134.

Deon

- Én azért nem cserélem fel a nappalt az éjszakára – mondom meg neki. - Rizikós lenne – teszem hozzá. Ugyan már csak ritkán kell bogyóznom, azért nem felejtem el, hogy mire találták ki, mik a hatásai és mellékhatásai, meg amúgy is... - Hajnalig fennlenni oké, de ahogy Asamét ismerem, akkor is tízkor legkésőbb kirángat az ágyból, elküld egy gyors reggelire és leparancsol a dojoba – jelentem be mosolyogva. Nos igen, az edzés fontos és nem lehet mellette csak úgy lustálkodni, máskülönben nem csinálnánk semmi mást, hiszen jó punnyadni, beszélgetni, viccelődni, lógatni a lábunkat és álló nap egymást kényeztetni. Viszont mi lenne benne a különleges, ha mindig ezt csinálnánk? Semmi. - Nem agyalsz te egy kicsit túl sokat? - kérdezem meg játékosan, miközben babrálok a cigifüsttel. - Ahhoz képest, hogy művész vagy, túl sok mindent meg akarsz magyarázni. Pedig nem kell. Egy művész simán lehet hülye, egy bizonyos szintig a következményekkel sem kell törődnie. Tatsuki se százas, lazán meglincsel, ha a kedvenc eszközeit akár csak kézbe veszed, vagy két lapot arrébb tolsz az asztalán – mondom vigyorogva. - Én attól kapok idegbajt, ha a fejem rendbetételét szolgáló eszközök máshol és máshogy vannak, mint ahova és ahogyan én leraktam – árulom el ezt is, méghozzá a vállamat megvonva. - Ja, szerintem is az lenne a legtisztább – értek egyet, miközben a cigarettámról lepöcögtetem a hamut.


Az, amire kér, tökre meghat. Ránézek, aztán egy biztató mosolyt küldök neki. Nem t'om, mit vár, hülyének nézem-e, vagy azt várja-e, mikor akadok ki, mert ilyenek miatt egyik se fog bekövetkezni.

- Elmegyek veled, persze – mondom is meg. - Kazut a szüleihez kísértem el anno, mert nem volt mersze egyedül sok éves eltűnés után meglátogatni őket. Kicsit kínos volt, mert lövésem sem volt az elején, mit mondjak, de aztán megoldottuk és tök jól sült el az egész – mesélem el. - Szerintem nagy dolog, ha valaki így megbízik bennem, nekem legalábbis nagyon jó érzés – vallom be könnyedén. - Asaméval is kimentem már a testőre síremlékéhez – teszem hozzá kicsit komolyabban. - Ahhoz képest, hogy jó fél éve még mennyire antiszociális és ellenséges voltam... - mondom elmosolyodva, s visszagondolva a tavalyi önmagamra. - Ha valamiben tudok segíteni, nyugodtan szólj. Sőt, igazából a leginkább velem tudsz lelkizni is és nem para, tényleg.