Deon
Tök büszke vagyok magunkra, hogy végül csak sikerült jó hangulatúvá tenni a közös időt és ha majd elmesélem Kaznak, hogy a rosszfiúm cigivel kínálta meg az újfiút, tutira kitér a hitéből. Már nagyon várom azt a percet! Imádom meglepni Kazut, mert annyira belelkesül, meg ahogy a szemében csillog az öröm, az valami rohadt aranyos. Azt meg különösen bírom, amikor meglepődik, mert annyira őszintén csinálja, mint egy kisgyerek.
- Köcce – köszönöm meg a kapott szálat, s vetek egy bocsi-de-azért-szeretlek-tudod pillantást Asaméra és pimasz vigyorral az öngyújtóját elveszem. Elképzelhetetlenül imádom szekálni őt, és azt is szeretem nagyon, amikor megbüntet érte. Beleszívok ebbe az újfajta ízű szálba, a tüdőmet pedig egy nagyon kellemes, kettős aromájú füst tölti be. Egyszerre keserű és finom, még a szemeimet is lecsukom, míg bent tartom a füstös levegőt, úgy élvezem ki. - Ez rohadt jó! - mondom aztán meg Jeremynek felélénkülve. Nem mintha eddig punnyadt lettem volna eddig. - Nyugtatónak sokkal jobb párnába dugni a fejed és üvölteni. Felfrissít. - Én már csak tudom, megesett már párszor, hogy amikor elegem lett valamiből, ehhez folyamodtam. Inkább, mint szétkapni a berendezést, vagy lerúgni valakit, mert miután Shinji is megállt előttem csak várva a kitörésemet, kicsit kezdtem kiakadni, hogy mindenki önkéntes bokszzsákká válik mellettem.
Kaja vagy szex után... Röviden kuncogok Jeremy őszinteségén, és igyekszem nagyon gyorsan túlesni ezen a kis kitérőn. Inkább az ölembe veszem Shabut, ha már itt mosdik mellettem.
- Jól laktál, mi? - kérdezem. Bátor egy macska, mindjárt körbenéz az asztalon, hogy mi maradt, amiből elragadozhat némi finom falatot, s már mászna is fel, de visszafogom fél kézzel és macskásan ráfújok. Rögtön lesomja a füleit és meghúzza magát, aztán mivel simogatni kezdem, megérti, hogy csak nem mehet fel az asztalra, de nincs nagy gond, ezért folytatja a mosakodást. Nem szoktam tökölni, a nem-ből kevesebbet ért, mint a ráfújásból, amit minden macska alkalmaz, ha valami nem tetszik neki és erről tudatni akarja a másikat, hát én is ezt alkalmazom. Sokkal gyorsabban tanulta meg a szabályokat, szobatiszta lett pikpak, úgyhogy Asaménak szava sem lehet. Anno úgy ment bele a macskatartásba, ha gondozom és tanítom, ez pedig maximálisan megvan. Ez a dög úgy el van kényeztetve, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése