Hát... őszintén nem tudom, mennyire Shinjis vagy sem ez a tett, amit Jeremy mesél. Nincs kétségem afelől, hogy ez így megtörtént, csak nem tudom hova helyezni a Shinji-képemben. Nagyon szeretnék most már beszélni vele tényleg, mert ez az egész érdekel.
- Először nekem is azt mondták, hogy csak szexelni járnak össze – mondom. – Talán az elején úgy volt, bár én nagyokat kamilláztam, mert Shinji nem uke típus, Tatsuki mellett viszont más nem lehet, mert azt se bírja, ha valaki a háta mögé kerül, meg hát Tatsuki sose tartott semmilyen szeretőt és igénye se volt rá, ahogy én láttam. Aztán minél inkább elkezdtek kussolni, hogy mégis miért járnak össze, annál gyanúsabb volt nekem, hogy alakul köztük valami. Januárban már eléggé biztos voltam benne, hogy... - Keresem a szót, néhányat csettintek is, hogy beugorjon. – Szal érted, hogy az a valami már megvan. Hogy mi, azt nem tudtam, csak azt, hogy van, létezik. Mert Tatsuki a lakására hívta Shinjit, miközben az számára egyfajta szentély, oda vonul el, ha nyugalmat akar, az egy biztonságos hely a számára, ráadásul a születésnapján hívta fel oda Shinjit, akinek halvány lilája se volt, hogy különleges az a nap. Ez jelent valamit, ebben tuti voltam – magyarázom kicsit lelkesebben. – És azóta akármit figyelek meg, azt látom, hogy nagyon is egymásra találtak, csak erről mélyen hallgatnak. Shinji nem beszél, nem csinál furcsa dolgokat, nem igazán tűnik úgy, hogy bármiben megváltozott volna, valahogy mégis érzem, hogy igenis változott. Úgy jött vissza Tatsuki születésnapjáról, hogy pirszing volt a nyelvében, mikor még csak utalni se utalt rá, hogy akar ilyesmit, aztán nem sokra rá tetoválása is lett. Ezen rohadt nagyokat néztem – vallom be még most is kicsit csodálkozva. – Tatsuki meg... hát... tőlem eltávolodott, nem beszélgetünk már úgy, mint régen. Már nem tervez nekem tetkókat, amit a bőrömre akarna rajzolni, a falán a Deon-részleg régóta nem bővül, ellenben Shinjinek lett egy helye és egyre több rajz kerül oda – magyarázom ezt szomorúan. – Én örülök, ha boldogok, mindigis azt akartam, hogy Tatsuki megtalálja azt, aki neki olyan sokat jelent, mint nekem Asame, csak... csak nem gondoltam, hogy ez azzal jár, hogy engem kizár ebből a boldogságból... - ismerem be nem kevés csalódottsággal. - Igazából amikor elmondtad, hogy mennyi lehetőséget és bónuszt kapsz és kaptál Tatsukitól, egy pillanatra majd’ megölt a féltékenység és rohadtul megijedtem, hogy kész, most lettem kiírva az életéből véglegesen, mert pótolt engem veled, hiszen tényleg sok közös vonásunk van – vallom be ezeket is. – De ha ez így is van... nem fogok küzdeni – hozom is meg a döntést majdnem elbőgve magam. – Ha én veszélyes vagyok az ő boldogságára, akkor tényleg jobb, ha kizár az életéből – mondom is meg, miért döntöttem úgy, ahogy.
Tartok egy kis szünetet a beszédben, míg visszanyelem a könnyeimet és megnyugszom. Komolyan gondolom, hogy kemény áldozatokat hozok meg Tatsukiért, hiszen ő sem kímélt soha senkit és semmit értem. Most az a minimum, hogy én nem cseszem el neki a Shinnel való kapcsolatát, és visszaadom neki a legjobb kutyáját is, ami nélkül úgy fest, hogy a halálba hajtja magát. Akarom, hogy Jeremynek is összejöjjenek a dolgok, ezért is kell visszavonulnom. Ha végül nem kapok mást Tatsukitól, csak a kutyáit, én meg lehetek simán yakuza, az is több a semminél. Azt, amit már kaptam tőle, elvenni nem tudja, nem is fogja megpróbálni, s hogy nem vagyok már nála kiváltságos... Fáj, nagyon is fáj, de megértem. Mélyeket sóhajtok, aztán felülök és rágyújtok.
- Évekig egy szál fürdőgatyában bámultak az emberek, ráadásul egy ötvenes kínai cukrosbácsi kerülgetett gyerekkoromban. Szerinted? – kérdezem meg komolyan, de egy erőtlen mosolyt azért küldök a srácnak, hogy érezze, nem akarom leharapni a fejét. – Meg hát magasabb voltam szinte minden osztálytársamnál, vékonyabb is, a hajam is mindig hosszabb volt, és köldökpirszingem is lett, úgyhogy nekiálltak csesztetni. A mozgásom és kommunikációm is más, mint a japánoké, sokkal szabadabb is vagyok mindkettőben. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kíváncsiságom és a merészségem miatt elég sok mindenről volt már viszonylag korán fogalmam, amiről mélyen hallgattam. Nem mintha lett volna bárki, akivel beszéltem, de amikor beleszólhattam volna a beszélgetésbe, hogy kiokosítsam a többieket, inkább befogtam a szám és elhúztam a csíkot. Na meg akkor még jócskán kemény drogkúrán voltam, hogy ne aludjam végig a napjaimat és ne essek kómába, attól meg állandóan kangörcsöm volt. Így azért felszed az ember némi szégyenérzetet, gátlást és társait. Mindig rohadt ciki az is, ha valaki rám nyit, mikor táncolok például, csak tudom, hogy nem fog semmilyen támadás érni, mert megszokták már, hogy nem vagyok normális és ezt nyíltan vállalom is. Amikor még a szülői házban éltem, ezzel nem volt gond, mert a kutya nem nézett rám, itt viszont keresnek ezért-azért – teszem még hozzá.
- Évekig egy szál fürdőgatyában bámultak az emberek, ráadásul egy ötvenes kínai cukrosbácsi kerülgetett gyerekkoromban. Szerinted? – kérdezem meg komolyan, de egy erőtlen mosolyt azért küldök a srácnak, hogy érezze, nem akarom leharapni a fejét. – Meg hát magasabb voltam szinte minden osztálytársamnál, vékonyabb is, a hajam is mindig hosszabb volt, és köldökpirszingem is lett, úgyhogy nekiálltak csesztetni. A mozgásom és kommunikációm is más, mint a japánoké, sokkal szabadabb is vagyok mindkettőben. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a kíváncsiságom és a merészségem miatt elég sok mindenről volt már viszonylag korán fogalmam, amiről mélyen hallgattam. Nem mintha lett volna bárki, akivel beszéltem, de amikor beleszólhattam volna a beszélgetésbe, hogy kiokosítsam a többieket, inkább befogtam a szám és elhúztam a csíkot. Na meg akkor még jócskán kemény drogkúrán voltam, hogy ne aludjam végig a napjaimat és ne essek kómába, attól meg állandóan kangörcsöm volt. Így azért felszed az ember némi szégyenérzetet, gátlást és társait. Mindig rohadt ciki az is, ha valaki rám nyit, mikor táncolok például, csak tudom, hogy nem fog semmilyen támadás érni, mert megszokták már, hogy nem vagyok normális és ezt nyíltan vállalom is. Amikor még a szülői házban éltem, ezzel nem volt gond, mert a kutya nem nézett rám, itt viszont keresnek ezért-azért – teszem még hozzá.
Helyeslőn és komolyan bólintok párat a megállapításra.
