118.

Jeremy

Elmosolyodom.

- Azt hiszem, majd megejtem vele a beszélgetést, vagy valami hasonló. Nincs kedvem vele rosszban lenni, mert akárhogy is nézem, nem fogom tudni őt elkerülni, ez már bizonyos – mondom csendesen, követve Deont. Majd elgondolkodom. – Ez volt az az első nagy hiba, amiről mindenki beszél, csak senki nem hajlandó elmondani, miről is van szó igazából? – kérdezem meg őszinte kíváncsisággal. Ez érdekel, mert tényleg eddig mindenki emlegette nekem, de konkrétan senki nem volt hajlandó megmondani, hogy miről is van szó. – Shinji pedig egyszer csak megállt az ajtóban és közölte Tatsukival, hogy reméli, úgy megdug, hogy utána nem tudok felállni. Na valahogy így is történt a dolog, miközben én nyögtem Tatsuki alatt, Shinjivel kb. bájcsevegést folytattak. Szóval nem értettem az egészet és azóta sem nagyon sikerült zöld ágra vergődnöm magammal ebben a témában.


Hallgatom Deont és figyelem, miként pakolászik, majd örömmel huppanok le mellé, miközben a telefont és a cigit én is eltüntetem a zsebemből, úgy azért kényelmesebb.

- Hm... Például honnan van érzéked ahhoz, hogy mindig rosszfiút fogj ki? – kuncogom el magam, kicsit húzva Deont. – Ráadásul olyat, aki még vadászni is hajlandó rád – mosolyodom el. – Egyébként meg értem, hogy miért nem rakjátok ki, ez valami olyasmi, amit az ember szeret megtartani magának. Vagyis én például szerettem megtartani magamnak és nem kikiabálni mindenkinek, mert az ront az összképen, vagy valami hasonló. De ettől még látszik, már ha hajlandó vagy a felszín alá nézni, legalábbis rajtad látom, minden percben, a yakuzádon meg hát... Néha, például, mikor először meglátott téged – mondom komolyan, de mosolyogva. – Ja, és még egy kérdésem van. Min ütköztél meg annyira az előbb a folyosón?