- És ha ő jönne ide? Mármint persze ez hülyeség volt, azaz... Na bocs... - nyögöm ki csendesen. De hülye vagyok...! – Gondolom, akkor sem hagynának titeket kettesben... Vagyis nem tudom... De azt hiszem, neki is hiányzik, hogy rendesen beszélhessen veled. Egyébként az elején, jó, nem csak az elején, de mindenki azt vágta a fejéhez, hogy azért akar megtartani engem, mert hasonlítok rád. Mindenki ezt kérdezte tőle és én nem értettem, miért. Aztán megvilágosodtam. Ennek ellenére nem tudom... Én nem hiszem, hogy ez lenne az oka, vagyis remélem, hogy nem. Állandóan összehasonlított minket, nekem ki is mondta a dolgokat és én mindig azt éreztem, hogy ez egy olyan csata, amit el sem kezdtem és már el is vesztettem. Szóval nem tudom, ez mennyire volt érthető... de fontos vagy neki még mindig és valahol neked köszönheti, hogy egyáltalán boldog tud lenni és érez, szóval ha te nem vagy, akkor most nem ott tartana, ahol.
Nem mondom, jólesik, ahogy Deon közelebb jön és az is, ahogy reagál. Érzem, hogy itt van velem és ez elég nekem ahhoz, hogy tovább tudjak beszélni. És jólesik végre így kimondani az egészet, nem félig vagy részben. Valakinek kiadni. Ugyanakkor nem akarom bántani, így először megijedek, mikor elsírja magát, de aztán... Valahogy olyan az érzés, mintha azokat a könnyeket adná ki, amiket én sosem tudtam. Sosem sírtam Iku miatt, nem ment, pedig lehet, könnyebb lett volna, de ahogy most Deon viselkedik, a tény, hogy hozzábújhatok, és hogy valaki mellett megint lelki biztonságban érzem magam, nekem sokat számít. Átölelem én is, mert jólesik, nagyon jólesik és magam is meglepődöm, amikor folyni kezdenek a könnyeim, még talán a hangomon sem hallatszik igazán, ugyanakkor Deon az én feszültségemet is kiadja és a terv, hogy végleg elengedem Ikut, legalábbis már nem fogok annyira tőle függeni... Szóval lehetőséget kapok talán erre is. Deont most jobban megviseli a dolog, mint engem és ezt azért nem akartam, de azzal, hogy ő sír, én szabadulok fel. Hihetetlen furcsa érzés, mégis jólesik, így átfut egy fanyar mosoly az arcomon.
Aztán megcsörren a telefon és Deon reakciója elárulja, hogy Asame az. És nem tévedek semmit, mire halványan elmosolyodom, majd elkuncogom magam. De azért vacillálok egy kicsit.
- Tuti nem fogok zavarni? – kérdezem csendesen. – Elvagyok én itt, ha kapok egy kis kaját, ellenben nem szeretném elrontani a hangulatot köztetek, mert azt hiszem, az én jelenlétem befagyaszt mindent – mondom csendesen, de azért Deon után lépek. Nem fogok haragudni, ha lepattint, megérteném, tényleg elleszek egyedül is, ha szeretne a yakuzájával kettesben lenni. Ilyeneken már régen nem akadok fenn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése