125.

Jeremy

Elvigyorodom. Szóval kiakasztjuk... Remek lesz, már alig várom! Tudtam én, hogy Deonban is megvan a véna a szívatásra, most már látom is. Aztán elkuncogom magam. Szóval csak tapasztalatból tudhatom meg. Na majd meglátjuk... Egyszer lehet, tényleg kipróbálom, nem hiszem, hogy nagyon meg akarnának ölni, legalábbis nagyon remélem, nem. Szóval miért ne? A hecc kedvéért mindent. Na jó, nem mindent, de sok mindent. Ellenben Deon ellen ennyit talán meg merek lépni, vállalva természetesen a kínzást is.


Deon legalább olyan sebességgel eszik, mint én, így nem is fogom vissza magam végül, bár azért arra ügyelek, hogy tényleg ne fulladjak meg. Sőt, még arra is vetemedem, hogy veszek még egy fél adagot. Rohadt éhes vagyok, na. Fejlődő szervezet... Na jó, annyira már nem fejlődő, de szervezet, az tuti, éhes szervezet. Szóval nem fogom vissza magam, aztán már csak megszokásból is segítek Deonnak, reflexből jön a dolog, semmi izé, legalább a saját cuccaimat összerakom és a kezébe nyomom.

- Nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy még egy kávé és körbeugrálom a házat – mosolyodom el. – Szóval a kávé kilőve, ellenben egy tea jólesne – vallom be csendesen, kicsit talán visszafogottan is. Meg egy cigi, de ezt most így hangosan nem mondom ki, mert ebédlőben nem szokás dohányozni. Vagy igen? Na mindegy, ezt nem tudom, de majdcsak kiderül még. Egy jó kaja után eddig mindig rágyújtottam, ez pedig jó kaja volt, ettől függetlenül nem fogok pattogni, mert nem tudom, mik a pontos határaim, bár ami azt illeti nem okozna gondot feszegetni őket, de ma nem akarok balhét semmiképp. Amúgy is kezdek ideges lenni, hogy mi lehet Tatsukival. Bár Bakari biztos jelezné, ha gond van.