Na, látom, sikerült betalálni. Szóval Deon rágódik, ellenben nem dob ki, majd amit vázol, azon elmosolyodom.
- Hát akkor remek lesz, mert én meg ahhoz vagyok szokva, hogy éjszaka fenn, nappal alszunk – kuncogom el magam. Na mindegy, majd kiegyezünk valahogy, legalábbis remélem. Megkínál cigivel, én meg kedvet kapok hozzá, így leteszem a rajzomat és mellé telepszem az ágyra, maximum leparancsol róla. – Jó itt lenni – vallom be. – Mármint végre nem is tudom... Végre úgy érzem, kezdek valami helyre kerülni. Nem tudom jobban megfogalmazni, mert olyan furcsa érzés, csak mintha valami épülne bennem is. - Kiveszek egy szálat és meggyújtom. Ez is tetszik, sőt, igazából eddig mind tetszett, amiből ezeken a napokon kaptam, de inkább titkolom. - Szóval... - Nem igazán tudom, hogyan fogalmazzam meg, amit szeretnék, talán a legegyszerűbb lenne egyenesen kimondani. – Szóval... arra gondoltam, hogy ahhoz, hogy le tudjak zárni mindent... szóval ahhoz ki kéne mennem Iku sírjához – mondom meg most már felnézve Deonra. – És hát... elkísérnél? – kérdezem meg talán kicsit több vággyal a hangomban, mint ahogy szerettem volna. – Csak mert egyedül... nem tudom, van-e elég bátorságom hozzá. A temetés óta nem voltam ott, mert mindig mikor beléptem a kapun, meg is fordultam és elmentem – vallom be csendesen. – Egyszerűen nem ment. De így meg... így meg valami baromira nem teljes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése