- Merem remélni, hogy nem azért, mert... Na jó, ez lehet, nagyképű, de akkor inkább lelépnék. Én nem akarok valakinek a pótléka lenni, hanem magam maradni – mondom ki ezt komolyan. – Már kaptam fel emiatt a vizet és mondtam el Tatsukinak, mit gondolok erről. Azt hiszem, ő már elfogadta, mert megígérte, hogy nem hasonlít össze minket többé és azóta nem is tette meg – mondom meg őszintén. – De benne vagyok, mert nekem sem életcélom te lenni – kuncogom el magam. – Sőt, ami azt illeti nem is akarok harcolni, mert nincs miért, pont az az alapja az egésznek, hogy nem akarjuk egymás helyét, akkor meg min csatároznánk? Legalábbis én így állok hozzá a dolgokhoz – mondom meg komolyan.
Újabb mosolyt csal az arcomra.
- Rendben van, akkor ezek szerint nem árt értékelnem ezt a gesztust. Úgyis nagy gyakorlatom van benne, mikor kell lelépni – kuncogom el magam. – Egyébként mit eszünk? – kérdezem kíváncsian, de már megyek is Deon után, csak még bezsákmányolom a telefonom is. – Szegény macska, jó kövér lesz akkor – húzom egy kicsit Deon agyát, de azért iparkodom utána. - Egyébként... hogy lehet az, hogy sosem találkozunk senkivel a folyosókon? – teszem fel a következő kérdésemet. Na jó, ez tényleg izgat, elvileg vannak itt egy páran, de eddig egybe sem futottunk bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése