122.

Deon

Vállat vonok.

- Nálam nagyképűbb nem lehetsz – jelentem ki vigyorogva. – Egyébként maximálisan támogatom az ötletet, majd megadom a számomat, amin elérsz, ha bármi van – ajánlom fel neki vidáman. – Én is így állok hozzá. Bántana, ha Tatsuki végül nem váltaná be az ígéreteit, de nem tudnék rá haragudni, mert tudom, hogy mindig az én érdekeimet nézi – vallom be, aztán csak rábólintok párszor a feltevésére, jelezve Jeremynek, hogy bizony értékelnie illik, hogy Asame az utált étkezőben telepedett le a tiszteletére. – Nyugi, nem lesz semmi, ami miatt menekülnöd kell! – mondom felröhögve. – Van olyan páros a bandában, amelyik képes akárhol egymásnak esni, de mi nem olyanok vagyunk – jelentem ki dőlve a röhögéstől, mert elég jól el tudtam képzelni azt, hogy Asame rám moccan, Jeremy meg felhúzza a nyúlcipőt. Rohadt vicces lenne valamilyen szempontból, de szerintem ezt senki sem szeretné megjátszani. – Ööö... nem kérdeztem Ayakot, mit készített – vallom be, aztán elröhögöm magam. Ezt már Asame is hallhatja szerintem. – Settenkednek – mondom, mintha ezzel mindent megmagyaráznék, aztán Shinji bukkan fel és újra kitör rajtam a röhögés. Testőröm nem túlzottan érti, mi van, ám én megtorpanok és ahogy nézek rá, tudja, hogy akarok vele egy szót váltani. - Később megkeresnélek - mondom neki, mire biccent, úgyhogy folytatom utam az étkezőbe. - Kazuval hülyültünk anno, hogy mindig rend és tisztaság van, időben kész a kaja és sose látunk egy lelket se a folyosókon, ha nincs olyan külső körülmény, amely indokolttá tenné az ilyesmit - kezdek mesélni még gyorsan, kicsit hadarva. - És kitaláltuk, hogy biztos ez azért van, mert ciki lenne elkapni a testőröket porszívóval, portörlővel, meg ilyesmivel a kezükben, egyébként a házinénink, Ayako komoly fegyelem mellett dolgoztatja őket - árulom el, aztán megérkezünk az étkezőbe.


Asame már szerintem türelmetlenül várt minket, hiszen nem a türelméről híres, s ahogy rám pillant, jelzi, hogy majd szeretne velem beszélni. Aprót biccentek, hogy oké, vettem, meg teszek egy nagyon pici kézmozdulatot, amivel azt akarom vele közölni, hogy nincs semmi gond, ha amiatt, miközben helyet foglalok mellette. Az asztalon precíz terítés három főre, Shabu pedig hízelkedve dörgölőzik a lábainkhoz, mert bizony tetszik neki a kajaillat és szívesen enne velünk. Lenézek rá és jókorát vigyorgok, mikor megáll Asame és köztem, aztán ide-oda forgatva a fejét, a száját nyalva kunyerál.

- Te dög - szólok le a macskának, aztán vigyorogva megcsóválom a fejem. Nehéz ellenállni Shabunak, főleg, mikor ilyen aranyosan néz, úgyhogy inkább nem is pillantok rá, nehogy elcsábuljak. Az asztalon tetszelgő rántott hús, rizibizi, teriyaki csirke és yakisoba bizony ínycsiklandó, s a miso-leves már mindhármunk előtt kínálja magát, ám a cicus most hiába veti be a bájait, még engem sem csábít el, pedig én még szeretem is a nőket. Megvárom, míg Asame a kanalához nyúl, hogy enni kezdjen, s jó étvágyat kívánva látunk neki az étkezésnek. Pontosabban nem, mert ő a leveséből kiszed egy eddig üresen várakozó, mélyebb, kicsi tányérkába valamennyit a leveséből, aztán leteszi Shabunak, aki elégedetten tipeg oda, hogy fellefetyelje. Na, ezt nem állom meg röhögés nélkül, aztán mivel én nem vagyok túlzottan oda a miso-levesért, kicserélem a tányéromat Asamééval és rávigyorgok. Eszembe jut még valami és Jeremy felé fordulok. - Nem kötelező megenni. Ha nem ízlik, ne erőltesd le a torkodon - mondom neki halkan, mert a korábbi parái után szerintem simán lenyomná, csak hogy ne sértse meg Asamét és a szakácsunkat.