131.

Deon

Visszamegyek Shinjihez. Újra kopogok, aztán belépdelek, miután becsuktam magam mögött az ajtót. Odamegyek a sráchoz, elvonom őt a munkájától, az egeren tartott kezét megfogom és magam felé fordítom a székkel, majd átölelem a fejét. Szerintem sejtette, hogy a kedvem lent van a béka segge alatt, mikor az előbb bejöttem, de most már biztos lehet benne.

- Mi a baj? - kérdezi meg, miután átkarol.

- Utálok veszíteni – mormolom. - Én is bele tudok fáradni dolgokba... Kicsit lassabban és feladni is sokkal nehezebben tudok valamit, mint az átlag, talán nem is tudom teljesen és tényleg feladni, mert azt mondom, oké, ez van, és mégis esz a penész, hogy de nem lehet ennyi, nem lehet vége... És akkor Asame beletolja a képembe, hogy nem szoktam ilyen könnyen feladni semmit – mondom el bánatosan és egyszerre mérgesen Shinjinek. - De ha valaki nem kér belőlem, arra nem erőszakolom rá magam, basszus! Vagy most én vagyok a hülye? - kérdezem meg.

- Ne legyél olyan biztos benne, hogy nem kér belőled – jelenti ki komolyan a srác. Ezen meglepődöm és eleresztem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Frankón nem értem, mi van most már – ismerem el. - Elmondasz végre valamit? - kérdezem meg elesetten, mert úgy fest, csak én nem látok át immár összefüggéseket, vagy én nem értek meg dolgokat. Shinji aprót sóhajt, aztán cigarettát keres és rágyújt. Kívánom a cigijét, de túl ideges vagyok ahhoz, hogy most dohányozzak, úgyhogy inkább csak fél fenékkel felülök az asztalra.

- Össze van zavarodva – jelenti ki komolyan. - Az elmúlt iksz időben mindent rád épített, erre besétált hozzá egy Jeremy... - mondja kifújva a füstöt. - Kell még tovább magyarázni, vagy kezd összeállni, hogy mi baja Tatsukinak?

- Az elég gyorsan lejött, hogy Jeremyvel le tud cserélni – ismerem be alig hangon. Ezt most kurvára fájt hallani, megint azt a fojtó, szorító, nyomó, fullasztó érzést érzem a mellkasomban és a nyakamban, de megerőltetem magam és kimondom, amik jönnek, különben sosem jutok ezen az egészen tovább. - Mindenre képes, amire én, valszeg többre is, mert nekem például sosem volt lehetőségem hozzászagolni a tetováláshoz – magyarázom tovább -, de nem erről van szó. Bele tudok törődni ebbe, ha meg ez még Jeremynek is jó, akkor még könnyebben is. De Jeremy csak két napja jelent meg az életében, én meg hónapok óta nyűglődöm vele. Kizár az életéből.

- Nem a lecserélésről van szó, Deon. Te is tisztában vagy vele szerintem, mit jelentesz és jelentettél Tatsukinak – mondja, miközben komolyan néz a szemembe. Hát ez az, hogy már itt ez a kibaszott múltidő! - Ennek tudatában értsd meg, miért van összezavarodva. - Persze, én mindent értsek meg, fogadjak el, lássak be, ... Szerintem empatikus és megértő vagyok, normálisan viszonyulok magamhoz képest dolgokhoz, bár az igaz, hogy gyorsan cserélek hangulatot, hamar felkapom a vizet, de akkor is... Bassza meg!

- Szerintem te nem érted, mi az én bajom – mondom meg nyíltan a srácnak. - Ha Jeremyt alkalmasabbnak találja nálam, az nem baj. Elismerem, hogy önző és egoista vagyok, de azért azt én is tudom, hogy mindent én sem tudok kézben tartani, hogy egyszerre nem lehetek két helyen. Nem az érdekel, mit ígért vagy akar adni Jeremynek, mert nekem a felét nem fogja tudni odaadni, csak ezt eddig ő nem látta be, ahogy nekem tűnt. Ez mindegy! - Most már hadonászom is, annyira feszült vagyok és lepattanok az asztalról. - Jeremy jó srác és ha jó utódja lehet Tatsukinak, én mindenben támogatom – jelentem ki komolyan. - Én csak azt nem értem, hogy miért tud ő többet Tatsukiról, mint én! - Kezdek megint kibukni, de most a csalódottság, keserűség és megbántottság helyett inkább dühös leszek. Rengetegszer és legalább annyiféle módon próbáltam meg szóra bírni azt a hülye faszt, ám a fal, amit kettőnk közé emel, egyre vastagabb és magasabb. Ez a kibaszott fal az én bajom!

