124.

Deon

Kuncogok, mikor elképzelem, Tatsuki hogy járna velünk és helyeslőn bólintok párat Jeremynek.

- Lesz alkalmunk kiakasztani őt, mint az ingaórát, ebben totál biztos vagyok – jegyzem meg neki elégedett, ördögi vigyorral. - Hogy melyikünk lesz a veszélyesebb? - kérdezek vissza Asaméra pillantva. - Háááát... ezt tapasztalat útján tudhatod csak meg – közlöm végül a sráccal. Tudom, hogy ezzel felbíztathatom, de kétlem, hogy meg merné játszani, hogy hajnalban rám csörög a hecc kedvéért. Aztán meg ha mégis ébren vagyunk, vagy üzletellenőrző körúton, tényleg meglátogatjuk. Asszem, Tatsuki lesz jobban meglepve. Azt meg majd kitaláljuk útközben, mit csinálunk Jeremyvel.


Beburkolom a kiszedett adagomat, aztán miután Asame megint csak nem teszi üressé a tányérját, elveszem előle az evőpálcáival együtt és elkezdem azt is felfalni. Hála a mindennapos edzésnek és a töménytelen mennyiségű szeretkezésnek megnőtt az étvágyam és erősödtem is. Kicsit fura is sokszor a tükörben viszont látni magam, mert az alkatom kezd fiús lenni. Szerencsére még borzalmasan távol állok attól, hogy akárcsak Asamét megközelítsem alkatban. Nem mintha nem tetszene, de saját magamnak nem tudom elképzelni. Majd húsz év múlva, de így, hogy a hangom is változik, nőttem fél centit az elmúlt fél évben, kezdem idegennek érezni a testem. Ráadásul nagyon vicces lesz, ha húsz éves koromra elérem Asame magasságát, elmélyül a hangom és meg is izmosodom, mert akkor valszeg nem fogok tudni úgy öltözni, ahogy most és érdekes látványt fogunk nyújtani.


Eltakarítom a tészta maradékát, most Shabu hiába néz rám, én nem vagyok annyira lágy szívű, mint Asame, hiszen én fegyelmezem a kishölgyet, a yakuzám a szigorát inkább rajtam éli ki, aztán elkezdem összeszedni azokat a tányérokat és evőeszközöket, amikre már biztosan nem lesz szükségünk.

- Kávét, mást most se? - kérdezem meg Jeremyt.