra, szóval ha nem lenne ez a helyzet, talán még mosolyogni is képes lennék. Nem mondom, tetszik az, ahogy Deon kezeli a helyzetet, ugyanakkor nem hiszem, hogy ez a beszélgetés az én jelenlétem nélkül is így zajlana.

- Egy óra.

- Oké, addig kétszer éhen halok.


Tényleg kezd egyre komikusabb lenni ez az egész és egyre jobban azt érzem, hogy mennem kéne innen, mielőtt nagyobb galiba lesz, mármint... Na jó, igazából nem tudom, egyelőre tűrök és csendesen úgy teszek, mint egy szobanövény, abból baj nem lehet.

- Nem kell rám várnod - jelenti ki csendesen, újabb cigire gyújtva. Hogy tud ennyit szívni? Ez már túl sok nekem is, de még mindig próbálok beleolvadni a háttérbe, hátha sikerül is. - A munka az munka, Deon, akkor is, ha kurvára nincs hozzá kedvem már.


Deon kiveszi a yakuzája kezéből a cigit, ez engem meglep, mivel sosem mernék ilyet tenni, bár mondjuk Tatsuki az megint más. Ami azt illeti ez mutat nekem némi kapcsolatot köztük, amit ha eddig ne láttam volna, most már egyre biztosabb vagyok benne. De mindegy, inkább hagyom ezt most és tovább figyelek.

- Ezt már megvitattuk - kezd válaszolni lazán, miközben beleszív Asame cigijébe -, úgyhogy tudnod kéne, hogy nem a munkádban akarlak hátráltatni, csak szimplán néha beiktatok neked némi szünetet, amolyan kényszerpihenőt - közli komolyan, de azért mosolyogva, majd visszaadja a cigit és lemászik az asztalról. - Akkor egy óra múlva a konyhában.


Ennyi lett volna? Valahogy nem hiszem, vagyis nem tudom, miről van szó. De ezek szerint nem is kell ezt nekem érteni. Ha Deon megy, megyek utána, bár most inkább egy szobatartozéknak akarok tűnni, de jó nekem jelen pillanatban követő szerep is, legalább eltűnök innen, mert kurva feszültté tesz ez a helyzet és az, hogy kb. átnéznek rajtam, vagyis Asame néz át rajtam.

- Nem felejtettél el valamit? – kérdezi a yakuza kimérten. Akkor ezt most magamra kéne vennem? Vagy inkább maradjak kussban, hadd fightolják le egymás között ezt a dolgot? Végül marad a második változat, jobb lesz az nekem most, ha nem kerülök ki céltáblának.

- Nem - felel vigyorogva Deon. - Csak túl morc vagy és megbeszéltük Jeremyvel, hogy ha megkívánod az emberhúst, ő fut, én meg felajánlom az enyémet. – Igazából más lenne ez a beszélgetés, ha... Na igen, a ha bőven én vagyok itt, most már ténylegesen megfordul a fejemben, hogy elnézést kérve eltűnjek innen, de igazából mulattat is a dolog, ha csak magamban is, így megvárom a végkifejletet.

- Mondtam, be kell fejeznem a munkát, addig nem jöhet szóba az étkezés – vág vissza a férfi. Egyre kevésbé értem, mi is zajlik itt pontosan, de amiben biztos vagyok, hogy a morcosság inkább csak nekem szól, vagyis ezt akarom hinni. Nem lehetek teljesen biztos benne, tényleg csak szeretném, ha így lenne.

- Ezt így konkrétan nem mondtad ki - hecceli vissza a yakuzát. - Szörnyű vagy - közli végül sóhajtva. - Na... lépünk, mert hosszú lesz az egy óra. – Deon hangjában valamiféle csalódottságot lehet hallani, vagyis, mintha azt hallanám ki, ugyanakkor tök cukin cirógatja meg a hasát, és már várom, hogy lesz-e hatása, de... Nem, ez elmarad. A franc, pedig már azt hittem, hajlandó lesz a yakuzája is felolvadni, de azt hiszem, nagyon tönkrecseszte a hangulatot a jelenlétem. Ettől mondjuk egy cseppet sem érzem magam jobban.

- Akkor most mondom - jelenti ki végül kicsit talán ridegen. - Ha végeztem, megcsörgetlek - veszi kezébe újra az aktát és folytatja tovább a munkát belefeledkezve a dologba. Ha ezt tényleg nekem szólt, akkor nem igazán érzem jól magam, ha úgy egyébként is ilyenek, amit nagyon kétlek, mert akkor nem húzták volna egymást, akkor meg... Akkor meg nincs miről beszélni, mert nincs. Mert ugye ez ki van zárva nálam. Mindenesetre nem ment valami jól ez a kör, azt hiszem, de már mindegy.


Deon végül feladja és félmosollyal az arcán csóválja meg a fejét, majd csak int nekem, én pedig egy biccentés után követem, azonban amint kiérünk az ajtón, a kezembe nyomja a bögréjét és visszarohan, miközben az ajtót sem felejti el becsukni. Remek. Van időm itt üldögélni végülis, vajon mennyi ideig tarthat amíg… Mi is? Nem tudom pontosan, de elgondolkodom azon, hogy vissza kéne mennem a szobába, majd végül felsóhajtok és a fal mellett lecsúszom, jó nekem itt…