- Az Asame és közte lévő békének te vagy a kulcsa, Deon. - Tudom. Bár az is igaz, hogy miattam akartak igazából harcolni egymással. Nélkülem kerülnék egymást, mint macska és a kutya. - Mégis mit akarsz hallani? Azt, hogy bármikor képes lenne téged megint megdugni, ha túlságosan a közelében vagy? - Öööö... Ezt végülis tudom... Csak nem gondolok rá, mert... mert nem. - Hogy az a marha szeret téged? - Ezt most úgy mondja, mintha még mindig szerelmes lenne belém, pedig azt nem hiszem. - Nem hiszem, hogy Jeremy olyan sokat tudna Tatsukiról, mint amennyit te beleképzelsz ebbe a dologba. Az pedig, hogy utódot talált magának... ha kicsit jobban belegondolsz... mindent rád épített, Deon, mindent. Téged akart örökösének, szerette volna, ha érdekel a tetoválás, de amikor épp lépni akart, te is léptél... tőle meg. - Ez is fáj... mert engem igenis érdekel a tetoválás, csak nem vagyok elég ügyes hozzá. Én sok mindenhez értek, van érzékem egy kicsit mindenhez, de ez nem elég ahhoz, hogy ebben átvegyem Tatsuki helyét, ezt érzem. - Most szerinted mit jelent az, hogy talált egy örököst? - kérdezi meg újra.


Gondolkodnom kell. Úgy járkálok a szobában, mint egy ketrecbe zárt állat, ugyanúgy kiutat keresek, de nem találok. Ez a beszélgetés nem arról szól, amit tudni akarok, de az információk, amiket Shinji mond, nem teljesen ismertek a számomra.

- Az nem jelent semmit, hogy meg tudna dugni – szólalok meg. - Bejönnek neki a fiatal, vékony, hosszúhajú, nagyszájú srácok – közlöm. - Már nem néz úgy rám, mint korábban, és ha erről nem vagy meggyőződve, akkor nézd meg a szalon falán gyűlő rajzait! - mondom határozottan Shinjinek.


Hogy is jutottunk mi most ide, hogy veszekszünk? Mert mindketten ingerültek vagyunk és tök támadóan viselkedünk egymással. Basszus, Shin a barátom! Miért viselkedek ilyen hülyén vele? És ő miért kezel úgy, mintha ellene lennék Tatsukinak?

- Haragszol rám? - kérdezem meg csendesen. - Úgy értem... igazából minden... teljesen másképp alakult volna, ha még azelőtt felismerem, hogy Tatsuki mit érez irántam, hogy összefutok Asaméval. - Naoto még élne valószínűleg és Shinji ott lenne, ahol korábban volt, nem lennénk barátok, nem is ismernénk valószínűleg egymást, Asame még mindig az a rideg és kemény yakuza lenne, Tatsukival viszont mi... Nem merem kijelenteni, hogy jól meglennénk, mert nem tudom elképzelni sem, milyen lenne vele, milyen lenne a párjának lenni. Szeretne és elkényeztetne, mint Asame, ebben biztos vagyok, sokat röhögnénk és szívóznánk egymással, de... Nem tudom, Tatsuki képes lett volna-e... Képes lett volna, csak nem úgy... Fenébe, az én emberem Asame, és ezen nincs mit gondolkodni!


Testőröm eloltja a cigijét, majd feláll és magához ölel engem. Én is átkarolom, de az egész nem tart sokáig, s végül Shinji elém térdel és a szemembe néz. Megáll bennem az ütő. Az egy dolog, hogy Asame ezt csinálja, neki sem volt könnyű elfogadni, megszokni meg aztán végképp nem, de Shintől...

- Tisztában vagyok vele, mi van a falán - jelenti ki komolyan -, de ettől még azzal is, hogy még mindig sokat jelentesz neki, Deon - mondja őszintén. - Nem haragszom rád, egyáltalán nem. Valószínűleg ennek így kellett történnie, csak hagyd, hogy feldolgozza a helyzetet. Nem láttam még annyira összezavarodva, mint akkor, mikor ma délután elmentem hozzá.

- Aggódom, Shinji – vallom be, miközben én is letérdelek, hogy egy szintben legyünk, mert nem szeretem ezt az alá-fölérendeltséget, ami kettőnk közt van, kihangsúlyozni meg aztán pláne nem. Shin a barátom, akkor is, ha épp nem értünk egyet, veszekszünk, vagy meg kell védenie. - Bakarit mellém adni kurva nagy hülyeség volt, mert mindigis együtt voltak, kiegészítik egymást és Tatsuki nélküle egyre nagyobb hülyeségeket csinál, ráadásul köztük is nő a feszültség. Jó, persze értem, miért Bakarit adta mellém, meg minden, de akkor sem tartom szükségesnek magam mellett tartani – teszem hozzá, mielőtt a srác nekiáll megmagyarázni, miért tett így Tatsuki. - Attól függően, hogy ki milyen hírekkel és legfőképpen hogyan kerül elő a mai akcióból, visszaadom neki a kutyáját, hiszen megtárgyaltam Bakarival, hogy tulajdonképpen ő még most is Tatsukihoz hűséges, és csak azért van mellettem, mert ezt várja el tőle a gazdája – magyarázom el komolyan. - Viszont akkor meg abból lesz hiszti, hogy mellém kell még egy testőr, méghozzá egy alvilági, ami meg nem megoldható. Rohadt sok mindenen gondolkodom, mindig próbálok egy lépéssel előrébb járni és kicsit sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy kerteltek mindketten – mondom meg kereken az igazat. - Ha azt kérdezem, hogy van, nem az érdekel, megéli-e a holnapot, mert akkor rohadtul lecsúsztam mindenről, már tehetetlen leszek, hanem az apróságok, amikből következtetéseket tudok levonni. Most például kurvára érzem, hogy Anait és Kanét is utána kéne küldenem, csak vágom, hogy itt fog dühöngeni, hogy mégis milyen alapon vétózom meg a döntését. Azon az alapon, hogy a házban egyedül Shabu és Jeremy nem tud harcba szállni, basszus! - bukik ki belőlem a tehetetlenség miatt. Testőröm halványan elmosolyodik.

- Nem csak te aggódsz, de mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy Tatsuki is van annyira makacs, hogy ne engedjen az elképzeléseiből. Hozhatunk fel mindketten kurva jó indokokat, de elég nehéz lebeszélni bármiről. - Ajj, basszus, nem hiszem el, hogy megzápult volna az agya, hogy még az észérvekre se legyen hajlandó hallgatni! - Hogy van? Pocsékul és nem a sérülése miatt, hanem azért, amit elmondtam. Azzal, ha megteszi Jeremyt örökösének... elárul téged - mondja ki végül.

- De ha leülnénk megbeszélni ezt, mindjárt kiderülne, hogy nem fogok felrobbanni emiatt – sóhajtom. - Nem árul el, hiszen te mondtad, hogy nekem akarja kiképezni Jeremyt. Nem azért tanítja majd ki, hogy ellenségek legyünk és leöljük egymást, vagyis nem fog elárulni, ha az örökösének megteszi – magyarázom. - Amúgy is bírjuk egymás fejét Jeremyvel és lepacsiztuk a dolgot – teszem hozzá. - Neki nem kell az én helyem semmiben, nekem nem kell az ő helye, mert itt megvan a sajátom. - Felállok a földről, Shinji ruháját megfogva húzom őt is egy kicsit, aztán levetem magam a kanapéra, így jelezve neki, hogy egymás mellett ülve kényelmesebb lenne dumálni, mint egymással szemben térdelve. Elmosolyodik, majd leül mellém.

- A legegyszerűbb akkor, ha ezt vele is közlöd. Elviszlek hozzá valamelyik nap - ajánlja fel. Hitetlen felnevetéssel szétnyúlok a kanapén.

- Te figyelj...! - mondom neki. Nyilvánvalóan nem az odajutással van gondom, vezetni én is tudok, bár kocsim még nincs, de elviszem valamelyiket a garázsból, vagy bringával és tömegközlekedéssel megyek. - Ezt a beszélgetést nem hiszem, hogy nekem kéne nyitnom egyébként. Persze nyilván oda fogok állni elé, hogy kicsit a fejéhez kaphatna végre, hogy oké, kicsit talán változtam, de attól még mindig Deon vagyok, attól függetlenül, hogy marha hülyén fog festeni, hiszen erről én honnan tudhatok... - magyarázom. - Csak emiatt van Tatsuki összezavarodva?


Shinji elmosolyodik, aztán megint rágyújt. Nem szeretem, hogy a körülöttem lévők szinte mindegyike sűrűn füstöl, ellenben kifejezetten szeretem elcsaklizni tőlük a cigijüket, úgyhogy az első slukk után elveszem a sráctól a szálat és beleszívok.

- Ez már nem fog sem osztani, sem szorozni, hogy honnan tudsz róla – mondja, miközben kifújja a füstöt. Én is kifújom a slukkomét, s visszaadom Shinjinek a szálat. - Részben. Részben kettőnkkel kapcsolatban sem jut dűlőre... illetve ez sem igaz, mert egyértelműek a rajzok, a kulcs. - Kulcs?! Ennek hallatán elvigyorodom. - Valahol mégsem tudja hova tenni még mindig, úgy veszem észre. - Nem bírom ki, annyira felvillanyoz az öröm, hogy át kell karolnom őt. Egy picit így maradok, aztán eleresztem Shinjit és örülök tovább szépen csendben magamban, mert kulcsot kapni Tatsukitól óriási dolog.

- A neked tett gesztusai nem teljesen erről árulkodnak – jegyzem meg csendesen.

- Ezzel tisztában vagyok magam is. Igazából azt sem tudja megérteni, miért ragaszkodunk hozzá ennyire mindhárman. De az előbb elmondottak miatt van inkább összezavarodva. - Hosszan hümmögök és megpiszkálom a hajam. Furcsa, hogy most nem olyan hosszú, mint volt, talán hiányzik a súlya is egy kicsit, mert most könnyebb egy kicsit a fejem, de az, ami a tükörben fogadott, nagyon tetszett, úgyhogy cseppet sem sajnálom a fodrászolást.

- Ezt évek óta nem tudom megmagyarázni neki – vallom be. - Neki az, hogy szeretem, nem jelentett semmit, azt kérdezte tőlem, amikor először mondtam meg neki, hogy miért. De aztán visszaüthetett a dolog, hogy oké, én ilyen hibbant vagyok, de hogy ő is...? Szóval ez neki tényleg elég kemény meccs, ha tényleg ez a gondja. Én viszont nem hiszem. Jeremy totál odavan érte, ami nem hiszem, hogy véletlen lenne. Jó, a srác tényleg tök lelkes mindenért, ami tetszik neki, vagy ami jó, deee... Igazából rohadtul a sötétben tapogatózom, mert Tatsuki kizár az életéből engem – ismerem el végül.

- Jeremy valószínűleg másért is odalett volna, aki hirtelen ugyanazt tálalja elé, mint Tatsuki. És igen, ez az, amit megintcsak nem ért. Megdugta, mert meg akarta dugni. Semmit még csak ígérni sem ígért neki, azon kívül, hogy tanítja. A kölyök azonban mégis ragaszkodik hozzá, és ezt nem tudja hova tenni.

- Nem tudom, Shinji... még azt sem tudom mondani, hogy Tatsuki nem érti, mit jelent, amikor egy reménytelennek reményt ad, hiszen ezt az utat nem először járja meg. Mert a tanulás egyenlő a reménnyel, azt meg nyilván kiszedte Jeremyből, hogy három tesója van és ennyi, semmi más – mondom elgondolkodva. - De azért azt osztjuk, hogy ez az odalevés egyikünk részéről sem ennyi, ugye? Engem például lenyűgöz a könyörtelenség és a nyersség, amivel rendelkezik. - Lehet, hogy groteszk, de ez az igazság.

- Nem hiszem, hogy nagyon faggatnia kellett - árulja el halvány mosollyal. - Jeremy sem az a hallgatag típus – mondja, majd felsóhajt és eloltja a cigit. - Természetesen. Engem sem azért vonzott, mert más nem tudott volna ilyen módon megkefélni. Főleg, hogy senkinek nem is hagytam volna - mondja komolyan. Hupsz...! Témán vagyunk. Oké, valamilyen szinten ezt akartam, csak a vizuális fantázia bekapcsol és hát... nem vagyok biztos benne, hogy jó az nekem vagy nekünk, ha elképzelem őket szex közben. - De még csak nem is azért vagyok vele, mert megvéd Kitamurától, ha arról van szó. - Egyértelmű, basszus! Nem is feltételezek ilyesmit. Shin tökös srác, nem kell félteni. - Nem ezért vonzódom hozzá, de ahogy neki sem, úgy jelenleg neked sem tudok rá értelmes magyarázatot adni - vonja meg vállát.

- Szerintem Tatsuki vonzó – jelentem be komolyan. - Minden szempontból – teszem hozzá. Nem igazán szoktam megmondani az ilyesmit, még Asaménak sem beszélek arról, ki jön be, kiben mi tetszik.

- Egy tény, de ennél többről van szó... Valószínűleg ugyanúgy vonz a nyerssége, mint ahogy téged is lenyűgöz ez benne.

- Tatsuki nem csomagol, csúsztat, vagy kertel, megmondja a frankót. Nem törődik azzal, hogy megbánt-e, mert ha megbántódsz, az a te bajod, így áll hozzá. Egyszerű, átlátható, mégis rejtélyes és hihetetlenül összetett - magyarázom elmerengve. - Nem hatja meg semmi, ha nem akar meghatódni, nem enged abból, amit el akar érni és leszarja, mit kockáztat, inkább csak annál erősebben akar valamit, minél nagyobb rizikóval jár. Néha gondolkodtam, hogy adrenalinfüggő, de akkor nem biztos, hogy azt csinálná, amit, hanem mittomén, autókázna, vagy valami hasonló. De ez túl lightos Tatsukinak és túl átlagos is. - Egyszer csak Shinji felém nyúl, a szemem sarkából látom és megpróbálná összeborzolni a hajam, de elkapom a kezét. Mosolyog, s nem tudom most, hogy azon-e, hogy nem engedem magam így megsimogatni, vagy az elmondottakon, annak viszont örülök, hogy sikerül újra és újra mosolyt csalnom az arcára. A hajam összeborzolása Asame kiváltsága, nem beszélve arról, hogy ha úgy sikerül ezt megejteni, akkor totál felizgat és hát ezt nem igazán akarom bevállalni a rosszfiúmon kívül mással.

- Ennyi - közli még mindig mosolyogva. Kicsit közelebb húzódom a sráchoz és nekidőlök.

- Abból, amit mondtál arról, hogy nem tudod, miért vonzódsz hozzá, nekem az jött le, hogy igazából te sem tudod jobban elrendezni ezt a kapcsolatot magadban, mint Tatsuki - mondom csendesen.

- A lényegen akkor sem változtat valószínűleg. Jó így, ahogy van az egész - jelenti ki, bár nem olyan határozottan, mint amilyen határozottan azt szeretné. Apró mosolyra húzom a szám és meglökdösöm.

- Hogy lenne igazán jó? - kérdezem meg óvatosan és rápillantok a srácra.

- Ha tudnám a választ, kölyök, már Tatsukival megvitattam volna ezt délután.

- Ezek szerint jó, de nem eléggé? - kérdezek rá nyíltan.

- Pszichológiát mikor kezdtek el tanítani neked? - kérdezi meg elmosolyodva. Úgy csinálok, mintha komolyan elgondolkodnék ezen a kérdésen, miközben pontosan tudom a választ. Remélem, nem így akar lepasszolni, mert nem biztos, hogy hagyom magam. Sőt... annyira örülök, hogy végre hajlandó mondani valamit! Bármit, akármit, én mindent meghallgatok, mert a legkisebb morzsa is annyira jó, hogy van... mert azt jelzi, hogy talán Tatsuki valóban kezdi megtalálni a boldogságot és Shinji is. Nekem ez nagyon fontos. - Mindketten, legalábbis a magam nevében kijelenthettem biztosan, hogy többet akarunk a másiktól, de hogy mi ez a több... Ugyanakkor egyikünk sem akarja megkötni a másikat. Én nem tudom őt, ő pedig ugyanúgy nem tudna, ha így döntenék.

- Érdekes... - mondom elgondolkodó hangon. Többet? Elég sokat vannak együtt, nyilván nincs gondjuk az ágyban és el tudják ütni az időt is valahogy... Akkor mi lehet ennél több? Aztán bekattan. Annyira egyértelmű, hogy ennél már csak a pont lehetne az talán. - Arra vágysz, hogy szeressen? - teszem fel a kérdést kissé átszellemülten.

- Talán - válaszolja, aztán feláll mellőlem, hogy kávét csináljon, majd ablakot nyit és rágyújt.

- És te...? Mit érzel iránta?

- Azt hittem, egyértelmű a válasz, dr. Freud - felel felülve az ablakpárkányra és belekortyol a kávéba elmosolyodva. Én is elmosolyodom. Nem is, inkább elvigyorodom és hosszában elfekszem a kanapén. Tehát szereti és igenis azt szeretné, ha ez kölcsönös lenne. Shinnek meg tudnia kell, hogy én mindent megteszek, amit lehet azért, hogy együtt lehessenek.

- Tudod... amikor én is ott vagyok, nem igazán látok rajtatok semmit... csak abból tudok kiindulni, amilyennek megismertelek titeket és a jelekből, amiket el tudok csípni. Apróságokból, amik jelezhetnek, de félő, hogy csak én látok beléjük valamit, ami nincs, csak örülnék neki, ha lenne - magyarázom, miközben kényelembe helyezem magam. - Valahol az elejétől fogva érzem, hogy ez kettőtök közt nem akármi, de biztos csak Tatsuki születésnapján lettem benne. És azóta egyre csak távolabb kerül tőlem... Már nagyon keveset látok belőle a fal miatt, amit közénk emel - vallom be. - Például abból a békéből köztetek, amiről Jeremy beszélt, én nem érzek semmit... És az sem lehet véletlen, hogy megnyugodott a jelenlétedben...

- Egyikünk sem az a típus, aki kiteszi az ablakba az érzéseit. Valljuk be, Jeremynek ebben a két napban volt lehetősége belelátni dolgokba, és nem azért, mert előtte bármit nyíltan csinálnánk, ami kettőnkre tartozik. Jókor volt jó helyen...

- Mi sem tesszük ki Asaméval az ablakba az érzéseinket, mégis ordít rólunk minden - mondom. - Vannak nagyon necces szituk, amikor úgy alakul, hogy valakinek sikerül belelátnia jobban a kapcsolatunkba - magyarázok tovább és most érzem, hogy fülig vörösödöm -, meg azért a jelei is megvannak rendesen, de... nem mindig. Rajtatok viszont semmi, ha nem kérnél kimenőt időnként és nem tudnám, hogy hova mész, csak abból indulhatnék ki, amit látok, akkor sosem mondanám meg, hogy annál több van köztetek, minthogy ismeritek egymást.

- Mindketten túlságosan megszoktuk már, hogy elrejtsünk dolgokat mások szeme elől, talán ez az oka, hogy nem látod rajtunk.

- De ezzel egymást is csapdába ejtitek, ugye? - kérdezek rá csendesen.

- Valószínűleg.

- Egyébként szerintem rendben van, hogy nem látszik rajtatok semmi, mert Tatsuki korábban elmondta, hogy azért sem alakítanak ki az alvilágiak érzelmi kapcsolatokat, hogy ne lehessen őket semmilyen módon befolyásolni... és te ugyanolyan lehetsz neki, mint én Asaménak... és fordítva.

- Éppen ezért volt kurva nagy baszd meg, hogy Taraon feljött a lakására. - Kikerekednek a szemeim a megdöbbenéstől és fel is ülök a kanapén. Idegesség rohan meg és kiráz a hideg is.

- Akkor valaki figyeli Tatsukit - állapítom meg komoly képpel. - A lakása hollétéről rajtunk kívül csak Bakari tud még, mi négyen meg sosem adnánk ki egymást.

- Vagy maga Taraon figyelte, akár őt, akár engem, bármennyire is körültekintően jártunk el. A lényegen annyit változtat, hogy ha előbbi a helyzet, nem csak Taraontól kell tartanunk, ha utóbbi, az sem jobb, mert csak a hülye nem vágta le, hogy nem egy egyszerű szajha van éppen vele a lakásán.

- Ezt feltétlen ki kell deríteni, mert nagyon nem mindegy, hogy csak vele van dolgunk, vagy másokkal is - jelentem ki komolyan. - Valami készül az alvilágban, amiről Tatsuki sumákol, úgy gondolom.

- Vagy egyszerűen ő maga sem tudja és ezért ment el ma szimatolni is.

- Na az rohadt ciki lenne, ha Tatsuki se tudna sokkal többet nálunk! Az a dolga, hogy figyeljen!

- Egyelőre okosabbak csak akkor leszünk, ha visszajön.

- Sajnos - értek egyet, azzal visszafekszem. Nem tudok megnyugodni, de attól semmi sem lesz jobb, ha idegeskedek, úgyhogy inkább megpróbálok lelazulni. - Egyébként mi a véleményed Jeremyről? - kérdezem meg, hogy tereljem a témát. Érdekel a válasza, s remélem, nem ráz le két szóval, hanem kifejt ezt-azt, mert adok a véleményére.

- Használható alapanyag. A lelkesedésével nincs gond, akar is tanulni, ilyen szempontból nem lesz vele gondja Tatsukinak. Érzelmileg elég labilis, ami persze orvosolható és változni is fog minden bizonnyal, de ott keményen megdolgoztatja majd Tatsukit. Mindenesetre elég világosan megmondtuk neki mindketten, hogy ha nem képes kezelni bizonyos helyzeteket, akkor felesleges az egész felhajtás - mondja komolyan. - Nem tudom, mennyit tudsz arról az éjszakáról, mikor kiborult.

- Gondolom, ő is kintről került be, vagyis neki ez az egész eléggé... talán ijesztő. Nem tudom, Shinji, amikor Asaméhoz kerültem, én rohadt sokáig azt hittem, ez egy kamu, és vártam, mikor unja meg és mondja el, hogy oké, kölyök, jó voltál, mert nem szartad össze magad, aztán lelőtt embereket a szemem láttára az én hülyeségem miatt, és akkor már nem tudtam azt mondani, hogy ez vicc vagy vicces lenne. Addig lazán Asame képébe röhögtem, bármit mondott, Jeremy ráadásul a saját bátyját ölte meg, még csak nem is a saját életével játszott. Ez kibaszottul kemény próba, pláne fél nap után - mondom meg őszintén. - Egyébként csak azt tudom, hogy kibukott és őrjöngött.

- Ezzel nincs is gond - feleli és kibámul az ablakon. - A cérna Tatsukinál ott szakadt el, mikor megpróbált magában kárt tenni. Senkinek nem könnyű egy ilyen, ezzel magam is tisztában vagyok - mondja még mindig mereven bámulva egy pontot a távolban. - Nekem sem volt az, pedig engem végképp nem kötött Kitarohoz semmi. De merőben más az, amikor dühöngsz és merőben más az, amit Jeremy csinált. Ha ezt nem tudja megváltoztatni, akkor minden a tanításával töltött idő felesleges. Nem félek attól, hogy ezt nem fogta fel. Értelmes kölyök és tehetségesen rajzol. Egyelőre azt mondom, hogy van benne lehetőség, hogy remek kutya legyen, ha képes legyőzni önmagát és kontrollálni a kirohanásait. Tudod, hogy nem mutat nekem újat, ha dührohamot kap, de akkor este elgondolkodtam azon, hogy ezt most kéne rövidre zárni, mielőtt kibaszott nagy szarba kever minket. Hogy mennyire hatott Tatsuki fenyegetése? Idővel kiderül...


Shinjit sokszor láttam már ilyennek... Mindig késztetést érzek rá, hogy odamenjek hozzá és átöleljem, csak nem akarok mindig a nyakában lógni, mint valami szerelmes cica. Magányosnak tűnik. Valahol elveszettnek és egyben elérhetetlennek. Talán Jeremy is valami hasonlót látott rajta, amikor azt mondta, kiismerhetetlen, ami miatt nem tudja, hányadán áll vele. Néha én is érzem úgy, hogy nem igazodom el Shinjin, miközben úgy érzem, már elég jól ismerem, de mindig eszembe jut, hogy ez azért van, mert hagyja. Engedi, hogy megismerjem, hogy lássam az érzelmeit, mert bízik bennem és merem remélni, hogy szeret is. Én nagyon szeretem őt és ezt nyilván tudja, hiszen sosem titkolom el az ilyesmit. Tökéletes ellentétei vagyunk ilyen szempontból egymásnak, ő nem mutatja ki olyan könnyen az érzelmeit, míg nekem nehezemre esik eltitkolni azokat. Most is, ahogy nézem őt, az, amiről beszélgetünk, annyira semmiségnek és feleslegesnek tűnik annak fényében, hogy már megint olyan távolinak és elhagyatottnak látom. Legszívesebben azt kérdezném meg tőle: “Jó itt neked?”, mintha madár volna, amelyiket én zártam kalitkába és az önzőségem miatt kellene rabságban senyvednie. Pedig úgy gondolom, jó helye van itt, hiszen Ryuuichi úgy tekint rá, mintha a fia lenne, én igaz barátomnak tartom, megvan mindene, amire szüksége van és még különlegességeket is kap, amit a többi testőr nem. Ilyen a versenyzés és a kocsi, a szabadság, hogy Tatsukihoz menjen és egyfajta védelem, amit ösztönösen biztosítok a számára. Idősebb nálam és mégis ezekben a pillanatokban gondoskodni szeretnék róla, csak nem tudom, hogyan kellene. Megkérdezném tőle: “Mire van még szükséged?”, és valószínűleg, ha tudná is a választ, sem mondana semmit.

- Bármire képes - jelentem ki egyszerűen. - Szüksége van némi segítségre, arra, hogy higgyenek és bízzanak benne, azokra a lehetőségekre, amiket Tatsuki biztosíthat a számára és ő is ugyanúgy megerősödik majd, mint én - mondom ezt már komolyabban. - Én is voltam önveszélyes, Tatsukinak úgy kellett lefognia nem egyszer, úgyhogy túl lehet lenni ezen is. Sőt, elég sokáig jele sem volt annak, hogy amiket tanított nekem, azokat megtanultam, vagy tudom használni. A beültetéseimre konkrétan nem emlékeztem, aztán egyszer csak ott volt a fejemben, hogy ha most csettintek jó ütemben hármat, legyőzhetetlen leszek Bakari számára, meg ilyenek. Nem minden munka hozza meg azonnal az eredményeit, szóval egyelőre Jeremynek legfőképpen időre van szerintem szüksége. Fel fogja dolgozni a változásokat, de ahogy nekem sem ment könnyen, úgy neki se fog. Lesznek még kiborulásai, még akkor is, ha azokat bőszen eltitkolja, mert sok minden fáj neki, amit letemet a mélyre, hogy ne érezze. Én is így voltam... rengeteget sírtam az elején és nem csak azért, mert összezavarodtam, hanem mert féltem, vagy az olyan egyszerű dolgok is, mint egy ölelés, pokolian fájtak - mondom csendesen. - Csak én tudtam sírni... Jeremy nem biztos, hogy fog tudni.

- Nem az a kérdés, hogy fel fogja tudni dolgozni vagy sem. Egyetértek veled abban, hogy menni fog neki idővel. A kulcsszó az időn van. Tatsuki is tisztában van vele, hogy nem ez volt az utolsó ilyen menete Jeremyvel. Az érzelmek nem az én asztalom - jegyzi meg elmosolyodva és most már rám pillantva. - Alkalmas lesz arra, amire Tatsuki szánja, még ha keményen meg kell majd dolgoznia a kölyökkel. Mindemellett Jeremy pont azért ragaszkodik Tatsukihoz, mert végre valaki hisz benne és lát benne valamit. Csak Tatsuki meg pont ezt nem érti, vagy egyszerűen nem akarja észrevenni és megérteni, hogy az, amit Jeremy elé tett, mit jelent a kölyöknek. Szóval ha engem kérdezel, méltó utód lehet belőle, és hűséges kutya.

- Jó munkához idő kell - mondom ki őszintén. - És Tatsuki már nincs egyedül, ezt pedig tudatosítani kell benne, mert még nem érzi ennek a súlyát és könnyedségét - jelentem ki halvány mosollyal. - Velem rohadt sokat küzdött minden értelemben, látott kis híján meghalni, kómába esni, őrjöngeni, hisztizni, szóval alapvetően már mindent tud, ráadásul segítsége is csak annyi volt, hogy néha Bakari elintézett neki kisebb dolgokat. De most már mindenki tudja értékelni az együtt fogalmát, számíthatunk egymásra és ez nagyon fontos. Nem kell mindent egyedül csinálnia, én szívesen segítek és fogok is. Jeremy megnyílt nekem, velem talán tud sírni is, mert én kurvára bőgtem, mikor mesélt magáról - ismerem be. - Nekem nem volt senki, aki utat taposson előttem, ahogy Tatsuki előtt sem, mindent magunk építettünk fel olyanra, amilyenre és aztán jött nekem Asame, Tatsukinak meg te, s elkezdtétek helyre rakni, amiket mi nem jól csináltunk és viszont. Változtatunk egymáson, javítjuk a másikat és mivel mi ezt már egy ideje csináljuk, az újakat sokkal könnyebb tanítani. Kitapasztaltunk dolgokat és most alkalmazzuk - magyarázom komolyan. - Eiji is jó srác volt, pedig ahogy átcseszte a fejem, vagy kihasználta, hogy bízom benne, rohadtul megbillent bennem, hogy inkább hagyni kéne a francba. Most viszont újabb fontos dolgot tudok levonni tanulságként... nem szabad egyetlen embernek istápolnia egy újoncot, ha nem akarja magába bolondítani. Ezért Tatsuki ne is akarjon egyedül dolgozni, mert Jeremy már most odavan érte és ez később ugyanúgy visszaüthet, ahogy Eijivel is. Meg hát senkinek nem hiányzik egy egyoldalú szerelem...

- Eiji jó választás volt. Kibaszott jó kutya lehetett volna, ha nem bassza el és az irántad érzett rajongása és szerelme miatt nem fordul azok ellen, akik számodra fontosak. - Elszorul a torkom, de bólintok párat, hiszen Shinjinek igaza van és ezt mind tudjuk, ahogy azt is, hogy nem volt más helyes döntés, csak ez. Túl sokat tudott, túl elszánt volt és nem érte volna be mással, csak ha őt választom, én viszont már rég Asame mellett tettem le a voksom és ezen nem is fogok egykönnyen változtatni. - Mindazonáltal biztos vagyok abban, hogy Tatsuki is tisztában van azzal, hogy egy újabb egyoldalú szerelemmel senki sem járna jól. Hiszen ő is tapasztalta a saját bőrén - mondja komolyan. Leszegem a fejem és egy mély sóhajjal újabbakat bólintok. Visszatekintve annyira egyértelmű, hogy szerelmes volt belém, én viszont egyáltalán nem voltam fogékony az ilyesmire. Asame érte el valahogy, hogy mélységeim és magasságaim legyenek, hogy többé váljak annál, mint aki voltam, s már azt is tudom, neki miért sikerült, Tatsukinak pedig miért nem. Asame előttem már volt szerelmes, tehát volt némi tapasztalata arról, milyen szárnyalni, mit jelent a boldogság, míg Tatsukinak már én is egyfajta csoda és katasztrófa voltam, számára én testesítettem meg a mélységet és a magasságot, hiszen benne szemernyi érzelem nem maradt, miután megölte az anyját.


Felkelek a kanapéról. Elég sok időt töltöttem el itt, amit kicsit sem bánok, csak nem tudom, Jeremy addig elunta-e az életét. Ugyanakkor Asaméval is olyan furcsán zártuk le a beszélgetést... Szeretnék egyszerűen csak odamenni hozzá, csendben odabújni mellé és hagyni, hogy minden rendbe jöjjön, ugyanakkor itt van a mellkasomban az a hülye érzés, a legyőzöttség keserűsége. Nem akarom, hogy hagyjon nyerni, mert az nem igazi, sőt, a szánalom vagy a sajnálat sokkal rosszabb lenne, hanem csak annyit, hogy ne tiporjon bele a földbe.

- Vigyázok Jeremyre. Próbálom kioldani belőle, amit lehet - ígérem meg csendesen, aztán felnézek Shinjire.

- Percig nem kételkedtem ebben - mosolyodik el.

- Akkor jó. Te... rendben vagy? - kérdezem meg, mielőtt mennék.

- Rendben - feleli röviden.

- Biztos? Nem szokásod be se lesni hozzám - mondom neki, hátha mégis van valami, amit csak némi nógatással lehet kiszedni belőle.

- Semmi gond nincs, kölyök - mondja őszintén. - Végig kellett gondolnom néhány dolgot, amit Tatsukival beszéltünk, és az sem dob fel, hogy bordatöréssel játssza a faszagyereket, de felnőtt ember.

- Utána küldtem Bakarit, amint sikerült Jeremyből kihúznom valamit az állapotáról - jelentem be, hátha kicsit meg tudom nyugtatni Shin aggodalmát. - Amúgy... mindig kölyöknek fogsz hívni? - kérdezem meg halványan elmosolyodva. Elég mókás, ha az ember barátja nevez kölyöknek, főleg úgy, hogy azért annyira nem sok köztünk a korkülönbség. Nyolc év... Na jó, nem is annyira kevés. Tiszta vicc, de Jeremy az első, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem és koromkörüli. Még Kazu is nyolc évvel idősebb nálam!

- Ígérem, ha húsz leszel, felhagyok vele - neveti el magát. Erre már elvigyorodom.

- Aztán majd ráfogod a szokás hatalmára - heccelem.

- Természetesen. A legjobb ürügy. - Hát persze... Marad a mosoly az arcomon, s odaballagok Shinjihez, aztán átkarolom. Sokat jelent nekem, hogy kimutatja az érzéseit előttem, hogy képes őszintén beszélni és megnyílni, s az, hogy megbízik bennem. Szeretem átölelni és egy kicsit olyan, mintha a bátyám lenne, a beszélgetéseink és a kapcsolatunk is szerintem olyan jellegű, bár ezt biztosan talán csak akkor tudnám, ha lenne bátyám. Mindegy, Shin olyan, mintha az lenne.

- Jó éjt - búcsúzom tőle halkan, majd eleresztem és kisétálok a testőri szobából. A sajátom felé veszem az irányt, aztán a homlokomat dörgölve belépek.