2012. május 13., vasárnap

135.

Jeremy

Elmosolyodom.

- Én sem örülök neki, de majd átszokom, csak idő kérdése. Általában tizenegy-éjfél volt, mire megtaláltam, kinél alszom és utána még meg is kellett dolgozni érte, aztán meg hát... Na jó, az az igazság, hogy nem tudtam idegen mellett aludni, fenn voltam éjjel, ők általában reggel leléptek dolgozni, én meg kikönyörögtem, hadd maradjak még. Ha engedték, akkor napközben aludtam meg kajáltam, meg ilyenek, ha nem, akkor úgy, ahogy voltam, mentem azonnal – vallom be csendesen, aztán elröhögöm magam. - De elég sokat agyalok - kuncogok még mindig. – Ez olyan megszokásféle nálam, ahogy a magyarázkodás is. Ha nem volt jó indokom, miért nem megyek haza, akkor Lucas megbüntetett, szóval hozzászoktam, hogy mindig mindent meg kell magyarázni, ráadásul jól, különben baj lesz belőle – vallok megint. – Nekem is megvannak a hasonló hülyeségeim – mosolyodom el megint –, bár én például a színeseimet rendezem mindig sorba és csak úgy jó, kész. Ha nem úgy van, akkor nem oké, szóval arra nagyon figyelek – mondom csendesen.


Mosolyogva hallgatom Deont, mert tényleg egy jótét lélek, Tatsuki komolyan mondta és már nem is kételkedem benne. Mindenkinek segít és az, hogy engem is így kezel, meghat és hálássá tesz.

- Ennél egy kicsit komolyabb a dolog, ugyanis te vagy az egyetlen, akivel lelkizni tudok – mondom komolyan. – Oké, lehetne az öcsémmel is, de nem terhelhetem le a saját gondjaimmal, mikor neki kell vigyáznia a húgainkra. Nekem kell mellette erősnek lennem és segítenem – mondom ki komolyan. – A barátok meg már elég régen elkerülnek – mondom meg őszintén és most, hogy ki is mondom, összehúz bennem valamit, mert nem hiszem, hogy tényleg ezt érdemeltem volna. De már mindegy, ez a múlt, így küldök Deonnak egy mosolyt. – Most olyan, mintha megint minden igaz lehetne újra és...  - Nem tudom, csak bizonyosság kell és valahogy meg kéne tudni, de nem merek rákérdezni, hogy Deon mit gondol erről az egészről. Akkor mi lehetünk barátok? Vagy az már túl sok lenne? Fogalmam sincs, de azt sem tudom, hogyan tudjam meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése