12.

Tatsuki

- Nem is nekem – vetem oda Jeremynek, jelezve, hogy nem fogom istápolni a családját, bőven elég lesz nekem ő is Eiji és Deon mellé, meg a magam életét rendben, egyben, szinten tartani. Figyelem és hallgatom őt, aztán elfog a kuncogás a szerencsétlenkedését figyelve. - A kiherélés sok fasznak elveszi a kedvét a lukak betömésétől – közlöm játékos könnyedséggel az egyik alternatívát, amivel, ha ügyesen járunk el, valószínűleg mindenki jól jár. - Találj ki valamit, tervezd meg és ha elég jó ötlet, megfontolom, kivitelezzük-e – biztatom kicsikét. A pénz nem lehet semminek az akadálya, de a tökalsó helyett nem fogom megoldani a problémát. - Ráér, de meddig, két napig, háromig? - adom is meg neki a löketet. Kreatív gyerek, szeretném, ha feltalálná magát.


Eloltom a csikkem, aztán elröhögöm magam Jeremy kezdésén. Olyan bagatell baromságon húzza fel magát tök fölöslegesen, hogy az már nevetséges. Biccentek neki közben a székre, hogy csüccsenjen oda, ha már akarja azt a tetoválást, közben én is kezet mosok és elkezdem előszedni azokat az eszközöket, amikre szükségem lesz a rózsa felvarrásához. Újra és újra mosolyt csal az arcomra a hülyeségeivel, de megvárom, míg elhallgat.

- Komolyan ilyen faszságon problémázol, hogy tárgynak tekintelek-e? - kérdezem meg hitetlenkedő mosollyal. - A tárgyak nem beszélnek, nincsenek érzéseik és ritka kivételektől eltekintve egytől egyig pótolhatóak. Használni szoktam őket, vagy adni-venni. Azt pedig teljesen félreértetted, hogy mi a helyzet veled és Eijivel – közlöm vele könnyedén, miközben a kisasztalra pakolok. - Eijit Deon információszerzőnek szánja az alvilágba, szóval a kölyök vagy az lesz, vagy kénytelen lesz neki Deon valami más feladatot keresni, ha nem hajlandó eladni, mert azt nagyon kétlem, hogy Asame megtűrné – magyarázom nyugodtan. - Te egyelőre ismerkedhetsz a világunkkal, de kimaradsz belőle, amit pedig nyersz, hogy van hol aludnod, lesz mit enned, és tanítalak. Ha ez nem elég, dolgozz meg a többért. - Nem gond, ha telhetetlen a kicsike, sőt, a falánkság nem minden esetben rossz, ha pedig olyasmiket akar, amivel gazdagodik, gyarapodik, erősödik, nincs okom megvonni tőle. Persze semmi sincs ingyen, de ezt már Jeremy is megtanulta. - Deon miatt kell a legkevésbé aggódnod – árulom el neki elmosolyodva. - Azt hittem, lejön a beszélgetésből, hogy akit megszeret, azért nagyon messzire elmegy, ráadásul mindenkiben a jót keresi. - Miközben elkezdek mesélni a srácról, helyet foglalok a székemben és gumikesztyűt húzok. - Az már egy jobb téma, miért szankcionálhat engem. A yakuzák maguk választanak pártfogoltat, ha nem született valamilyen oknál fogva fiúgyermekük – kezdek mesélni -, hiszen minden, amit birtokolnak, örökös nélkül szétosztásra kerül a többi yakuza közt, ami nem valami szerencsés dolog. Az alvilági nagykutyák ugyanígy tanítványt választanak maguknak, ha a saját porontyaik közt nem találnak olyat, amelyet érdemesnek találnak, hogy a haláluk után továbbvigye az örökségüket. Ez hasonlít egymásra megint a két világ közt, ahogy az is, hogy egy idegen vérű kölyköt nehezebb belenevelni a világunkba és elfogadtatni, ám míg a yakuzák többnyire tiszteletben tartják egymás pártfogoltját, addig az alvilágban könnyen elveszítheti az ember a tanítványát. Másképp működik a két frakció, a yakuzák törekednek arra, hogy a területfelosztások megmaradjanak, hiszen ha valaki túl nagy területhez jut, az problémákat eredményezhet, és a szervezet, amibe tartoznak, megkövetel tőlük bizonyos elvárásoknak való megfelelést, ellenben az alvilágiak mindig többet és többet akarnak, ezért egy tanítvány megölése mindig kívánatos feladat és nincs senki, aki irányítaná a csőcseléket. Egy-egy nagykutya kiemelkedik, mi általában mindenki szemében szálkát képezünk, de elég sok múlik rajtunk ahhoz, hogy ha megölnének minket, megboruljon a rendszer. Kínos lenne a halálom pár száz szarházinak, ezért bármilyen mélyre is kívánnak a Pokolba, elkerülnek. Nem sok ilyen nagykutya van, mert az alvilágiak mindig irtják egymást a szerzés miatt, míg a yakuzák viszonylag egyenlőek, többnyire szervezetként működnek. Eddig világos, gondolom. - Hagyok egy kis szünetet, hogy Jeremy megeméssze a hallottakat, aztán folytatom. - A yakuza a pártfogoltja felett áll, ahogy az alvilági mester is a tanítványa felett. A yakuzáknak azonban vannak testőreik. Mindet maga választja, mindenben a testőrök felett áll, akik hűségesen szolgálják halálukig a yakuzájukat. Ezzel ellentétben az alvilágiak magányos farkasok, ritkán társulnak és csak rövid időre. Egyetlen kivétel van, amikor egy alvilági kutyává válik és gazdát választ magának. A yakuzavilágban nem tudok ilyen szintű viszonyról, ott nincs ilyen erős kötelék. Merthogy ez egy elköteleződés, egy hűségígéret, amivel a kutya a gazda kezébe teszi az egész életét mindenestől. A gazda minden hatalmat megkap, rendelkezik a kutya élete, tette, akarata és szava felett. A gazda számára a kutya egy báb, bármire használhatja, de kutyáknak ez nem jelent gondot, hiszen nem véletlenül választották gazdájuknak azt, akit. A gazda a vezér, akit a kutya minden körülmények közt követ egészen a haláláig. Ez egy kölcsönös választás, a kutyának le kell tennie az esküt, a gazdának el kell fogadnia a kutyát, s onnantól a kutya vigyáz a gazdájára, megteszi, amire utasítják. - Remélem, érti, mert nehezemre esne másképp elmagyarázni. - Deont évekkel ezelőtt választottam tanítványomnak, aztán később a gazdámnak. Ezáltal egyenlőkké váltunk, mindketten szankcionálhatjuk a másikat – árulom el végre egy újabb mosoly keretében. - A kapcsolatunk alvilági viszonylatokban is egyedi, problémás és figyelemre méltó. Mivel vagyok, aki vagyok, egyszerre kell féltenem és nem kell féltenem a tanítványomat, hiszen kevés olyan barom van, amelyik merné bántani, ám így, hogy a gazdámmá választottam a kölyköt, hagytam néhány kérdőjelet ezeknek a barmoknak a fejében, hogy vajon mit tudhat, ha ifjú kora ellenére három kutya is letette neki a nagyesküt és ebből az egyik én vagyok.