- Két ellenségünk is volt, aki megpróbált engem elrabolni, hogy sarokba szorítsa Asamét. Az elsőt kicseleztük, Shinji volt a hasonmásom, akivel Asame megjelent a gyorsulási versenyen, én meg addig Tatsuki kecóján imádkoztam, hogy mindenki ép bőrrel megússza. Nem sikerült, úgyhogy a második kínait, a már említett Luxot, kurva nagy erőkkel állítottuk szembe. Mindkét világban nagyon fontos a tanítvány, az utód, mert értéket képvisel. Ha valaki utód nélkül hal meg, minden, ami az övé, arra mások rátehetik a kezüket és ez komoly problémát jelent – magyarázom meg Jeremynek. - Ha valaki Asaménak igazán mélyre akar szúrni, nem rajta keres fogást, hanem rajtam és fordítva. És igen, mivel én nem csupán a pártfogolja vagyok, Asamét nem lehetne fékezni abban, hogy mindent megtegyen azért, hogy épségben visszakapjon, ez meg nem csak neki komoly bukta, de a többi yakuzának is – ismerem el ezeket is. – A szajhákkal más a helyzet, az meg annyira értéktelen, hogy adhatod-veheted, kölcsönadhatod, megkínozhatod, megölheted, bármi. Eszköz, élvezeti cikk, akár a cigi. – És elszívom az utolsó slukkom, aztán elnyomom a csikkemet. – Ha valakinek mutatós szajhája van, az felkelti mások érdeklődését is. Ráadásul Asame anno sok időt ölt abba, hogy fiatal srácokat fogjon be, törjön meg és adjon el yakuzáknak, vagy másoknak – teszem hozzá. – Tudom – jelentem ki mosolyogva. – Értem én, hogy érted – nyugtatom meg Jeremyt, mert nagyon is ismerem a szemében, amit most látok. – Nem volt ez az elején ennyire tuti, csak addig küzdöttem, míg az nem lett – vallom be őszintén. – Asame engem is meg akart nevelni és el akart adni, csak én közöltem vele, hogy két módon távozom a házából és ezért mindent meg fogok tenni, hullazsákban vagy szabadon. Mindkettőt élből kicsukta, mint lehetőséget, mire közöltem vele, hogy eladhatatlan áru vagyok és ha mégis talál rám vevőt, kinyírom és visszajövök hozzá. Végigharcoltuk az utat ide, folyton keresztbe tettünk egymásnak, és az alapszabály az volt, hogy mindent megkap a másik, amit nem akar és semmit, amit akar – mesélem el. - Neki tetszett az, hogy folyton ellenállok, lázadok, küzdök, hogy nem hagyom magam legyőzni, még a következmények sem érdekelnek, de nem adok alább, mint amit akarok, így a pártfogoltjának választott. Mindketten megközelíthetetlenek voltunk, ő egyszerűen csak elutasító volt, én agresszív és támadó, ha közeledtek hozzám, de valahogy mégis ragaszkodtunk egymáshoz. Asame kapott egy lövést, ami miatt aggódtam, hogy kimúlik, pedig nem volt olyan súlyos, csak egyszerűen nem akartam szabadulni tőle. Nekem ő volt az, aki lehetőségeket látott bennem, aki tanítani akart, és nem akartam elveszíteni őt, és ilyen szempontból ő is ragaszkodott hozzám, mert azelőtt senkiben sem látott többet szajhánál. Ebből lett az, ami most van. Lassan, mert mindkettőnknek egy száznyolcvan fokos fordulatot kellett vennie, és gyorsan, mert itt voltunk a nap huszonnégy órájában gyakorlatilag összezárva. Mindkettőnknek a másik volt az utolsó lehetősége, ezt pedig szerencsére mindketten felismertük. Asame rohadt vakmerő módon élt, konkrétan hidegen hagyta, hogy meghalhat, nekem meg nem sokat adtak időben, mielőtt végleg bekómálok. Az meg, amit érzünk... hát alakult – mondom végül a vállaimat is megvonva. – Nehéz nem imádni valakit, akiért akkor is odavagy, ha dühös, villognak a szemei, vagy rideg és goromba. Mert nekem ő akkor is tetszett és tetszik a mai napig is, amikor hűvös és kimért – vallom be őszintén, hiszen ez az Asame számomra ugyanannyira vonzó, mint a romantikus vagy a szenvedélyes. - Veszett sokat oltottuk egymást, olyan pengeharcokat vívtunk, hogy az nem igaz. Én mindig bírtam ezt, neki meg nyilván bejött, hogy mindig van egy válaszom, nem lehet övé az utolsó szó, jutsz se maradok alul. Valahogy ennyi. Azt akartam, hogy szüksége legyen rám, mert nekem szükségem volt őrá, és azt akartam, hogy becsüljön meg és szeressen, mert én becsültem és szerettem. Részemről ez így működött, megharcoltam azért, hogy ilyen életem legyen. Nem is volt veszíteni valóm, mert úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, akkor legalább megpróbáltam és nem is akarok tovább élni – teszem hozzá könnyedén.
- Két ellenségünk is volt, aki megpróbált engem elrabolni, hogy sarokba szorítsa Asamét. Az elsőt kicseleztük, Shinji volt a hasonmásom, akivel Asame megjelent a gyorsulási versenyen, én meg addig Tatsuki kecóján imádkoztam, hogy mindenki ép bőrrel megússza. Nem sikerült, úgyhogy a második kínait, a már említett Luxot, kurva nagy erőkkel állítottuk szembe. Mindkét világban nagyon fontos a tanítvány, az utód, mert értéket képvisel. Ha valaki utód nélkül hal meg, minden, ami az övé, arra mások rátehetik a kezüket és ez komoly problémát jelent – magyarázom meg Jeremynek. - Ha valaki Asaménak igazán mélyre akar szúrni, nem rajta keres fogást, hanem rajtam és fordítva. És igen, mivel én nem csupán a pártfogolja vagyok, Asamét nem lehetne fékezni abban, hogy mindent megtegyen azért, hogy épségben visszakapjon, ez meg nem csak neki komoly bukta, de a többi yakuzának is – ismerem el ezeket is. – A szajhákkal más a helyzet, az meg annyira értéktelen, hogy adhatod-veheted, kölcsönadhatod, megkínozhatod, megölheted, bármi. Eszköz, élvezeti cikk, akár a cigi. – És elszívom az utolsó slukkom, aztán elnyomom a csikkemet. – Ha valakinek mutatós szajhája van, az felkelti mások érdeklődését is. Ráadásul Asame anno sok időt ölt abba, hogy fiatal srácokat fogjon be, törjön meg és adjon el yakuzáknak, vagy másoknak – teszem hozzá. – Tudom – jelentem ki mosolyogva. – Értem én, hogy érted – nyugtatom meg Jeremyt, mert nagyon is ismerem a szemében, amit most látok. – Nem volt ez az elején ennyire tuti, csak addig küzdöttem, míg az nem lett – vallom be őszintén. – Asame engem is meg akart nevelni és el akart adni, csak én közöltem vele, hogy két módon távozom a házából és ezért mindent meg fogok tenni, hullazsákban vagy szabadon. Mindkettőt élből kicsukta, mint lehetőséget, mire közöltem vele, hogy eladhatatlan áru vagyok és ha mégis talál rám vevőt, kinyírom és visszajövök hozzá. Végigharcoltuk az utat ide, folyton keresztbe tettünk egymásnak, és az alapszabály az volt, hogy mindent megkap a másik, amit nem akar és semmit, amit akar – mesélem el. - Neki tetszett az, hogy folyton ellenállok, lázadok, küzdök, hogy nem hagyom magam legyőzni, még a következmények sem érdekelnek, de nem adok alább, mint amit akarok, így a pártfogoltjának választott. Mindketten megközelíthetetlenek voltunk, ő egyszerűen csak elutasító volt, én agresszív és támadó, ha közeledtek hozzám, de valahogy mégis ragaszkodtunk egymáshoz. Asame kapott egy lövést, ami miatt aggódtam, hogy kimúlik, pedig nem volt olyan súlyos, csak egyszerűen nem akartam szabadulni tőle. Nekem ő volt az, aki lehetőségeket látott bennem, aki tanítani akart, és nem akartam elveszíteni őt, és ilyen szempontból ő is ragaszkodott hozzám, mert azelőtt senkiben sem látott többet szajhánál. Ebből lett az, ami most van. Lassan, mert mindkettőnknek egy száznyolcvan fokos fordulatot kellett vennie, és gyorsan, mert itt voltunk a nap huszonnégy órájában gyakorlatilag összezárva. Mindkettőnknek a másik volt az utolsó lehetősége, ezt pedig szerencsére mindketten felismertük. Asame rohadt vakmerő módon élt, konkrétan hidegen hagyta, hogy meghalhat, nekem meg nem sokat adtak időben, mielőtt végleg bekómálok. Az meg, amit érzünk... hát alakult – mondom végül a vállaimat is megvonva. – Nehéz nem imádni valakit, akiért akkor is odavagy, ha dühös, villognak a szemei, vagy rideg és goromba. Mert nekem ő akkor is tetszett és tetszik a mai napig is, amikor hűvös és kimért – vallom be őszintén, hiszen ez az Asame számomra ugyanannyira vonzó, mint a romantikus vagy a szenvedélyes. - Veszett sokat oltottuk egymást, olyan pengeharcokat vívtunk, hogy az nem igaz. Én mindig bírtam ezt, neki meg nyilván bejött, hogy mindig van egy válaszom, nem lehet övé az utolsó szó, jutsz se maradok alul. Valahogy ennyi. Azt akartam, hogy szüksége legyen rám, mert nekem szükségem volt őrá, és azt akartam, hogy becsüljön meg és szeressen, mert én becsültem és szerettem. Részemről ez így működött, megharcoltam azért, hogy ilyen életem legyen. Nem is volt veszíteni valóm, mert úgy voltam vele, hogy ha nem sikerül, akkor legalább megpróbáltam és nem is akarok tovább élni – teszem hozzá könnyedén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése